A 92 éves angol nő talán a legidősebb gruppie a világon, aki követi kedvenc együttesét. Chrissie 5 éve találkozott először a boltoni The Jade Assembly rockzenekarral, azóta több mint 60 alkalommal látta a bandát.
Chrissie 1927 áprilisában született Lincolnshire-ben – ugyanabban az évben, mint a királynő –, és mint sok akkori nő, fiatalon megházasodott. Az 1950-es években, válását követően, kánkántáncosként dolgozott Párizs híres mulatóiban. Később visszatért az Egyesült Királyságba, ahol új szakmát tanult: csontkovácsként helyezkedett el, és egészen nyugdíjba vonulásáig azzal foglalkozott.
Chrissie egyedül él, gyermekei nincsenek, és úgy tartja, a The Jade Assembly a családja.
„Nincs családom vagy gyermekeim, de a zenekar tárt karokkal fogadott engem – mondta. – Felvesznek a busszal a koncert előtt, és a frontember egész úton énekel és gitározik. Ez nagyszerű dolog, és követem őket, amíg meg nem halok. Soha nem hagyom abba a koncertre járást – ez tart fiatalon.”
A korábbi profi táncos remek formájának titkát is elárulta: „Mindennap sok gabonafélét eszem, például kukoricapelyhet. Legalább napi két tállal fogyasztok – egyet reggel és egyet a nap végén. Nagyon kevés húst eszek, és minden este élvezettel iszom egy barna rumot szódával – ez pezsdíti fel a vérem.”
(via)
Kiemelt kép: illusztráció, iStock