nlc.hu
Család

Gödöllői kamionbaleset: magát hibáztatja Noel az édesapja haláláért

A fiú édesapja a múlt szerdai, M3-ason történt kamionbalesetben halt meg. Édesanyja próbálja megértetni vele, hogy semmiről sem tehet.
mentők

Felébresztették az altatásból azt a kisfiút, aki az édesapjával együtt a múlt héten szerdán balesetet szenvedett az M3-as autópályán Gödöllőnél – írja a Blikk. A kamion, amit az apuka vezetett, defektet kapott, majd az útelválasztó betonelemeknek csapódott és azonnal kigyulladt. A sofőrt és a 13 éves fiát arra járó autósok húzták ki a lángok közül. Noelt túlélte a kamionbalesetet, édesapja azonban a kórházban belehalt a sérüléseibe.

A kisfiú elsőként az édesapja felől érdeklődött az ébredéskor, az édesanyjának kellett közölnie a halálhírt. Mint a lapnak elmondta, hosszú idejébe telt elmagyaráznia a fiának, hogy semmiben nem vétkes, Noel ugyanis valamiért úgy érezte, az ő hibája, hogy az édesapja elhunyt a balesetben. És bár megértette, hogy a szülője nincs többé, elfogadni még biztosan nem tudta.

Noel elmondta az édesanyjának, hogy a felépülése után szeretne találkozni Magyar Péterrel, mert arra kérné a miniszterelnököt, tegye kötelezővé, hogy ha valaki balesetet lát, meg kell állnia segíteni. A kisfiú szerint ugyanis sok autó elhajtott mellettük, mielőtt kimentették volna őket.

Ismeretlen hősök mentették ki apát és fiát

A gyászoló özvegy megható Facebook-üzenetben mondott köszönetet azoknak, akik kimentették a kisfiát és a férjét az égő kamionból. Az asszony úgy fogalmaz: bár a párja életét végül nem sikerült megmenteni, soha nem fogja elfelejteni a három ismeretlen hős bátorságát, emberségét, hatalmas szívét.

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

Olvass még a témában!

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top