Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Család

„Életem legnehezebb döntése volt lemondani az ikrekről, akiket örökbe akartam fogadni”

Ali Sanders élete legnagyobb vágya volt az anyaság, ám mikor ott állt a küszöbén, és örökbe fogadhatott volna két babát, megfutamodott. Elmesélte, miért.

„Egy szülő sem felejti el azt a pillanatot, mikor először viszi haza a gyerekeit: én sem fogom” – kezdi a Daily Mailnek adott interjúját Ali Sanders. Az immár egygyerekes brit édesanya elmondta, egész életében nem vágyott másra, mint arra, hogy anya legyen. Aztán, mikor az orvos közölte vele, hogy természetes úton nem fog teherbe esni, teljesen összetört: „Úgy éreztem magam, mintha egyszer csak kirántották volna alólam a szőnyeget.”

Évekbe telt, mire Ali valahogy összeszedte magát. Az álmáról, hogy anya legyen azonban továbbra sem tette le. Annyira nem, hogy férjével, Michaellel jelentkeztek örökbefogadó szülőknek, hogy aztán 2014 októberében megtörténjen velük a csoda. Azon túl, hogy a hatóságok alkalmasnak találták őket, lehetőséget adtak nekik, hogy örökbe fogadjanak egy 8 hónapos ikerpárt. „Gyönyörű babák voltak, húsos pofikkal és hatalmas, barna szemekkel” – mondja Ali, aki elmondása szerint első látásra beleszeretett a két kisfiúba.

„A következő hat hetet gyakorlatilag non-stop a babákkal töltöttük. Emellett igyekeztünk felkészülni az érkezésükre: kifestettük a babaszobát és megvettük a bútorokat is” – meséli Ali, majd hozzáteszi, a gondok akkor kezdődtek, mikor a kisfiúk megérkeztek az életükbe. „Mindennél boldogabbnak kellett volna éreznem magam, ehhez képest folyton csak azt járt a fejemben, miután hazavittük őket, hogy én ezt az egészet nem akarom. Néztem a férjemet, aki a szemem előtt változott tökéletes apukává, közben pedig gyötörtem magam. Az igazság az, hogy soha életemben nem éreztem még magam olyan magányosnak” – vallja be az édesanya.

Ali azt mondja, számított rá, hogy megtalálja őt a friss szülőkre jellemző pánik, és tisztában volt azzal, hogy létezik az örökbefogadás utáni depresszió is, ennek ellenére tudta, hogy amit érez, valami teljesen más. „Sosem bocsátom meg magamnak, hogy a legmélyebb időszakaimban azt kívántam, bárcsak sose ébrednének fel az ikrek, mert ha felébrednek, újra azt kell majd játszanom, hogy anyuka vagyok.”

Szerencsére az Aliban végbemenő változásokat a férje is észre vette; végül az ő biztatására kereste fel az orvosát is, aki szembesítette a hírrel, amire legvadabb álmaiban sem számított. Kiderült ugyanis, hogy Ali terhes. „Miközben mentünk haza, döbbent csend volt az autóban. Miután hazaértünk, értesítettem a szociális munkást, akivel kapcsolatban voltunk, hogy visszaadjuk az ikreket. Még aznap értük is jöttek és elvitték őket a nevelőszülőkhöz, akiknél egész addig is laktak.”

Miközben az utolsó óráinkat töltöttük együtt, zokogtam. Egész addig meg voltam róla győződve, hogy nem érzek irántuk semmit, de mikor utoljára kézbe vettem őket, valami eltört bennem. Valami, ami talán sosem gyógyul majd meg” – ismeri be Ali, akit azóta is szüntelenül gyötör a bűntudat azért, amit tett.

„Talán sosem fogom magamnak megbocsátani, hogy magára hagytam azokat a gyerekeket, akiket egyszer már a vérszerinti szüleik is magukra hagytak. Cserben hagytam őket” – mondja könnyek között majd hozzáteszi, az sem tompítja az érzéseit, hogy a szűk környezetében mindenki megértette, miért hozta ezt a döntést. „Életem legnehezebb döntése volt” – jelenti ki, majd hozzáteszi, azzal vigasztalja magát, hogy azóta az ikrek szerető családba kerültek. Egy olyan családba, amit kezdettől fogva megérdemeltek, és amit ő, abban az élethelyzetben nem tudott volna nekik biztosítani.”

Címlap

top