nlc.hu
Család
Vádat emeltek az anya ellen, akinek a 7 éves kisfiát agyonnyomta az ágybetét

Vádat emeltek az anya ellen, akinek a 7 éves kisfiát agyonnyomta az ágybetét

A vád szerint az anyának számolnia kellett volna a nagymama udvarán lévő veszélyes tárgyakkal.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt vádat emelt azzal az anyával szemben, akinek 7 éves kisfiára idén márciusban rádőlt egy fakeretes ágybetét, ami a gyermeket agyonnyomta – közölte az ügyészség.

A 7 éves jánoshalmi kisfiú a tragédia napján nem volt iskolában, a 26 éves anyukája felügyelete alatt állt. Kora délután a nő felügyelet nélkül átengedte a gyereket a szemközt mintegy három háznyira, a forgalmas közút túloldalán lakó nagyanyjához.

A kisfiú egyből játszani kezdett nagyanyja udvarán, így az asszony nem vette észre, hogy a gyerek nála van. Játék közben egy kidobott és a kerítésnek támasztott, 23 kilós, fakeretes, rugós ágybetétet a gyerek magára rántott, amely rádőlt, és maga alá temette.

Az anya fél óra múlva ment át a nagyszülői házba, és de ott nem tudtak a gyerekről semmit. 10-15 perc keresés után, eszméletlen állapotban találták meg a gyermeket, akinek a nyaki gerince olyan súlyos, vérzéses zúzódást szenvedett a fejre rázuhanó ágybetéttől, hogy életét a kiérkező mentők sem tudták megmenteni.

A vád szerint az anya elmulasztotta a tőle elvárható figyelmet és körültekintést, ezért nem látta előre, hogy a felügyelet nélkül maradó gyermek az udvarban található veszélyes tárgyaktól akár halálos balesetet is szenvedhet. Az anya gondatlansága miatt következett be a gyermek halála.

Az ügyészség a büntetlen előéletű nőt gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolja, és vele szemben végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozza. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top