Család

Nővére neveli fel a 4 éves Milánt, akinek meghaltak a szülei az M3-as horrorbalesetben

A kisfiú csodával határos módon túlélte az autóbalesetet, amelyben édesanyja és édesapja is életét vesztette.

Hétfőn helyezték végső nyugalomra azt a nyírcsászári házaspárt, akik április 26-án vesztették életüket az M3-as autópálya Kisasszonytér pihenőjében történt horrorbalesetben. A családfő fékezés nélkül hajtott neki egy parkoló busznak. 

A tragédia után három gyerek maradt árván. A gyerekülésben lévő 4 éves Milán is megsérült, de túlélte a balesetet. Milánnak zúzódásai lettek, és agyrázkódása volt, a karját még most sem tudja rendesen mozgatni – mondta a Borsnak a kisfiú legidősebb testvére.

A 21 éves lány 3 éve elment otthonról, a nyíregyházi egyetemen tanul, de a tragédia után hazaköltözött a nagyszülőkhöz, és együtt nevelik a kisfiút. Milán ideiglenes gyámja a nagymama, de hosszú távon Anett szeretné átvenni ezt a szerepet, fel akarja nevelni az öccsét.

A pszichológus javaslatára csak a napokban mondtam el neki, hogy »anyáék már elmentek az angyalkákkal«. Nagyon sírt szegény. Aztán megbeszéltük, hogyan fogunk tovább élni

– mondta Anett, aki elmondta, hogy testvérének nagyon hiányzik az édesanyja.

Anett régóta focizik, az év játékosának is megválasztották kétszer. A családnak a tragédia után óriási segítségre van szüksége. Egész Nyírcsászári összefogott, hogy segítsenek nekik, és csapattársai is gyűjtést szerveztek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top