Család

Az internet népe nem tér magához ettől az esküvőtől

A menyasszonyok tündéreknek öltöztek, de a vendégek is jelmezben voltak.

Vannak a klasszikus esküvők: fehér ruha, oltár, első tánc, fogadás, töltött káposzta, menyasszonytánc. És vannak azok, amelyek semmilyen más rendezvényre nem hasonlítanak, amit valaha láttál.

Amber és Red tündér tematikájú esküvője az utóbbi kategóriába tartozik. A pár a kaliforniai San Luis Obispóban találkozott, és évekkel később itt is tartották meg a kézfogójukat.

Fotó: Facebook. That’s it, I’m wedding shaming (non-ban happy edition)

A menyasszonyok erdei tündéreknek öltöztek, a vendégsereglet pedig mintha a Szentivánéji álom revüváltozatából lépett volna elő.

Fotó: Photos by RC Blog.

A pár fotóit az egyik legnagyobb, százezres taglétszámú esküvőcikiző csoportban osztották meg, és a képek több mint nyolcszáz kommentet kaptak. A hozzászólók nem tudtak egyezségre jutni. Volt, akinek tetszett az ötlet, és azt is kedvesnek találták, hogy a fiatal pár láthatóan nagyon boldog a képeken. A legtöbben úgy gondolták, hogy bár az ötlet jó, a kivitelezés hagyott némi kívánnivalót maga után:

A szárnyuk olyan, mintha molyok rágták volna meg.

Bárcsak olyan ruhát választottak volna, ami előnyös nekik.

Ez tök jó lehetett volna, de most olyan, mintha halloweenre készültek volna.

A kegyelemdöfést a következő komment vitte be:

Gyerekzsúrokat vállalnak?

Egy azonban biztos: Amber és Red ceremóniája nem mindennapi esküvő volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése