Család

Megsérült az intézetben a MOM-tűzben meghalt kislány testvére

A kisfiú azt mondta édesanyjának, nem emlékszik a történtekre.

Kétszer is megsérült az intézetben a MOM Sport tetején megégett kislány testvére – tudta meg a Blikk a család ügyvédjétől, dr. Székely Gábortól. Mint ismeretes, a 11 éves Dominiket és másik testévérét a tragédia után néhány nappal kiemelték családjából, és gyermekotthonban helyezték el.

A kisfiú első alkalommal a fején és a lábán, másodjára pedig a kezén sérült meg. Az ügyvéd szerint anyjának azt mondta, nem emlékszik a történtekre, ezért az asszony attól tart, hogy gyermeke gyógyszeres kezelés alatt áll. 

Helyszínelők dolgoznak 2019. június 24-én Budapesten, a Csörsz utcában, a MOM Sport Uszoda és Sportközpont tetején (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

A jogi képviselő úgy véli, a kisfiú nem megfelelő helyen van, ideje lenne őt visszaadni az édesanyjának. Hozzátette, hogy az intézmény, ahol elhelyezték, alapesetben 12 éven felüli fiúkat fogad be, Dominik viszont még csak 11 éves.

Az anya a Reménytelen Ügyek Harca Jogvédő Egyesülettel együttműködve fellebbezett a kiemelés ellen.

Az intézet és az illetékes gyámhivatal lapzártáig nem válaszolt a lap megkeresésére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top