Vigyázz! Új módszerrel próbálkoznak az unokázós csalók

nlc | 2019. Szeptember 20.
Majdnem elveszítette összes megtakarított pénzét egy asszony.

Egy újbudai asszonyt szeptember 13-án hívott fel egy férfi egy angol telefonszámról, és a nő unokájának adta ki magát. Azt mondta, balesetet szenvedett, kárt okozott, és azonnal fizetnie kell a biztosítónak.

Az álunoka azt kérte az asszonytól, hogy 1,4 millió forintot azonnal fizessen be egy megadott bankszámlaszámra. A nő a bankba sietett, és befizette az összes megtakarított pénzét, egymillió forintot.

Aztán a bankból kifelé jövet felhívta az igazi unokáját, ekkor derült ki, hogy az asszony unokázós csalók áldozatává vált. Feljelentést tette a rendőrségen.

Fotó: Police.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság unokázós bűncselekmények felderítésére alakult nyomozócsoportja kiderítette, hogy a pénzt rövid időn belül egy másik bankszámlára utalták, amelynek a tulajdonosa egy 43 éves biharkeresztesi nő. Őt Biharkeresztesen elfogták a rendőrök szeptember 19-én.

A nyomozás során az is kiderült, hogy az egymillió forintot három ember vette fel, három egymást követő napon. A rendőrség pénzmosás miatt indított eljárást a 43 éves A. Vivien ellen.

(Police.hu)

Exit mobile version