Korábban sötétedik már, minket meg a frász kerülget, hogy egyedül jönnek haza a gyerekeink délután a suliból. A sötéttel együtt előjön az összes szatír és gyerekrabló is a fejünkben, ezért inkább még a nyolcadikosokat is autóval hordjuk haza, nehogy bajuk essen. De tényleg ennyivel rosszabb lenne a közbiztonság ma, mint a mi gyerekkorunkban volt?
A nyolcvanas években nőttem fel, nagyjából általános másodikos koromtól kezdve jártam haza egyedül az iskolából. Jó, négy házzal arrébb laktunk, úgyhogy nem volt akkora kaland, de egy nagy park mellett kellett elmennem, ahol akadt szatír bőven. Volt olyan látványban részben, amit szerintem azóta sem hevert ki a tudatalattim: elém ugrott egy férfi, széttárta a kabátját, és közölte, hogy neki vastag kolbásza van eladó. Én meg nyolcévesen álltam, és nem értettem, mit akar tőlem, aztán jobbnak láttam, ha elfutok a másik irányba.
Képünk illusztráció (Forrás: iStock)
Az akkori barátnőm, Erika is átélt hasonlót, csak őt a Városligetben kergette meg egy perverz részeg, 11 éves korában. Valószínűleg nem is tudta, mit csinál, Erika ugyanis jóval fejlettebbnek nézett ki a koránál, de lélekben csak 11 volt, és szintén nem tudta hova tenni a dolgot magában. Amikor zokogva hazaért, az anyja nagy nehezen bírta csak kihúzni belőle, miért sír, mert igazából meg sem tudta fogalmazni, mi történt, és miért volt olyan ijesztő a helyzet. Anya persze elmondta apának, apa pedig kiment a Városligetbe egy barátjával levadászni a szatírt, de már sajnos nem találták ott, úgyhogy annyiban maradt a dolog.
Talán ez a titok nyitja is: azért érezzük azt, hogy manapság minden sarkon gyerekrabló vesekereskedők leselkednek a csemetéinkre, mert régen nem derült ki, csak szűk családi körben, ha megtámadtak egy gyereket, míg ma a közösségi oldalaknak köszönhetően villámgyorsan eljut hozzánk minden apró információ.
Nem találtam statisztikát a szatírokra, perverzekre és gyerekrablókra vonatkozóan, de valószínűnek tartom, hogy nem nőtt meg a számuk az elmúlt évtizedekben jelentősen, inkább a gyors információáramlás miatt nem érezzük annyira biztonságban a gyerekeinket. Minél több szörnyűséget olvasunk, annál inkább aggódunk, mert nem tudjuk kivédeni, hogy ne vonatkoztassuk magunkra, a gyerekünkre, az életünkre a másokkal történteket.
Véletlenül sem buzdítanék arra egy szülőt sem, hogy ne figyeljen a gyerekére, és hagyja egyedül kószálni az utcán sötétedés után. A veszély ott van, én is azt szoktam mondani a kamaszaimnak, hogy este nyolckor már itthon a helyük, mert lerágom a körmöm miattuk. De nem kell őket túlfélteni sem, mert nem tarthatjuk a gyerekeket légmentesen lezárt buborékban, ha önállóságra akarjuk nevelni őket. Valószínűleg nincs ma rosszabb helyzet az utcákon, mint a mi gyerekkorunkban, csak sokkal több információnk van arról, mi történik körülöttünk, aminek az egyik hátulütője az, hogy szülőként gyorsabban őszülünk és jobban aggódunk, mint valaha.
