Anna és Dávid másfél éve váltak el, akkor a gyerekeik négy- és ötévesek voltak. Abban mindketten egyetértenek, hogy talán már egy évvel korábban is beadták volna a válókeresetet, ha nincsenek a gyerekek, de mindketten annyira ragaszkodtak a gyerekeikhez, hogy megpróbálták addig nyújtani a közösen töltött időt, amíg csak lehet. Anna soha nem csalódott a volt férjében apaként, sőt elképzelni sem tudna Dávidnál jobb apát. Neki is nagyon fájt, hogy a gyerekeknek ezentúl kevesebb idejük lesz a szüleikkel együtt lenni, az pedig már az elején egyértelmű volt számukra, hogy sem az apa, sem az anya nem akar, és nem is hajlandó a hétvégi szülő szerepébe beleállni.
Lehet válás után is szorosan együttműködni?
Túlzás lenne azt állítani, hogy a legnagyobb barátságban váltak el, de a gyerekek miatt megpróbálnak szeretettel gondolni egymásra, és egyáltalán semmiben nem betartani a másiknak. A közös felügyeleti jogot Anna képviselője ajánlotta nekik, amikor ügyvédet kerestek a közös megegyezéssel történő váláshoz. Azt mondta, hogy nagyon ritka az ennyire kulturált válófélben lévő pár, és ő látja bennük a lehetőséget arra, hogy továbbra is együttműködjenek a gyerekek nevelésében.
Ez a gyakorlatban azt jelentette volna, hogy a gyerekek az egyik héten az egyik szülőnél, a másik héten a másiknál vannak. Az édesapa munkarendje viszont nem tette lehetővé az rendszeres egész hetes felügyeleteket, így az a rend alakult ki, hogy amikor nem sikerül egész hetet lennie a gyerekekkel, akkor Anna bevállal több napot, de megtartják a ritmust, hogy mindketten tudjanak tervezni.
Válás előtt eladták a közös lakásukat, de az érte kapott pénzből egyikük sem tudott akkora újat venni, ami megfelelő lett volna, így mindketten hitelt vettek fel, és egy-egy kisebb lakást vásároltak. Bár nem akartak nagyon közel maradni egymáshoz, az fontos szempont volt, hogy az óvoda és az iskola is elérhető távolságon belül legyen mindkét lakáshoz.
A havi harminc napból Dávid csak körülbelül tizenkettőt tölt a gyerekeivel, mégis Anna fizet neki egy minimális gyerektartást,
az anya ugyanis jóval többet keres vállalkozóként, mint alkalmazottként dolgozó volt férje, és abban egyetértettek, hogy válás után is ugyanolyan jólétet szeretnének megadni a gyerekeiknek, mint előtte.
Az elején egyértelmű volt számukra, hogy sem az apa, sem az anya nem akar és nem is hajlandó a hétvégi szülő szerepébe beleállni… (Fotó: istock)
A gyerekek hamar alkalmazkodtak
Amikor elváltak, és megbeszélték a gyerekekkel, hogy ezentúl kétlaki életet fognak élni, vagyis anyukájuknál és apukájuknál is lesz szobájuk, akkor a gyerekek viccesnek és jó dolognak érezték ezt, még szinte örültek is, hogy mennyire jó lesz nekik. Később aztán persze rájöttek arra, hogy ez együtt jár azzal is, hogy egyszerre csak az egyik szülőjükkel lehetnek, és már nem is voltak annyira oda az ötletért, de végül egy év alatt belerázódott az egész család.
Azt mondják, sokkal több szervezést, rugalmasságot és precizitást követel ez az életmód, de megszokható.
„Az első pár apás hetemen nem tudtam mit kezdeni a rengeteg rám szabadult szabadidővel – idézi fel Anna a kezdeti problémákat. – Délután hazaértem a munkából, és csak ültem a csendes lakásban egyedül. Ittam egy pohár bort, mintha szabad hétvégém lenne, pedig csak hétfő volt.
Nagyon lassan ment az idő. Aztán megtanultam mindent máshogy beosztani.
Azokat a napokat is, amikor nálam vannak a gyerekek, és azokat is, amikor az édesapjuknál.”
Jelenleg mindketten egyedülállók, és úgy is érzik, nem lenne energiájuk a párkeresésre. Azért benne van a levegőben, hogy túl fiatalok még a magányos élethez, de most nem vágynak társra. Nem egy harmadik miatt váltak el, hanem mert kihűlt a kapcsolatuk, másfelé tart az életük.
„Amikor a munkahelyemen híre ment a válásomnak, az egyik kolléganőm meghívott egy italra – meséli Dávid. – Amikor viszont megtudta, hogy minden második héten nálam lesznek a gyerekeim, visszalépett. Nem mondom, hogy nem esne jól, ha nap végén egy társ várna itthon, de annyira még nem hiányzik, hogy regisztráljak egy társkeresőre. Ennek is eljön majd az ideje biztosan, de egyelőre nem tartom magam szinglinek. Olyan, mintha félig még házas lennék. Furcsa dolog ez.”
