Az anyai bűntudat olyan, mint a PMS – időről időre megjelenik, és nem hagy nyugodni. Egy külföldi baba-mama oldal, a BabyCenter, felmérése szerint az édesanyák kilencvennégy százaléka küzd vele, okozza ezt akár a babával eltöltött idő mennyisége, vagy a kiválasztott pelenka minősége feletti aggodalom.
Az nem érdekes, hogy az édesanya a harmincas vagy éppen a negyvenes éveit tapossa, és az is mindegy, hogy főállású anyaként, vagy egy multi megbecsült beosztottjaként dolgozik – a lelkiismeret-furdalás mindenkit érint.
Úgy találtuk, mindegy, honnan ered, az édesanyák többsége már érzett bűntudatot a nevelési módszerei miatt.
– fogalmaz Devra Renner és Aviva Pflock, akik a témát körüljárva írták meg a Bűnos anya című könyvüket. Ki gondolná, hogy a nem túlzásba vitt aggódás akár még hasznos is lehet? „Segítségével az édesanya ellenőrzést tart maga felett és egészséges egyensúlyt állíthat fel” – fogalmaz Pflock. „A trükk az, hogy nem hagyod, hogy az érzés elhatalmasodjon feletted, hanem megpróbálod kordában tartani és így tanulni belőle.” Hogy az anyai lelkiismeret-furdalás inkább a hasznunkra váljon, mint szenvedjünk tőle, összegyűjtöttünk hét alapvető bűntudat-forrást és hogy mit tehetünk ellenük.
Táppal etetni a babát?
Előkotorjuk a táskánkból a tápos üveget, hogy síró gyermekünket megnyugtassuk, amire a körülöttünk állók csodálkozó tekintetével találjuk szemben magunkat. Nagyon úgy tűnik, hogy minden édesanya kizárólag anyatejjel táplálja a babáját. Ilyen esetekben úgy érezhetjük, mi vagyunk az egyetlenek az egész univerzumban, akik tápot adnak a babájuknak, pedig mi sem áll távolabb az igazságtól, a magyar csecsemők több mint negyven százaléka kap hat hónapos korig kizárólag anyatejet, a többiek tápszeren nőnek fel. Számos, a szoptatást abbahagyó édesanya érezte bűnösnek magát, amiért áttért a tápra. „Néhány hét eltelte után többet sírtam, mint a fiam, annyira fájt a mellem, úgyhogy elkezdtünk tápozni. Most már nem a fájdalom miatt sírok, hanem a lelkiismeret-furdalás miatt” – mondja egy anyuka.
Akármerre nézek, mindenhol a szoptatás előnyeit ecsetelik, én pedig úgy érzem, szépen lassan elsüllyedek.
A legtöbb, amit magunkért tehetünk, hogy hamar elfogadjuk a kialakult helyzetet, és továbblépünk. Az anyatej a legjobb a csecsemőnek, de a táppal etetett babák is ugyanúgy fejlődnek, ugyanolyan egészségesek és életerősek lesznek. Ez mit sem kisebbíti a törődést. A legtöbb, amit a gyerekünkért tehetünk, hogy boldog, kiegyensúlyozott anyukák maradunk. És ha ez azt jelenti, hogy szoptatás helyett a tápot választjuk, hát legyen.
Digitális bébiszitter?
Itt az idő a vacsorafőzésre, úgyhogy letesszük a gyereket a tévé elé, kezébe nyomunk egy tabletet, hogy ne legyen láb alatt. Hiába érzi jól magát, minket akkor is elönt a bűntudat, amikor a kijelzőt bambuló arcára pillantunk. 2003-ban jött ki egy tanulmány, mely szigorúan kiadta az utasítást: a gyerekeknek egyáltalán nem szabad tévézniük kétéves kor alatt. Szóval nincs több lejátszóba csúsztatott film, miközben mi nyugodtan megfürdünk, nincs több közös mesefilm-nézés. Na, ez a tanulmány aztán minden édesanyában felébresztette a bűntudatot. „Egyéves korában oktató programokat nézett a fiam. De amikor kijött ez az »utasítás«, hogy 2 alatt semmit, elkezdtem pánikolni!” – írja egy anyuka. Pedig a szabály megszegésével nincs egyedül, hiszen az anyukáknak csak elhanyagolható hányada tiltja le teljesen gyermekét a tévéről. De a tévé, számítógép, más vizuális eszközök kezükbe adása, tényleg ennyire elítélendő? Renner és Pflock szerint nem: „Egyáltalán nem elfogadhatatlan, ha csendes pihenő gyanánt tévézünk a gyerekkel. A kulcsszó a mértékletesség.” Kétéves kor alatt minimális mértékben szabad csak tévézni, és a legjobb, ha tizenöt percnél tovább nem hagyjuk bekapcsolva a készüléket. Mindig legyünk a gyerek mellett, és a korának megfelelő programokat válasszunk. Ha a gyerek már idősebb, fussuk át a műsort iskolába felkészítő, nagyobbacskáknak szóló programokat keresve, vagy váltsunk a tematikus csatornákra. Aztán felejtsük el a bűntudatot és relaxáljunk.
fotó: istock
Kevésbé környezettudatosan?
