Család

Három nap után élve került elő az erdőből a kétéves kisfiú

Étlen-szomjan kóborolt az erdőben, felér egy csodával, hogy épségben megtalálták.

Három nappal eltűnése után élve került elő az erdőből egy 22 hónapos, Kentucky állambeli kisfiú, aki elkóborolt otthonról.

Kennethtel a hátsó kertben játszott az apja, amikor pár percre bement a házba. Mire visszament, már csak a kisfiú hűlt helyét találta. A család háza egy erdő szélén áll, így egyből arra gondoltak, hogy oda ment be a gyerek.

Az apa azonnal a keresésére indult, abban bízott, hogy a kicsi nem jutott messzire. De hiába vizsgálta át a környéket, nem találta a fiút, így felhívta a rendőrséget. Több száz embert riasztottak, hogy még éjszaka előkerítsék a kis Kennethet.

Telt az idő, a szülők idegőrlő órákat éltek át, a mentőcsapat pedig tudta, hogy egyre kisebb az esélye, hogy életben találják az eltűnt gyereket. Végül három nappal a fiú eltűnése ráleltek: a háztól 1800 méterre, egy meredek parti szakasz szélén találtak rá összegömbölyödve.

A kisfiú fázott, és étlen-szomjan tengődött 72 órája, kissé kiszáradt, de épségben volt. Az felért egy csodával, hogy ennyi idő után életben találták. „A mi fiunk egy igazi, kemény Kentucky-hegyi srác” – mondta könnyeivel küszködve az édesanya.

(Blikk)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top