Marci például teljesen elképzelhetetlennek tartja, hogy olyan állása legyen, ahol idegen emberekhez kell hozzáérnie. Így aztán hiába készült még tavaly is az orvosi egyetemre, inkább valami mást talál majd ki. Nincs könnyű dolga, mert egyébként nagyon érdeklik az emberek, és imádja a biológiát és a kémiát is. A tanárai biztosak is voltak abban, hogy az orvosi pálya felé orientálódik majd.
Kizárásos alapon is lehet hivatást választani (Fotó: Pexels.com)
Ők azonban nem tudják, amivel Marci már évek óta tisztában van, hogy viszolyog az idegen emberek érintésétől.
„Ha a tömött metrón valaki hozzám ér – különösen, ha a meleg miatt pucér valamelyik testrésze, mondjuk a combja – engem a hideg ráz a borzalomtól. Nagyon rossz orvos lennék, azt gondolnák rólam, hogy egy bunkó vagyok, pedig csak szeretném távolról szemlélni a betegeimet. Én lehetnék a magyar Dr. House, csak hát abból már van elég itt.”
Csak beszélgetni ne kelljen
Beni már most tisztában van azzal, hogy a kereskedelem nem neki való. Egyáltalán nincs türelme az emberekhez, és úgy érzi, hogy még pénzért se tudna kedves lenni egy olyan szituációban, ahol a vásárlók jogos vagy akár jogtalan problémáit kellene megoldani.
A gimnáziumban, ahova jár, minden decemberben rendeznek az osztályok karácsonyi vásárt némi osztálypénz reményében. Beni ezt úgy gondolta forradalmasítani, hogy mindenre odaírta az árát, majd egy dobozt helyezett ki becsületkassza felirattal, és a sarokból szemlélte a történteket.
Van, akit mások érintése zavar (Fotó: Pexels.com)
„Senki nem vett semmit. Láttam, hogy többen körbe pillantanak, keresnek a tekintetükkel, de egyszerűen nem volt kedvem beszélgetni velük. Mit mondtam volna? Egyáltalán nem érdekelt az az áru! Valamelyik osztálytársam hozta, semmit nem tudtam volna mondani róla. Egyébként meglepett, hogy így nem vettek semmit az emberek, mert én például úgy szeretek vásárolni, ha békén hagynak közben. De ezek nem éltek a lehetőséggel.”
Senkit nem büntetnék meg soha
Szonja most még úgy éri, hogy semmi olyan munkát nem tudna elvállalni, ahol embereket kell megbírságolni vagy megbüntetni. Nem csak a jegyellenőr és parkolóőr munka esik így ki, de nem dolgozna szívesen bíróságon, ügyvédi irodában, vagy önkormányzatnál se.
„Ez az egyik legnagyobb hajtóerő a tanulásban, hogy olyan állásom lehessen majd, ahol nem kell ilyesmit csinálni. Persze a BKV-ellenőr nyilván kizárva, sok mindent visszautasítanék, ha felmerülne mások megbüntetésének a lehetősége. A legrosszabb az, ahol még jutalékot is kapnak a munkájukért, na és a végrehajtó. Nekem a végrehajtó egy szinten van a hóhérral. Nyilván az se lennék. Inkább jutalmazni szeretném az embereket, de eddig csak a Mikulás munkája jutott eszembe.”
Hiányzik az valakinek, hogy beszóljak?
Léna nem szeretne a vendéglátásban dolgozni. Mivel a fitnesz és az egészséges táplálkozás a hobbija, úgy érzi, nem tudná megállni, hogy el ne mesélje a vendégeknek, hogy milyen egészségtelen dolgot rendeltek.
„Még kiskoromban történt velem, hogy a strandon odamentem egy kövér férfihez, és elmeséltem neki, hogy milyen egészségtelen a lángos sörrel. Anyám alig tudott elrángatni.”
Azért nem csak a mások miatt aggódás tántorítja el Lénát a vendéglátástól. Attól is fél, hogy bármennyire is szeretne nagyon egészségesen étkezni, ekkora kísértés mellett előbb-utóbb feladná az elveit, és mértéktelen evésbe kezdene. „Jobb megelőzni a bajt” – mondja.
Nikinek még egyáltalán nincs elképzelése a jövőt illetően, de abban már most biztos, hogy bármit is fog dolgozni, azt csakis szabadúszóként otthonról lesz hajlandó megtenni.
„Miért kéne egy csomó idegent elviselnem munka közben? Nem szeretek alkalmazkodni, a saját tempómban csinálok mindent, önálló időbeosztás szerint. Most is van, amikor hajnalban tanulok, van, amikor éjjel, a lényeg, hogy mindig elérjem a kitűzött célt. Ez a munkában se lesz másképp.”
Természetesen Niki is tisztában van azzal, hogy a munkák nagy része egyelőre nem végezhető távolról, de már most akad lehetőség erre szép számmal. Úgy véli, mire hat év múlva megszerzi a diplomát, pont fordítva lesz. Alig lesz olyan állás, ahol elvárják majd a bejárást.
Akad, aki képtelen alkalmazkodni (Fotó: Pexels.com)
Dóri is abban biztos egyedül, hogy soha nem tudna gyerekekkel foglalkozni. Így aztán kiesik a tanári pálya pont úgy, mint a gyerekorvos vagy például a muzeológus, aki sokat találkozik gyerekekkel, ha nem szerencsés.
„Egyáltalán nem utálom a gyerekeket, de semmi nem untat annyira, mint amikor kicsikkel kell lennem. Néha vigyázok a nővérem gyerekeire, amíg ők valami programot csinálnak maguknak. Már hétkor majd leragad a szemem az unalomtól. Képtelen vagyok kisautót tologatni, meg játékbabát fésülgetni. Akkor inkább a bánya. Szerintem nincs azzal semmi gond, ha valaki tudja, mit nem akar. Valaki fejleszthetne már egy ilyen applikációt, amiben csak súlyozni kellene, hogy mit mennyire nem akarunk csinálni az életben, és a végén megadná azt, amivel viszont érdemes foglalkozni. Meg is van, levédetem, és ebből fogok meggazdagodni!”
