„A dolgozó anyák napi szinten teljesítenek lehetetlen küldetéseket”

Bár konkrét statisztikai adatok nem állnak rendelkezésre ezzel kapcsolatban, napjainkban egyre többen mernek váltani, és új fába vágni a fejszéjüket a gyermekvállalást követően. Tárcza-Pap Judit pozitív szemléletű anyacoach tapasztalata szerint a nők annak reményében váltanak munkahelyet, vagy adják a fejüket saját vállalkozásra, hogy így többet tudjanak nyújtani a családjuknak, és/vagy anyagilag is nagyobb biztonságban érezhessék magukat. Judit szerint elismerésre méltó váltásnak számít az is, ha valaki csak részmunkaidősként tér vissza a korábbi munkahelyére alacsonyabb bérért, csak azért, hogy az így nyert időt a családjára fordíthassa.

Kényszer vagy kalandvágy?

Nagyon sokan vannak azok, akik rendkívül komoly erőfeszítéseket tesznek nap mint nap azért, hogy boldoguljanak, szép számmal akadnak azonban olyanok is, akik nem szükségből, hanem személyes elhatározásból tesznek így.

„Amikor az első gyermekünk egyéves lett, én is visszamentem dolgozni, a kislányunk pedig bölcsődébe kezdett járni. Együtt vonatoztunk, buszoztunk minden reggel és este, majdnem fél éven keresztül úgy, hogy már terhes voltam az öccsével is. Nem volt egyszerű, de fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem kényszerből tettem így” – enged betekintést a saját életébe Judit, aki férjével már akkor eldöntötte, hogy több gyermeket szeretnének.

„Ahhoz pedig, hogy több gyermeket tudjunk vállalni, a mi gyermekeink hamarabb kezdték a »nagybetűs életet«, és egyéves koruk környékén elkezdték a bölcsit. Megtehettük volna azt is, hogy egy gyermekkel maradok otthon három évig, de akkor nem biztos, hogy a napokban születne a harmadik babánk.

Ezért cserébe a gyermekeink nagy családban nőnek fel. Számunkra ez így megérte, és nem kényszerként éltük meg” – indokolja a döntésüket Judit, aki második gyermeke születése után beindította anyacoachi karrierjét, így nem tért vissza a korábbi munkahelyére. Ettől függetlenül a kisfia is bölcsibe járt az első születésnapja után, de a szülők közös döntése értelmében, nem pedig azért, mert külső körülmények kényszerítették erre a családot.

Forrás: Tárcza-Pap Judit

Judit szerint sok területet érinthet a döntés, hogy új vizekre evez-e valaki anyaként: például hajlandó-e lemondani egy korábbi életszínvonalról a rugalmas, akár otthon végezhető munkáért cserébe; hogyan árazza be ezt az értéket a saját életében; megér-e neki havi 30-50-100 ezer forintot, hogy otthonról, rugalmas időbeosztásban dolgozzon?

A nehézségek megélésében ez nagyon más színben tüntetheti fel a dolgokat saját magunk előtt is. Például amikor télvíz idején egy vasúti felújítás miatt heteken keresztül egy olyan állomáson kellett a várandósságom hetedik hónapjában hajnalonként átszállni, ahol nem volt emelt peron, vagyis a többi utasnak kellett segíteni abban, hogy fel tudjak lépni a vonat első lépcsőfokára, az lebegett a szemem előtt, hogy én döntöttem így, és azért dolgozom még pár hétig, hogy aztán hosszabb ideig lehessek otthon a picivel. Rögtön más szemmel néztem erre a reggeli tornára, amikor emlékeztettem magamat arra, hogy mit nyerünk vele” – meséli Judit, aki nemet mondott arra, hogy a bosszúságok miatt pufogjon.

Előre tekintsünk, ne a múlton rágódjunk!

„Úgy kezeltek, mintha a szülés eltüntette volna az összes munkatapasztalatomat”

Természetesen az, aki az önmegvalósítás útján hoz létre egy jövedelmező vállalkozást, sokkal könnyebben birkózik meg az új kihívásokkal, mert nagyságrendekkel erősebb a motivációja, mint annak, aki azért lép új pályára, mert már nem látják szívesen a régi munkahelyén.

