Az eset egy brit háztartásban történt, amikor a 33 éves Victoria Kidner felmosott a lakásban – írja a The Sun. Mindössze tíz percről volt szó, ez azonban elég idő volt négyéves lányának, Sofiának, hogy az egész arcát pink rúzzsal fesse be.
„Sofia a kanapén ült, és a táblagépén az egyik mesét nézte, amíg a konyhában takarítottam – mesélte Kidner a brit lapnak. – Nem hallottam semmi zajt, ezért azt hittem, hogy élvezi a műsort. De amíg hátat fordítottam neki, felment az emeletre, és a hálószobában az egyik szekrényben megtalálta a sminkkészletemet.”
Az anyuka elmondása szerint a kislány pár perccel később leszaladt az emeletről, ekkor látta meg, hogy az egész arcát egyenletes rózsaszín festés borítja, miközben folyamatosan vigyorog.
„Mindössze tíz percre volt szüksége ehhez – mesélte a megdöbbent anyuka. – Haragudni sem tudtam rá, mert csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire tökéletes munkát végzett, egyenletesen mindenhova felvitte a rúzst.”
Az anyuka ezután azért felszaladt a hálószobába, mert arra számított, hogy ott is mindent rúzsnyomok borítanak majd, de kellemes meglepetés várta.
„Azt hittem, minden rúzsos lesz majd, de meglepődve láttam, hogy sehol egy rúzsnyom, azért ez nagy megkönnyebbülés volt” – tette hozzá Victoria Kidner.
Mivel az anyuka kedvenc rúzsa bánta a történetet, valószínű, hogy a következő bevásárlásnál már a kislány is kap egy sajátot, amit kedvére szétkenhet, remélhetőleg csak olyan felületeken, ahonnan utólag könnyen el lehet távolítani az élénk színeket.