Család

Elzavarta az étterem az esküvőre készülő leszbikus párt

Amikor a foglalásnál megkérdezte a vendéglátós a vőlegény nevét, váratlan fordulatot vett a beszélgetés.

Elutasította egy leszbikus pár foglalását egy étterem Missouri államban. A jegyben járó Mindy Rackley és Kendall Brown az esküvő előtti ünnepi vacsorát szerették volna megtartani az O’Fallon városában lévő Madison’s Caféban.

Amikor megpróbálták telefonon elintézni a foglalást, az étterem egyik alkalmazottja megkérdezte a vőlegény nevét. Amikor Brown elmondta, hogy egy nővel fog összeházasodni, meglepő fordulatot vett a beszélgetés.

A vendéglátós a szexuális irányultságuk miatt elküldte őket. Konkrétan azt mondta, hogy nem tarthatják az étteremben a vacsorát, mert „nem nézik jó szemmel a pár egészségtelen kapcsolatát”.

A két nő nem hitte el, hogy ez valóban megtörtént velük, és egyáltalán előfordulhat ilyen még a világban. Sajnos a Missouri államban érvényes törvények ezt lehetővé teszik: tilos nemi alapon diszkriminálni a vendégeket, de a szexuális orientáció alapján megtagadhatják a szolgáltatást.

Ennek ellenére a pár úgy érzi, az étterem nagyon tiszteletlenül bánt velük. Azt éreztették velük, hogy ők kevesebbet érnek, mint a többi ember, csak azért, mert két nő él egy párkapcsolatban.

(Yahoo Lifestyle)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top