„Ezeket az anyákat nemcsak a jövedelemszerzés hajtja előre, hanem egy nagyon erős belső erő is, mert hisznek abban, hogy amit csinálnak, létrehoznak vagy nyújtani tudnak az embereknek, az igenis egy érték, és ez által mások életét jobbá tehetik, miközben élvezik majdnem minden percét, még a nehezeket is. Annak, aki elveszíti korábbi munkahelyét, és emiatt dönt úgy, hogy valami másba kezd, érdemes tudatosan időt és energiát fordítania arra, hogy felkutassa a saját motivációját ebben az új helyzetben, hogy lássa, számos előnye van annak ellenére is, hogy nem az ő döntésén, időzítésén múlott ez az új kezdet” – folytatja Judit, aki szerint mindannyian könnyebben és gyorsabban tudunk megbirkózni a felmerülő kihívásokkal, ha a múlt helyett inkább a jövőre koncentrálunk.

Az anyacoach azt mondja, kétféle motivációt különböztethetünk meg: az egyik a félelem vagy elkerülő motiváció, a másik pedig a szeretet vagy közelítő motiváció. Az első esetben az vesz minket rá a cselekvésre, hogy ne jussunk bajba, hogy elkerüljünk valamilyen negatív helyzetet (például elfogyjon a pénzünk, ne tudjunk ennivalót venni a gyerekeinknek), míg a másik esetben az a motivációnk alapja, hogy megszerezzünk, elérjünk valamilyen általunk áhított célt (például rugalmas munkaidőben dolgozhassunk, ne legyen főnökünk). Érdemes az önvizsgálat során úgy megfogalmazni a motivációnkat, hogy az inkább közelítő legyen, hiszen sokkal örömtelibb, ha ez munkál bennünk, mint ha az elkerülni kívánt helyzettől rettegnénk, és egész nap csak riogatnánk magunkat.

Képzeljük el, hogy milyen lesz nyugodt lelkiismerettel érkezni a szülői értekezletre, a táncfellépésre az iskolába, tudva, hogy nem szívességet kértünk a kollégánktól, hogy ott lehessünk, hanem mert mi, a saját főnökünk elengedtük magunkat, és teljes mértékben élvezhetjük az ottlétet, mindenféle stressz nélkül. Természetesen lehet, hogy ezeket a munkaórákat este tíz-tizenkettőig pótoljuk majd, vagy reggel kelünk fel korábban, hogy elvégezzük az elhalasztott feladatokat, de megtehetjük, és ez mindenképpen önbizalmat építő gondolat!”

A szakértő is jól tudja, hogy mindkét esetben sok kétely és kérdés merülhet fel az emberben, de azt mondja, hogy a megfelelő, támogató háttér nagyon sokat tud segíteni: „Ilyenkor talán még jobban érezhető, hogy kinek milyen családi, baráti, ismerősi háttere van. Mit mondanak nekünk, amikor nehézségekbe ütközünk: biztatnak, hogy gyerünk, menni fog, fel a fejjel, vagy csak lehúznak, és a szemünkre vetik, amiért ott hagytuk a biztos munkahelyünket. Érdemes tehát tudatosan olyan emberek társaságát keresni, akik inspirálnak, és pozitívan állnak a világhoz, akiknek sokat jelent az ereje, és a példájuk előre visz minket is.”

Virágzó másodállás

Molnár Viki egy mikrobiológiai laboratóriumban dolgozott, mielőtt megszületett kisfia, Hunor, aki hamarosan kétéves lesz. A biológia mindig is érdekelte Vikit, gimnáziumban is speciális szakra járt, számára ugyanis már akkor egyértelmű volt, hogy az egészségügyben szeretne elhelyezkedni, és nem is gondolta volna, hogy eljön majd az idő, amikor mással fog foglalkozni. 

„Eredetileg orvos szerettem volna lenni, de az emelt szintű érettségi és a nyelvvizsga sem volt elég ahhoz, hogy bejussak az egyetemre. Akkor megtettem minden tőlem telhetőt, azt viszont sajnálom, hogy senki nem mondta: »Viki, hagyj ki egy évet, gyúrj rá a felvételire, jövőre biztos sikerül!« Nekem akkor ez eszembe sem jutott. Persze abban is hiszek, hogy minden okkal történik velünk, úgyhogy ennek így kellett lennie. Ha felvettek volna, valószínűleg sosem ismertem volna meg a legjobb barátnőmet, akivel a főiskolán találtunk egymásra, és ezt talán jobban bánnám annál, hogy nem lett belőlem orvos.”

Amikor Viki várandós lett, mindenképpen szerette volna kipróbálni magát valamilyen új, számára érdekes területen, kvázi tét nélkül. „A virágdoboz-készítés – mint sok minden más az életemben –, eléggé spontán ötletként jött. Mindenképpen olyan tevékenységet kerestem, amit bármikor abba lehet hagyni, és a minek a tárgya nem romlik meg, nem megy tönkre, hiszen egy gyerek mellett sosem lehet tudni, hogy mi történik.