A szemeteszsákunk az eldobható pelenkáktól dagadozik, amikor észrevesszük a szomszéd szárítóján katonás rendben sorakozó ruhapelusokat. Az új hibrid autója a kocsifeljárón pihen, nem messze a mi benzines pöfögőnktől. Nem könnyű „zöldnek” lenni. Főleg, amikor azon igyekszünk, hogy a lehető legsimábban menjen minden a családban, ha már ott van a pici is, olyan „életkönnyítő” termékek, mint az eldobható pelenka, törlőkendő, palackos víz, papírtörlő szinte nélkülözhetetlenné válnak. Ráadásul, ha az embernek gyereke van, akkor a megnövekedő víz-, gáz-, áramfogyasztással is szembe kell nézni. És itt az érem másik oldala: a BabyCenter felmérése szerint a szülők fele jobban aggódik a környezete miatt, mint szülővé válása előtt, kifejezetten aggasztja őket a Föld állapota. Nem csoda, elvégre minden szülő a legjobb formában szeretné átörökíteni a Földet gyermekének. Ez a kettősség vezet a klímaszorongás kialakulásához, de mint mindent, ezt is észszerű keretek között kell tartani. Lehet, hogy mi nem tudjuk megoldani, hogy autó helyett busszal menjünk a munkahelyre, hogy ruhapelusra váltsunk, hogy kihajítsuk az összes kemikáliát a fürdőszobából. Nem baj ez, ha sorba vesszük mindazt, amin viszont tudunk változtatni és megpróbálunk ott tenni valamit. Például húzzuk ki a konnektorból az összes nem használatos elektromos készüléket. Amikor lehet, hideg vízzel mossunk, váltsunk energiatakarékos izzókra, és a két utcával odébb levő boltba is nyugodtan sétálhatunk kocsikázás helyett. Így máris tettünk valamit a környezetünkért.
Hamburger a gyereknek?
Hosszú, stresszes nap után vagyunk, és tudjuk, semmi kedvünk és energiánk nem lesz otthon főzni, ezért hazafelé menet az első utunk a helyi hamburgerezőbe vezet. Amikor azonban kicsomagoljuk a gyereknek a szendvicset, eszünkbe jut, hogy a mi anyánk ilyet soha nem tett volna. Persze, hogy vannak gyerekek, akik azt sem tudják, mi fán terem a hasábburgonya. Talán mi is ilyenek voltunk egykor. Bűntudat-csökkentőnek egy felmérési eredmény: az amerikai szülők 76%-a havi egyszer azért segítségül hívja a városi gyorséttermet. Ebben a gyorsétterem-átkozó világban gyakran elfelejtjük, hogy bár nem a legnagyobb tápértékű ételek, egy hamburger és sült krumpli azért még nem mérgező. A kulcs itt is a mértékletesség.
Ha az alacsony zsírtartalmú ételek mellett tesszük le a voksunkat, még az is rendben van, ha heti egy-egy alkalommal kerül a tányérra gyorséttermi étel.
– állítja Mary Savoye-Desanti, a Yale Egyetemen tanító táplálkozás-szakértő. Vagyis ketchuppal és sajttal tömött dupla burger helyett elég lesz a szimpla, grillezett csirkehúsos szendvicset válasszunk a sült csirkés helyett, a pizzát sok-sok zöldséggel és kevesebb sajttal kérjük, salátát válasszunk köretként a hasábburgonya helyett. De otthon is főzhetünk egészségesen anélkül, hogy órákat kéne a konyhában töltenünk. Készítsünk zöldségmixet, hamar elkészülő csirkemellet, dagasztást nem igénylő gyümölcsös süteményeket. Ha pedig mégis egy gyorsétterem felé vezetne az utunk, tudassuk a csemeténkkel, hogy ezt a szokást nem fogjuk állandósítani, majd ezzel együtt hajítsuk ki a bűntudatunkat az ablakon.
Gyereket a bölcsibe?
Első nap a bölcsődében, úgy tűnik, jól van a totyogós. Az érzés mégis belénk hasít, elbőgjük magunkat, mikor az utolsó pusziért nyújtja az arcát, és azzal a gondolattal lépünk ki az épületből, hogy azon nyomban visszafordulnánk. A dolgozó anyukák szinte állandósult érzése ez, de főleg az első alkalommal nehéz. „Mikor visszatértem imádott munkámhoz, azt gondoltam, majd hasznosnak és boldognak fogom érezni magam. Nem hittem, hogy ezeket az érzéseket beárnyékolja majd a folyamatosan munkáló bűntudat” – mondja Johanna Villanueva. A dolgozó anyáknál sokszor az sem ritka, hogy amiatt éreznek lelkiismeret-furdalást, amiért dolgozni akarnak. Mint például Tela Durbin, aki könnyek közt hagyta fiát a bölcsiben:
Kétféle bűntudatot éreztem – az egyiket a fiam miatt, a másikat a munkám miatt.
