Család

Őszinte fotó: ilyen depressziósként szülőnek lenni

Őszinte vallomásával és rumlis konyhájáról készült képpel osztotta meg tapasztalatait depressziójával kapcsolatban egy blogger anyuka.

Amikor depressziós vagy, még a legegyszerűbb dolgok is lehetetlennek tűnnek. Energiád elfogy, a motivációd megszűnik, és csak arra vagy képes, hogy feküdj, és próbálj meg elaludni. Ez az oka annak, hogy a depressziós emberek gyakran küzdenek azzal, hogy környezetüket tisztán és rendezetten tartsák. A helyzet még nehezebb szülőként, hiszen gyerekekről is gondoskodni kell.

Laura Mazza, a Mum On The Run bloggere be szerette volna mutatni a depressziós szülők küzdelmét,  és megosztott egy fotót rendetlen konyhájáról. „A kanapén ültem, és azt válaszoltam a »hogy vagy?« típusú üzenetekre, hogy minden rendben. Tudva, hogy hazugság. Tudva, hogy valójában haszontalannak, szomorúnak, értéktelennek és lustának érzem magamat. Nem volt motivációm a fogmosásra vagy a zuhanyozásra, sem a gyerekeimmel játszani, vagy főzni nekik” – emlékezett vissza Laura.

Szerencsére Laura képes volt elválasztani magát depressziójától, és hagyott magának időt. Tapasztalatait megosztotta másokkal is, hogy emlékeztessen mindenkit arra, hogy nincsenek egyedül azzal az érzéssel, hogy a depressziós állapotban egyszerű dolgokat lehetetlennek éreznek, és meg akarta mutatni nekik, hogy egy rendetlen szoba nem személyes kudarc. „A piszkos edények nem te vagy. Nem ez a fontosságod mércéje” – írta Laura. „Nem vagy gyenge, nem vagy értéktelen, nem vagy lusta, szerethetetlen vagy hibás” – tette hozzá.

A bejegyzés közzététele után Laurát a követői elárasztották hozzászólásokkal, hogy megköszönjék őszinteségét. A bejegyzés fontos emlékeztető arra, hogy legyünk kedvesek önmagunkhoz, és barátként bánjunk magunkkal.

(via)

Kiemelt kép: illusztráció, Profimedia

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top