Régen mindig saját készítésű lakásdekorációkat készítettünk anyukámmal, és nagyon élveztem. Kikapcsolódás, öröm, önkifejezés volt ez számomra, amire gyerek mellett szerintem minden anyának szüksége van” – idézi fel a kezdeteket Viki, akinek sokan mondták, hogy inkább aludjon szabadidejében.

Forrás: Molnár Viki

Az élethű virágdobozok már évekkel ezelőtt megtetszettek Vikinek, azonban nem szövögetett olyan terveket, hogy ezek készítésével foglalkozzon. Nemcsak a világhálóról töltött le virágdobozos képeket, hanem venni is szeretett volna egyet, ám többen leszavazták: azt mondták neki, hogy a virágdoboz csak porfogó, ezért lemondott róla.

„Később újra előjöttek ezek a szépségek a különféle közösségimédia-felületeken, és egyszer csak bevillant, hogy mi lenne, ha én is készítenék? Semmilyen ellenérv nem merült fel, így elkezdtem részletesebben utánajárni, és kezdetét vette a jó pár hónapos előkészületi időszak.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert a kisbabánk egy igazi álomgyerek. Legrosszabb esetben sem keltünk hozzá éjjel három-négynél többször. Persze voltak rosszabb időszakok, amikor húzósabb volt, de ez idővel a feledés homályába merül, és az első fél évben amúgy sem lehet hivatalosan dolgozni, így ekkor nálam még bőven a tervezés és a háttérmunka folyt.”

Viki kisfia most is sokat segít azzal, hogy mindennap alszik ebéd után, így a virágdobozok délutánonként vagy az esti altatás után készülnek. „Csak néhány kivételes esetben dolgoztam akkor, amikor ő is fenn volt, ugyanis ezt az egészet nem a babázás helyett találtam ki, hanem azért, hogy a kisfiam mellett is hasznosan töltsem az időmet.

Az e-mailekre azért szoktam válaszolni, és a kisebb adminisztrációs dolgokat is intézem, de az érdemi részét nem szeretem, és nem is lehet úgy csinálni, ha ő fent van” – avat be a kulisszatitkokba Viki, aki továbbra is nagyon szereti az eredeti szakmáját, amit nem is szeretne feladni, hiszen a kettő jól megfér egymás mellett.

 „A virágdobozok készítése tulajdonképpen egy másodállás: igazán közel áll a szívemhez, de ahhoz, hogy erre tegyem fel az életemet, nem elég. Nem azért, mert nincs meg benne a lehetőség, hanem mert sokkal többet kellene vele foglalkoznom, mint amennyit én beleteszek mind pénzben, mind energiában. Ha sokkal többet fektetnék bele, és ráerősítenék a marketingre, akár meg is lehetne valósítani. Nekem viszont ez most így pont jó, elégedett vagyok. Persze ha nyernék a lottón, akkor rengeteg ötletemet megvalósítanám, nyitnék egy szép üzletet is, de ennek hiányában ez csak fantázia marad.”

A svéd csavar

Miskei Orsi és Pleván Zsófi egy skandináv lakberendezési boltot vezetnek – az aprócska üzletet, ami olyan, mint egy életre kelt babaház, és a világhálón is elérhető. A két lány így sosem unatkozik; de persze amúgy sem, hiszen Orsinak három, Zsófinak pedig két gyereke van. Orsi korábban a közszférában dolgozott, ám amikor 2015-ben szeretett volna visszamenni a régi munkahelyére, az új igazgató, aki nem is ismerte, közölte vele, hogy túl sok gyereke van, ezért nem szívesen foglalkoztatja. Orsinak nem volt sok ideje búslakodni, ugyanis épp ezen a napon hívta fel Zsófi is, hogy megkérdezze, elvállalná-e a Skandi Trend marketinges feladatait. Zsófi korábban a Talentum táncművészeti iskolával járta be a világot, számos országban megfordult a fellépéseknek köszönhetően. Később gyerekeknek tartott tánctanfolyamot, és kutyakozmetikusként dolgozott, a gyerekek születésekor azonban felhagyott ezekkel.

