Család

Szuper félnapos programok gyerekekkel Budapesten

Négy olyan félnapos programot ajánlunk Budapesten, ami nem igényel semmilyen előkészületet, bármikor el lehet rájuk indulni, és átlagosan nem kerül fejenként 3000 forintnál többe.

A nyári szünet felénél tartunk, a legtöbb családban ilyenkor törik meg a vakáció varázsa, és bár a gyerekek soha nem vallanák be, lassan elkezd nekik hiányozni az óvoda vagy az iskola.

Családi felfedező hátizsák a Nemzeti Múzeumban

Valami olyat csinálni egy múzeumban, amit a felnőtteknek tilos? Remek lesz! A ruhatárban egy felfedező hátizsákot bérelhetünk, a belépődíjon felül 750 forintért. Ezt, a többi táskával ellentétben, be is vihetjük magunkkal a kiállításra. A zsákban minden helyet kapott, amire egy kis felfedezőnek szüksége lehet a múzeumi kalandja során. Fejlámpa, hogy minden apró részletet a legerősebb fényben szemlélhessen, nagyító, hogy a legapróbb részletek is látsszanak, színes ceruzák a játékos munkafüzethez, sőt még kakaópor és kávészemek is, de azt nem árulhatjuk el, hogy miért.

Az újkori állandó kiállítást segítenek feldolgozni a játékos feladatok, külön óvódásoknak és külön alsósoknak szánt feladatsorral. Ha mindent alaposan megbeszélünk és végignézünk, akkor is maximum negyven perc alatt végzünk a kiállítással, ez pont olyan hosszú idő, amit egy kisgyerek szívesen eltölt a múzeumban. Ha nagyon nagy lenne a lelkesedés további kiállítások végignézésére, akkor is tanácsolunk egy rövid szünetet vagy a gyönyörű lépcsőházban, ahol visszafogott lépcsőn ugrálással lehet levezetni a fölös energiákat, vagy a büfében, ahol meglepően finomak a piték.

Látogatók egy csatajelenetet bemutató terepasztalnál a Magyar Nemzeti Múzeum (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Ha délelőtt megyünk, a múzeum után ebédelhetünk egy lángost a Fővám téri piaccsarnokban, vagy átvillamosozhatunk a Gellért térre, ahonnan öt perc alatt felsétálhatunk a csúszdaparkig.

Felnőttbelépő a Nemzeti Múzeumba: 2600 forint, gyerekjegy hatéves kor felett 1300 forint, családi jegy minden kiállításra 5000 forint.

Libegőzés és Erzsébet kilátó

A korán kelők jobb, ha egy picit visszafogják magukat, ugyanis a libegő a legnagyobb meglepetésünkre csak délelőtt tíztől viszi fel a turistákat a János-hegyre, utána viszont nyáron akár este hétig fent is maradhatunk, akkor jön vissza ugyanis az utolsó.

Ha felértünk, azonnal játszhatunk is a gombás játszótéren, de akár le is sétálhatunk a Normafához, a közelmúltban felújított klassz játszótérre. A Schulek Frigyes által tervezett kilátóba mindenképp érdemes felmászni, akár versenyezhetünk is a család többi tagjával, hogy a meredek lépcsőn mászva vagy a puha futópályán szaladva sikerül-e hamarabb célba érni.
Ha megéhezünk, választhatunk a kürtőskalács és a rétes között, a legnagyobb melegben esetleg egy jégkása is szóba jöhet a gyerekeknek, a szülők söre mellé.

A János-hegyi libegő (Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)

Felnőttretúrjegy a libegőre 1600 forint, gyerekretúrjegy hároméves kor fölött 800 forint.

Az Erzsébet kilátó ingyenes.

Trambulin és kacsaetetés a Városligetben

A Városligetbe még most is érdemes kisétálni, pedig jelentős része építési terület. Szerencsére a tó környéke és a játszótér egyelőre érintetlen. Kacsát etetni mindenképp jó móka, de érdemes rászánni azt a néhány száz forintot, amennyiért kacsatápot vásárolunk a gépből, ugyanis egyáltalán nem teszünk jót a viccesen totyogó kacsacsaládokkal, ha kenyérrel vagy kiflicsücsökkel etetjük őket.
Ha már mindent megfigyeltünk a kacsákon, tudjuk, melyik a tojó és melyik a gácsér, sikerült kifigyelni az úszóhártyás lábát, esetleg kiskacsákat is láttunk, akkor irány a trambulin.

Edzett gyerekeknek húsz perc, kezdőknek tíz, esetleg tizenöt bőven elég, ha „megfelelő” intenzitással ugrálnak, nagyon fárasztó program. Bevállalós anyukák és apukák is bátran kipróbálhatják. A Ligetben mindenféle strandkaját megtalálunk, a lángostól kezdve a palacsintáig, a kézművesnek mondott hamburgeren át a jóféle rántott húsig.

A Városligeti-tó (Fotó: Leéb Ádám)

Trambulin ára kortól függetlenül tizenöt percre 1700 forint.
Egy gyerekmaroknyi kacsaeledel 100 forint.

A Pál utcai fiúk nyomában

Ha pont A Pál utcai fiúk lesz a kötelező olvasmány a következő tanévben, akkor különösen izgalmas lehet egy fél napot eltölteni a Józsefvárosban. Egy hatalmas séta a Füvészkertben nemcsak azért jó ötlet, mert a város közepén csodálatos növényeket láthatunk, hanem azért is, mert az árnyas fák alatt sokkal elviselhetőbb a hőség, mint bárhol máshol. A kert nyolcvanöt hazai veszélyeztetett fajt őriz, illetve mutat be, és a föld flórájából kétszázötven, a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) által veszélyeztetettnek minősített, „vörös könyves” fajt is megcsodálhatunk, nagyon jó beszélgetésekhez adva alapot a klímaváltozásról, környezetvédelemről is.

A Füvészkert (MTI Fotó: Manek Attila)

Innen érdemes átsétálni a Nagy Templom utcába a Grundra, ahol egy órát nyugodtan játszóterezhetnek a gyerekek, miközben a szülők isznak egy frissítőt, de akár hot dogot is ebédelhet a család.

Hazafelé ne hagyjuk ki a Práter utca 11. előtt található Pál utcai fiúk szoborcsoportot.

A füvészkerti belépő 1200 forint felnőtteknek és 600 forint gyerekeknek.
A Grundra ingyenes a belépés.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top