nlc.hu
Család
Minden szülő rémálma ez a játszótér

Minden szülő rémálma ez a játszótér

A gyerekek fűrészelnek, tüzet raknak, háztetőre másznak.

A Japánban található Hanegi játszótér picit más, mint amit a gyerekek és szüleik megszoktak. Ahelyett, hogy a 100 százalékos biztonságra helyeznék a hangsúlyt, inkább megteremtik annak a lehetőségét, hogy a kicsik szabadon játszhassanak.

És itt egyáltalán nem a hagyományos játékokra kell gondolni: fűrészek, szegek, kalapácsok állnak a gyerekek rendelkezésére, hogy mindent kipróbálhassanak. Felmászhatnak a faházak tetejére is, ahová semmilyen lépcső vagy létra nem vezet, és a tetőn sincs semmilyen korlát. Sőt, még tüzet is rakhatnak. Vannak közösségi foglalkozások is, mi más, mint késélező tanfolyam.

A játszótéren található épületek, eszközök nagy része házilagos készítésű, nem ritkán a gyerekek is összeeszkábálnak egy kisebb bunkert. Gumiszőnyeg, védőszivacs sehol sincs, bár vannak fizetett alkalmazottak.

„»Ez szórakoztatónak tűnik!« »Ijesztőnek tűnik!« »Kíváncsi vagyok, fog-e menni.« »Inkább mégsem próbálom ki.«

Tőled függ. Ha jól csinálsz valamit, az remek. Ha nem megy, akkor is tanultál valami újat. Előfordulhat, hogy valami nem megy, vagy akár meg is sérülhetsz. Ne aggódj, a parkban vannak felügyelők, apák, anyák, idősebb fiúk és lányok is, akik segítenek neked”

– olvasható a játszótér egyik tábláján.

Aggódó szülőknek egyáltalán nem ajánlott a hely, de valamiért mégis működik a koncepció, mert 40 év alatt egyetlen gyerek sem tett komoly kárt magában.

(Index/SoraNews24)

(Kiemelt kép: Instagram/nakabayashihiroko)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top