Család

Apa és fia is rákkal küzd

Az apát Budapesten, a fiút Miskolcon kezelik. Egyesület gyűjt nekik pénzt.

„Sziasztok! Köszönöm az ajándékokat, megígérem, hogy gyorsan meggyógyulok” – üzente Tomi a csapattársainak, akiktől tizedik születésnapjára egy focis tortát és egy párnát kapott, melyen a csapat fényképei láthatók. Tomit januárban rákkal diagnosztizálták, nem sokkal később pedig édesapjánál is daganatos betegséget állapítottak meg. Az RTL Klub Híradója szerint a háromgyerekes család élete teljesen felborult, három részre szakadtak. A férfit Budapesten kezelik, a két kisebbik gyermek a mezőcsáti nagymamánál maradt, Tomi pedig az édesanyjával Miskolcon van. Az anyuka, Sipos Diána elmondta, hogy a legkisebb gyerek két és fél éves, szerinte nem fog emlékezni erre az időszakra, a középső viszont hétéves, az anyuka reméli, hogy ha a jelen lelkileg meg is viseli, idővel azért gyógyulnak majd a sebek. 

Ináncsi Gergely, a Zsófi ReményVár egyesület vezetője elmondta, hogy gyűjtenek a családnak, az adományokat pedig természetesen 100 százalékosan az ő számlájukra utalják. 

Az már most biztos, hogy Tomi a szünidőt kórházban tölti, a kemoterápiás kezelés július végéig tart. Ezt még másfél év gyógyszeres kezelés követi. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top