A legtöbben csak legyintenek, amikor a gyerekük nem viseli el magán a hosszú ujjú pólókat vagy a szandált, és betudják ezt annak, hogy kicsi még, az ilyesmi együtt jár ezzel az életkorral. Ha rövid időn belül megoldódik a dolog, akkor valóban nem is volt több az egész, mint egy a gyerekkor millió kis szeszélye közül, ha viszont hosszú időn keresztül fennáll a probléma, vagy megnehezíti a mindennapokat például az öltözködés terén, mindenképp orvoshoz kell fordulni, mert lehet szó hiperérzékenységről vagy szenzoros integrációs zavarról is.
A két fogalmat egyébként sokan keverik, pedig nem ugyanarról van szó annak ellenére sem, hogy léteznek megegyező tünetek – a szakembert tehát már csak a pontos diagnózis miatt is fontos felkeresni. Nekünk pedig most két szülő mesél a gyerekéről: az egyikük kislánya, Rozi hiperérzékeny, a másikuk kisfiának, Dávidnak viszont szenzoros integrációs zavara van.
„Minden évszakban komoly hisztik és viták előzik meg a cipővásárlást”
„Rozi a harmadik gyerekünk, ő a legkisebb a családban. Már akkor kicsit más volt, amikor hazahoztuk a kórházból, de nem annyira, hogy aggódni kezdjünk miatta. Ha első vagy második gyerek lett volna, talán észre sem vesszük, vagy teljesen természetesnek tekintjük a viselkedését, esetleg megpróbáljuk őt meggyőzni arról, hogy semmiségeken aggodalmaskodik, és hagyja abba.
Az sem könnyítette meg a helyzetünket, hogy több megnevezés is létezik ugyanarra a problémára. Hiperérzékenység, szuperérzékenység, hiperszenzitivitás vagy túlérzékenység, mind ugyanazt jelenti. Mi végül a szuperérzékenységet használjuk, hogy Rozi ne betegnek, hanem szuperhősnek tekintse magát – hiszen ez nem is betegség, hanem egy állapot, amivel nagyon jól együtt lehet élni, ha az ember megfelelő önismerettel rendelkezik.
Azt már csecsemőkorában észrevettük, hogy csak bizonyos rugdalózókban érzi jól magát, és az se volt mindegy, milyen pelenkát adunk rá. Az egyik gyártó termékében úgy ordított, mintha szögekkel lett volna kiverve, pedig csak egy nagyon picit zizegett az első öt percben, amikor feladtuk rá.
Ha véletlenül kifogytunk, mi nem szaladhattunk a sarki kisboltba vásárolni egy csomag akármilyen pelenkát: nekünk találni kellett egy drogériát, ahol árulták a megfelelő márkát. Ugyanez volt a helyzet a popsikrémmel, bár az az igazság, hogy a problémás krémet én magam is utáltam a kezemen, valahogy olyan kellemetlen érzés volt. Lehet, hogy a lányom tőlem örökölte a szuperérzékenységét.
Aztán később jött az a korszak, amikor nem lehetett Rozit letenni a fűbe, mert megőrült a lábát vagy a kezét csiklandozó fűszálaktól. Ha fűbe fektettem, képes volt úgy megfeszíteni magát, mint egy íjat, hogy csak a hasa érje a földet, és minél kisebb felületen érintkezzen a fűvel. Ez szerencsére a következő nyárra teljesen elmúlt – nem úgy, mint a cipőprobléma.
Minden évszakban komoly hisztik és viták előzik meg a cipővásárlást. Rozi ugyanis nem szereti, ha egy cipő »gyenge«. Gyengének számít minden olyan cipő, ami jó a lábára. Nem gyengék pedig azok a cipők, amik szorítják, vagyis kicsik.
Rozi csak szoros cipőben érzi jól magát (Képünk illusztráció. Fotó: iStock)
Lábméretmérővel megmért huszonnyolcas lábra képes lenne huszonhatos cipőt húzni, és azt hordani addig, amíg véresre nem töri a lábát. Akkor tudunk csak méretben jó lábbelit vásárolni, ha pántokkal vagy cipőfűzővel nagyon szorosra lehet húzni, de még így is hetekig megy a hiszti, amikor fel kell venni, és nem találja megfelelően szorosnak. Az egyik ilyen hatalmas reggeli műsor után mentünk el pszichológushoz, aki kizárta a szenzoros integrációs zavart, és jó tanácsokkal látott el minket.
Rozinak szüksége van a csendre, éppen ezért ha elvonul a szobájába rajzolgatni, a tesóknak tilos a belépés. Rájött, hogy szereti a félhomályt, ezért kapott pár hangulatfényt. Azóta imád elvonulni, és órákig színezget, ha valami felzaklatja. Nem szereti a hangos helyeket, a nagy tömeget, de a természetet sem. Tavasszal nagyon zavarja a madárcsicsergés, és szinte fáj neki, ha a közelben harangoznak, vagy elmegy mellette egy mentőautó.
Elképesztően rosszul viseli az éhséget, de annyira, hogy ellenőriztettük a cukrát, mert attól féltünk, cukorbeteg. Ha megéhezik, úgy viselkedik, mint a csokireklámban a szereplők – és ugyanúgy vissza is változik, ha csillapíthatja az éhségét.
Nagyon erős érzelmei vannak, és borzasztóan empatikus. Már háromévesen könnyekig hatódott a filmeken, sőt akkor is sír, ha olyan komolyzenét hallgat, ami megérinti. A kedvenc sztorink Rozival, amikor a Guns ‘N’ Roses November Rain című száma alatt odabújt hozzánk, és megkért minket, hogy sírjunk együtt.”
A szuperérzékeny személy (HSP, Highly Sensitive Person) ingerfeldolgozási érzékenységgel él, vagy hiperérzékeny, ami azt jelenti, hogy az átlagnál jóval érzékenyebben reagál a külső vagy belső ingerekre. Az elmélet szerint nem az érzékeny személy ingerküszöbe alacsonyabb másokénál, hanem az idegrendszere sokkal részletesebben szelektálja az ingereket. Vagyis nem a fájdalomküszöbe alacsony valakinek, hanem valóban erősebbnek érzi a fájdalmat. A társadalomban 15-20 százalék lehet a szuperérzékenyek aránya.
„Sokan neveletlennek vagy bolondnak gondolják a fiamat”
„Dávidnak mozgásfejlődése eltért a többiekétől. A jeleket észrevettük a védőnővel, és hordtuk is fejlesztésre, így tulajdonképpen rendben kellett volna lennie mindennek, de a szenzoros integrációs zavar megmaradt. Ezen Ayres-terápiával próbáltunk javítani, több-kevesebb sikerrel.
Nem lehet semmilyen címke a ruháján. Ettől kiskorában sírt, most tízévesen pedig olyan ideges lesz, hogy az szinte félelmetes. A legrosszabb ebben a zavarban, hogy sokszor nem is tudja sem a gyerek, sem mi, hogy mi a kiváltó ok, csak valami nagyon zavarja, amire azonnal megoldást kell találnunk.
Szerencsére a korral valamennyire javul a helyzet. Nem maga a zavar enyhül, hanem a zavarral küzdő ember lesz képes kontrollálni a reakcióit.
Múlt héten volt pont egy olyan ruhacímkés esetünk, amikor nem figyeltem oda, és intő lett a dolog vége órai rossz magatartás miatt. Az történt, hogy Dávid kapott egy új pólót, aminek nagyon örült, és miután kivágta belőle a címkéket, abban ment iskolába. Csak épp egyikünk sem vette észre, hogy nemcsak a nyakánál voltak címkék, hanem az oldalába is be volt varrva egy pici kis fecni.
Akkora volt, hogy a tudatalattiját piszkálta a fiamnak, de nem jött rá, mi a probléma. Egész órán ficánkolt, felkelt a helyéről, zavarta a társait, rugdosta a parkettát a lábával. Amikor tornaórán átöltözött, kicsit lenyugodott, de miután visszavette a pólót, teljesen kivetkőzött önmagából.
A korral javulhat a helyzet, és a relaxáció sokat segít (Fotó: iStock)
De jártunk már így olyan pólóval, amin túl kemény volt a felirat, iskolatáskával, ami alig hallhatóan nyikorgott mozgás közben, és a mosógéppel is, ami csak akkor mehet, ha Dávid iskolában van. Még szerencse, hogy van rajta időzítő gomb.
Sokan neveletlennek vagy bolondnak gondolják a fiamat, esetleg őt hisztisnek, engem meg akaratgyengének, de meg kell értsék, hogy ezek komoly és elviselhetetlen érzelmek. Attól még, hogy a legtöbb embert ezek a dolgok egyáltalán nem zavarják, van, akit tényleg az őrületbe kergetnek.
Gondot okoz nálunk a fülre lógó haj is: ha Dávid haja hozzáér a füléhez, elképesztően nagy a gond. Volt már olyan, hogy ollóval levágta magának, mire hazamentem, a fodrász alig tudta helyrehozni a frizuráját. A hajnyírót viszont nem képes tolerálni, ezért olyan fodrászt kellett találnunk, aki hajlandó csak ollóval dolgozni. Az ollócsattogás is zavaró Dávidnak, de azt még képes eltűrni.
Ő arra vágyik, hogy ezek a zavarok teljesen elmúljanak egyik napról a másikra, a neurológusunk viszont sajnos semmi jóval nem kecsegtet minket. Szerinte ezek a problémák végigkísérik majd Dávid életét, bár egyre jobban tud majd uralkodni rajtuk. Most relaxációs technikákat tanulunk, és úgy tűnik, sokat segítenek.”
A szenzoros integrációs zavar, más néven a szenzoros feldolgozás zavara (Sensory Processing Disorder, SPD) azoknál áll fenn, akik nem képesek megfelelően feldolgozni sem a környezetből, sem a saját szervezetükből származó ingereket. A zavar elméletét Anna Jean Ayres amerikai gyermekpszichológus dolgozta ki, de kísérleti adatokkal, tapasztalatokkal nem tudta alátámasztani. Ennek ellenére a róla elnevezett módszert sokan érzik hatásosnak a problémára. Elméletének lényege, hogy a szenzoros (szenzomotoros) integrációs zavar esetében az agy nem képes megfelelően funkcionálni, ami különféle magatartásbeli, beilleszkedési és tanulási zavarokhoz vezethet.
