nlc.hu
Család
Azt hittem, azonnal elválnék, ha bántalmazna a férjem, nagyot tévedtem

Azt hittem, azonnal elválnék, ha bántalmazna a férjem, nagyot tévedtem

Olyan könnyen rámondja a többség, hogy az áldozat a hibás, mert hagyta, hogy bántalmazzák. Nem ennyire egyszerű azért a helyzet.

Az ítélkezés könnyen jön, csípőből érkeznek a válaszok, ha napvilágra kerül egy bántalmazott nő története, hogy miért nem hagyta el az első pofon után, mi bezzeg rögtön felállnánk, ha akár csak szavakkal kezdene bántani a férjünk. Egy nő névtelenül tette közzé a saját történetét, melyből kiderül, hogy ő is így gondolta egészen addig, míg egy bántalmazó csapdájába nem esett.

„Ha három évvel ezelőtt a bántalmazó párkapcsolatokról beszélgettél volna velem, akkor olyan mondatokat hallottál volna tőlem, mint »Az áldozatok is a probléma részei«, »Ők döntöttek úgy, hogy maradnak«, »Mire számítanak az első pofon után?«.

Simán beleestem az áldozathibáztatásba anélkül, hogy lett volna bármilyen személyes tapasztalatom a témában. De most, három évvel később itt ülök a saját poklomban, és már mindent megértettem.

Tisztán látom most már, hogy egy bántalmazó kapcsolat nem úgy indul, hogy az áldozatot megrugdossa a bántalmazója.

Az agresszív, narcisztikus, manipulatív emberek lépésről lépésre építik fel a bántalmazást, általában úgy, hogy az áldozat sokáig észre sem veszi, mi történik vele.

Amikor pedig ráébred, hogy egy bántalmazóval él együtt, már olyan mélyen van az önértékelése, hogy úgy érzi, rá nézve lenne szégyen, ha segítséget kérne a környezetétől.

bántalmazó párkapcsolat áldozat

Képünk illusztráció (Forrás: Unsplash/Sydney Sims)

Szégyelli, hogy ilyen sokáig nem ismerte fel a figyelmeztető jeleket, és hogy a bizalmába engedte a bántalmazóját. A szégyenérzet pedig nagyon erős motiváció, ilyenkor kezdődik az, hogy megmagyarázza saját magának is, miért kell elnéznie a bántalmazást, miért nem kell komolyan venni, és miért kell maradni. Sok esetben pedig külső tényezők is fogva tartják: ott vannak a gyerekek, a pénzügyi függőség és a közös múlt, amit nem lehet csak úgy kidobni az ablakon.

Közben pedig a bántalmazó sem hagyja abba a manipulációt, bombáz olyan mondatokkal, hogy »Tönkretennéd a családunkat?«.

És ha eleget mondja, akkor egy idő után el is hiszed, hogy minden a te hibád.

Nem fekete és fehér ez a probléma, hiába akarjuk leegyszerűsíteni. Akár érzelmi, akár fizikai bántalmazás áldozata vagy, millió döntéshelyzet áll előtted. Van egy ellenállhatatlan vágy benned, hogy egyben tartsd a családodat, közben pedig sikítasz belül, hogy menekülni akarsz. És meg kell küzdened azokkal az eltorzult gondolatokkal, melyeket az évek óta tartó manipuláció eredményez.

Minden bántalmazó kapcsolatnak megvan a maga háttértörténete, amiről a kívülállók semmit sem tudnak. Lehet, hogy nehéz megérteni, miért marad egy nő a bántalmazás ellenére, de soha nem szabad ítélkezni felette. Addig nem, míg át nem élted ezt a helyzetet.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top