Válni akar a feleségétől, mert a nő titokban abbahagyta a fogamzásgátlót, és teherbe esett

nlc | 2019. Október 14.
A férj úgy érzi, felesége elárulta, mert kapcsolatuk elején megbeszélték, nem akarnak gyereket.

Döbbenetes házassági és gyerekvállalási ügyben kéri egy férj az internetezők segítségét. A 31 éves férfi a Redditen osztotta meg a történetét.

Azt írja, hogy a feleségével már a kapcsolatuk elején megbeszélték, hogy nem akarnak gyereket. A férfi eddig halogatta a vazektómiát, ezért óvszerrel és fogamzásgátlóval védekeztek.

Egyszer kifogytak az óvszerből, de a feleség szex közben azt mondta, nyugodtan folytathatják, hiszen úgyis fogamzásgátlót szed. Mindez két héttel a betervezett vazektómia előtt történt, azóta a férfi elköttette magát.

A felesége viszont teherbe esett, már a hatodik hétben van. A férfi teljesen kiakadt, hogyan fordulhatott ez elő, hiszen a felesége állítólag fogamzásgátlót szed. Azt pedig nem tudja elfogadni, hogy a korábbi megállapodásuk ellenére a nő meg akarja tartani a gyereket. Úgy érzi, elárulta a saját házastársa.

A férj most azon gondolkozik, ha a felesége nem veteti el a babát, elválik, mert csapdába csalta annak ellenére, hogy tudja róla, nem szeretne gyereket. Egyelőre a nőnek csak annyit mondott, hogy ellenzi a gyerekvállalást, de ennél tovább nem ment.

A kommentelőktől azt kérdezte, hogy seggfej lenne-e, ha emiatt elhagyná a nejét, vagy azt kérné tőle, hogy vetesse el a gyereket.

A durva sztorihoz rengeteg hozzászólás érkezett. A legtöbben úgy gondolják, hogy a férfinak minden joga megvan ahhoz, hogy otthagyja a feleségét, de azt nem mondhatja meg neki, mit csináljon a babával.

Te mit gondolsz?

(Mirror)

Exit mobile version