
Magyar Péter több mint 20 perces, napirend előtti felszólalásával kezdődött az Országgyűlés hétfői ülése. A miniszterelnök a beszédében elmondta, milyen köztársasági elnököt akar. Érdekesség, hogy a felszólalásában ki sem ejtette Polgár Judit nevét, akit elvileg ma kívánt felkérni jelöltként – írja a hvg.hu.
A miniszterelnök arra kérte a kormánypárti, valamint az ellenzéki képviselőket egyaránt, hogy tekintsék nemzeti egységet igénylő témának, helyezzék a pártpolitikai érdekek fölé a köztársasági elnöki ügyet. Szerinte a viták fontosak és szükségesek, de fel kell tenni a kérdést: mi a magyar érdek? – hangsúlyozta. Jelezte, most először mód van arra, hogy pártok felett álló köztársasági elnököt válasszunk – nem kell „politikusnak” lennie, és nem kell jogásznak sem lennie -, ezért javasolta a személyéről való együttes döntést.
„Lesznek vitáink, nézetkülönbségeink, nem lesz olyan köztársasági elnökjelölt, aki mindenkinek megfelel, de ez természetes” – jelentette ki Magyar Péter, aki elmondta, hogy szerinte milyennek kell lennie az államfőnek. A végzettsége lehet bármi, mindegy, hogy nő vagy férfi, milyen családból származik, hol született – szögezte le -, „a lényeg, hogy feltétel nélkül szeresse a hazánkat”.
Ilyen nehézségek várnak az új köztársasági elnökre
„A rá nehezedő teher azonban nem könnyű, hiszen azt kérjük tőle, hogy átmeneti időszakban, átmeneti időre vállalja el a feladatot, amíg az új alaptörvény életbe nem lép, de tudnia kell, hogy minden döntésének következménye van” – idézte a portál a miniszterelnököt, aki azt is hozzátette: ellent kell állnia a hatalom nyomásának is.
Magyar Péter azzal zárta felszólalását, hogy a következő napokban azon fog dolgozni, hogy közösen megtalálja a Tisza és az ellenzéki frakciók, valamint a nyilvánosság bevonásával a megfelelő államfőjelöltet.
Kiemelt fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Olvass még a témában!
- Török Gábor: Polgár Judit jelölése az első olyan bejelentése Magyar Péternek, amely a saját táborát is megosztja
- Kepes Andrást köztársasági elnöknek? Elárulta, vállalná-e, ha felkérnék