Képünk illusztráció (Forrás: iStock)
Ha ebben a helyzetben vagyunk, igazából azt kell tudatosítanunk, hogy egy jó bölcsőde csak jót tehet a pici kognitív, nyelvi és szociális fejlődésével. Próbáljunk elkerülni mindenféle negatív megnyilvánulást és kritikát, ami nem ritka az otthon maradó és a dolgozó anyukák között. Keressünk olyan fórumot, ahol hozzánk hasonló dolgozó anyukák beszélgetnek, innen jó tippeket és támogatást kapunk majd. Végezetül pedig mindig tudjuk, hogy a családunkért teszünk mindent, akár anyagi okokból dolgozunk, akár azért, mert imádjuk a munkánkat.
Jaj, már megint felemeltem a hangom!
A totyogós épp akkor kezd el sikítani, mikor a bébi végre elaludt. „Fel ne ébreszd a picit!” – csattanunk fel kicsit hangosabban, mint ahogy szerettünk volna, amire a nagyobbik szeme könnybe lábad. Hát, kiabálni a gyerekkel senkinek nem kellemes élmény. Pflock és Renner szerint tulajdonképpen ez az a bűntudat-forrás, ami a mamák körében az első helyet birtokolja. Tekintsünk magunkba, mikor megtörténik. Ha általában nyugodtak vagyunk a gyerekkel, akkor épp itt az ideje, hogy kicsit mindketten kiengedjünk. „Még a leghiggadtabb szülőknél is elszakad néha a cérna” – vallják a szakértők. Ha azonban a kiabálás szokássá válik, legjobb, ha kezelésbe vesszük. Próbáljuk kiiktatni a stresszt az életünkből, lépjünk egy lépést hátrább, lassítsunk, menjünk el gyerek nélkül mini vakációra! Akár tanácsadóhoz is fordulhatunk a problémánkkal, mint ahogy az egyik édesanya tette: „A végén terapeutához mentem. Ő megállapította, hogy mindenről a stressz tehet, szóval meg kellett találnom azokat a módokat, ahogy az idegességet visszaszoríthatom az életemben. Kicsit kevesebb munkát vállaltam, többet mozogtam, nem aggódtam annyit a házimunka miatt. Nehéz volt, mert általában szeretek mindent magam és azon nyomban megoldani, de végül megérte az erőfeszítést.”
Amikor nem engedhetjük meg a luxust…
Az összes környékbeli anyuka beíratta a gyerekét arra a népszerű – ám igen drága – zeneiskolai tanfolyamra. Mi pedig nem engedhetjük meg magunknak, bármennyire is szeretnénk. Közben elképzeljük a többi gyereket, ahogy két év múlva boldogan húzzák a szimfonikus zenekarban, míg a mienk arcát könnyek áztatják. Szinte ez a legkönnyebb: bűnösnek érezni magunkat, amikor nem tudunk valamit megadni a gyerekünknek, vagy akkor, mikor mi vagyunk az egyetlenek a játszótéren, akinek ódivatú babakocsija és felszerelése van, nem a legújabb trend szerinti. Pedig sok dolog, aminek szükségességében biztosak vagyunk, valójában nem szükségesek. Ami a gyereknek kell, az szeretet, és nem a drágábbnál drágább tanfolyamok, vagy újabb felesleges játék. Sőt, valójában teletömni a gyerekszobát mindenféle haszontalan kacattal sem túl szerencsés. „Ha folyamatosan kényeztetjük a gyerekünket minden földi jóval, soha nem fogja megtanulni becsülni a pénzt – magyarázza Kate Levinson pszichoterapeuta. – Ráadásul azt nagyon fontos megtanítani az utódunknak, hogy vannak dolgok és gondok az életben, amit meg kell tanulni pénz nélkül megoldani.”
Ahelyett, hogy azon morfondírozunk, mit adhatnánk a gyereknek, inkább arra fókuszáljunk, mire van szüksége. Ha úgy gondoljuk, hogy a hangszeren való játék az, akkor fedezzük fel együtt, hogy melyik hangszer hangját szereti a legjobban, hallgassunk sok zenét, mutassunk neki olyan zenéket ,amik nekünk tetszik! Ha van a baráti társaságunkban olyan, aki játszik hangszeren, időnként kérjük meg, hogy találkozzon a gyerekünkkel, és zenéljen neki, vagy zenéljenek együtt. A méregdrága zeneiskola helyett választhatjuk ezt is. Ha a kislányunk szereti a főzőcskét, de mi nem engedhetjük meg magunknak a játékkonyhát, készítsük el papírdobozból, nem használt bútorokból, eszközökből a kellékeket. Mindegy, hogy profi tűzhelyen főz, vagy kartonból készült konyhában sürgölődik, a látvány ugyanúgy boldogsággal tölti majd el.
Forrás: Babycenter