Jobb lett a szülők kapcsolata a közös felügyelet miatt
Kata és István hat hónapja váltak el. Nekik István ügyvédje ajánlotta a közös felügyeletet, amiről Kata eleinte hallani sem akart. Annyira felháborította először az ötlet, hogy azzal vádolta a férjét: el akarja rabolni a gyerekeit. Végül az édesanyja győzte meg, hogy nincs igaza, és az apa csak ugyanannyit szeretne magának a gyerekekből, mint amennyi Katának van.
„Én maradtam a közös házban, a volt férjem albérletbe költözött – mondja Kata. – De el akarjuk adni a házat, csak pár dolgot még szeretnénk befejezni rajta, hogy több pénzt kaphassunk. Ha jól el tudjuk majd adni, akkor tudunk két kisebb lakást venni belőle. Eléggé földhöz vágott anyagilag a válás mindkettőnket. Én keveset keresek, de legalább nem kell albérletre költenem, István jól keres, de kétszázezer forint az albérlete. Azért próbálunk úgy csinálni, mintha minden rendben volna, de a házat hamar el kell adnunk, ez így nem maradhat.”
Kata szerint, amióta elváltak és külön háztartásban élnek, sokkal többet kommunikálnak egymással, mint előtte. A gyerekek miatt mindent meg kell beszélniük egymással, ha máshogy nem, hát SMS-ben. A legnehezebb mindkettőjüknek az első pár olyan hét volt, amikor a másiknál voltak a gyerekek.
Képünk illusztráció – fotó: istock
„Mindent tudni akartam, és nem azért, mert kémkedni akartam a volt férjem után, hanem a gyerekek miatt. Ha anyámnál aludtak a gyerekek, akkor is mindig megkérdeztem ugyanezeket: vacsoráztatok-e már, volt-e már fürdés, mit csináltatok délután, és hasonlók. De visszafogtam magam, nem telefonálgattam.
Aztán este altatás után István küldött egy nagyon hosszú üzenetet, amiben mindent leírt, amire rákérdeztem volna.
Akkor elbőgtem magam. Azt hiszem, soha senki nem fog már ilyen jól ismerni, mint ő.”
Anyagilag nehezebb ez a megoldás
István úgy látja, hogy hiába a legjobb a gyerekek szempontjából a közös felügyeleti jog gyakorlása, ezt anyagi nehézségek miatt nagyon kevesen tudják Magyarországon megvalósítani. A bíróság azt feltételezi ilyen esetben, hogy válás után mindkét szülő olyan anyagi helyzetben marad, hogy akkora lakást tud majd vásárolni, ahol ő és a gyerekei is kellemesen elférnek majd, ezt a lakást a gyerek szempontjából tökéletesen be tudják majd rendezni, és fel is tudják szerelni. Ez praktikusan kétszer annyi gyerekágyat, íróasztalt, plüssmacit és építőkockát jelent, de sok más dolgot is duplikálni kell, ami apróságnak tűnhet, a végére mégis akár milliós tétel is lehet.
„Hogy csak a legapróbbakat említsem – kezdi a felsorolást Kata –, lázmérő, lázcsillapító, gyerekkönyvek, gyerekágynemű, bicikli, roller, hinta a kertbe és hasonlók.”
Természetesen van, amit át lehet vinni kocsival, de mindig akad valami, ami a másik szülőnél marad, és különben is kényelmesebb lenne, ha mindig mindenhol kéznél lenne.
István sok mindent a válás után csinált először, és meg is lepődött, hogy mekkora munka például a gyerekruhák vasalása, és mennyire unalmas tud lenni a kétórás altatási ceremónia, amikor neki is majdnem leragad a szeme, vagy esetleg a tévét bámulná a mesekönyv helyett. Bevallotta, mindig is természetesnek gondolta, hogy a fürdetés, mesélés, altatás körüli teendőket a felesége látja el, de amióta havonta két hétig ez az ő feladata, egészen másképp gondol a feleségére.
„Meg is írtam neki, és elnézést kértem tőle. Mindig azt gondoltam, hogy kiveszem a részem a házimunkából, és ez talán igaz is volt, de a gyerekek körüli munkát mind átengedtem a feleségemnek.
Vasárnap estére újabban olyan hulla fáradt vagyok, amikor itt vannak a lányok, mintha kőbányában dolgoznék napi huszonnégy órában.
Abban a pillanatban, hogy Kata átveszi a lányokat, már megyek is a kanapéra aludni, és az elkövetkező három napban csak próbálom összeszedni magam. Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz, minden tiszteletem az egyedülálló szülőké!”