Találkozásuk egészen sorsszerűnek tűnik: „Orsival egy görögországi nyaraláson találkoztunk, a gyerekek miatt természetesen sok közös témánk volt, így gyorsan összebarátkoztunk. Az érdekes az, hogy eredetileg egy másik utazásra fizettünk be, ám a rossz időjárás-előrejelzés miatt lemondtuk, és lecsaptunk erre a last minute ajánlatra. Akkor a testvéremmel közösen vittük a vállalkozást, nemrég indítottuk el a blogunkat. Orsiról már a nyaraláson megtudtam, hogy nemcsak szeret, de tud is írni, így nem volt kérdés, hogy bevegyük a csapatba.

Időközben a testvérem, Ádám új kihívásokat kapott futballedzőként, ezért Orsi megvette tőle a céges részesedését, és azóta a mi párosunk fémjelzi a Skandi Trendet” – meséli Zsófi, akivel Orsi szerint nagyon gördülékenyen lehet együtt dolgozni.

„Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert nagyon jól kiegészítjük egymást. A feladatokat leosztjuk magunk között, megbízunk egymásban, és nem szólunk bele a másik munkájába. Zsófi nagyon jól ráérez arra, hogy mi kell a vásárlóknak – a gyártók, a termékek kiválasztása így elsősorban az ő feladata, bár mindig megkérdezi a véleményem. A csomagok elkészítése, feladása és a bolt rendezgetése is az ő szakterülete.

Forrás: Miskei Orsi és Pleván Zsófi

Persze ha nagyon sok a csomag, próbálok besegíteni, de az én asztalom a marketing és a weboldal, vagyis inkább a laptopot bűvölöm, és próbálom hozni a vásárlókat. A barátságunk másik érdekes vetülete, hogy mindketten kamasz gyerekekkel éljük a küzdelmes mindennapokat – hasonló örömökkel és problémákkal, szóval sorstársak vagyunk, anyatársak és munkatársak egyben” – veszi át a szót Orsi.

Régészet helyett marketing

Amikor a vállalkozás ötletét elkezdték megvalósítani 2011-ben, Zsófi kisebbik gyermeke, Julcsi még csak négy hónapos volt: „A férjem ismeretségi körében akadt egy kisgyerekes anyuka, aki viszonylag rövid idő alatt ért el nagy sikereket egy webáruház működtetésével, ezért gondoltuk úgy a testvéremmel, hogy mi is belevágunk. Ahogy a gyerekek nőttek, úgy dolgoztam egyre többet a webáruházunk népszerűsítésén. A skandináv lakberendezési stílus mindig is érdekelt bennünket, ezért kezdtünk el skandináv gyártókkal tárgyalni a magyarországi együttműködési lehetőségekről.

Azért volt fontos, hogy a bolt itt legyen, mert a gyerekek logisztikáját nem szerettem volna bonyolítani. Ebben az időszakban a vintage stílus a virágkorát élte, az emberek már akkor is lelkesedtek a ritkán megtalálható termékekért.” 

Zsófi úgy érzi, megtalálta a helyét, amióta anyaként vállalkozásra adta a fejét: „Igazából mindig is ezt szerettem volna csinálni, édesanya lenni, a férjemmel közösen nevelgetni a gyerekeket, kertes házban lakni, ahol a kutyáink gödröket ásnak, és emellett olyan munkát végezni, amivel az emberek hétköznapi életébe egy kis örömet csempészhetek. Azoknak az anyukáknak, akik fontolgatják, hogy a saját lábukra álljanak, a saját tapasztalataimra alapozva azt mondom, hogy vértezzék fel magukkal kellő kitartással és elhivatottsággal, mert nem mindig könnyű, sőt sokszor szinte lehetetlen küldetésnek tűnik egyszerre helyt állni otthon és az üzleti életben.”

Orsi kicsit más vizekre evezett volna kislányként: „Imádtam a történelmet, így hosszú évekig régész szerettem volna lenni. Hát, nem jött össze, de most már nem bánom. Szeretem a munkámat, a lakberendezést, örömmel írok, és a változatos, izgalmas feladatok is nagyon inspirálnak. Szeretek mindig újat tanulni, kísérletezni, megújulni és kreatívnak lenni. Nyolc hónapja vezettem a Skandi Trend-blogot, amikor jött Zsófi telefonhívása a marketinges ajánlatról.

A Facebook-oldalt, a blogot, a hírlevelet és a sajtóval való kapcsolattartást bízták rám Zsófiék, később pedig a boltban is besegítettem. A munka az első perctől kezdve zökkenőmentes volt, számomra az volt a legnagyobb újdonság, hogy Zsófiék maximálisan megbíztak bennem: nem ellenőrizgettek folyton, nem kritizáltak, nem okoskodtak bele a munkámba. Ezek a dolgok a régi munkahelyemen sajnos mindennaposak voltak.”