„Találkoztam egy tizenegy éves fiúval, aki már az 52. intézetében lakott”

A Kontroll nélkül című film rendezője sűrűn elnézést kér, amikor hívom: vagy egy órát csúszik az interjúnk, ugyanis nagy pakolásban van. Kamerával körbemutogatja a lakását is, hogy lássam, mindene be van dobozolva: az értékeit beadja egy raktárba, mert most egy évre az Egyesült Államokba költözik egy munka miatt. Nora Fingscheidt a fikciós filmek területén ugyan még csak elsőfilmes rendező, de a Kontroll nélkül akkora sikert aratott, hogy ez lett Németország Oscar-nevezettje 2019-ben, és rengeteg kaput megnyitott előtte. Mielőtt átköltözött a világ túloldalára, még volt ideje a kérdéseimre szánni egy fél órát.

Úgy tudom, hat évedbe telt megcsinálni a Kontroll nélkült. Elárulod, miért tartott ilyen sokáig?

A hat év legnagyobb része kutatással és felkészüléssel telt. Több hetet töltöttem különféle gyerekvédelmi intézetekben, írtam, aztán újra kutattam, majd megint írtam, és így tovább. Ezzel eltöltöttem úgy három évet. Ezután egy évre megszakítottam a munkát, mivel érzelmileg túlságosan megviselt a kutatás, távol kellett tartanom magamtól egy időre.

A producerek nem mondták, hogy talán háromévnyi kutatás túl sok lesz?

Azért ne úgy képzeld, hogy végig csak ezzel foglalkoztam. Eközben végig filmes iskolába jártam, ahová különböző feladatok miatt kisfilmeket forgattam. Az volt a tervem, hogy a Kontroll nélkül lesz az én diplomafilmem, de nem tudtam finanszírozót találni hozzá, szóval amíg vártam, más filmes projektekkel is foglalkoztam.

Nora Fingscheidt a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medve-díjjal a Berlinalén (Fotó: Thomas Niedermueller/Getty Images)

A Kontroll nélkül volt az első nagyjátékfilmes terved, vagy ez csak az első olyan volt, amire pénzt szereztél?

Már 12 éve van egy kosztümös filmes tervem, ami a kései ötvenes években játszódik, de hiába azt találtam ki először, tudtam, túl drága ahhoz, hogy első filmként valaki pénzt adjon rá. Így lépett később a Kontroll nélkül a helyére, de még nem mondtam le arról sem, remélhetőleg egyszer megvalósíthatom.

Mesélnél arról, milyen volt, amikor beköltöztél a gyerekek közé egy-egy intézetbe?

A legtöbb helyen nagyjából két hetet töltöttem. Sokszor csak megfigyelő szerepben voltam, de nem kerülhettem ki, hogy magam is belefolyjak az ottani életbe. Segítettem, ha szükség volt rám, de azt azért hozzátenném, hogy nincs semmi ilyen irányú képesítésem, szóval maximum olyan jellegű munkákat tudtak adni nekem, mint ha gyakornok lennék.

Jól tudom, hogy magad is elég vad természetű gyerek voltál?

„Úgy bánnak a gyerekkel, mint egy csomaggal” – Gyermekotthon helyett mi lenne a megoldás?

Ma már úgy diagnosztizálnának, hogy figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban szenvedtem. Állandóan pörgő, hiperaktív gyerek voltam. Pontosan emlékszem, milyen volt mindig a felnőttek agyára menni, ahogy arra is, milyen az, amikor az iskolában óra közben kizavarnak a tanteremből, és a folyosón kell várakoznom. Annyi energia tombolt bennem, hogy ha elmentem valahonnan, az ott lévő felnőttek mindig hatalmas megkönnyebbülést éreztek.

Mikor hagytad magad mögött ezt a korszakot?

Valamikor a pubertás környékén nyugodtam kicsit le. Ugyanakkor a nyomait még mindig magamban hordom. Még ma is rengeteg energiám van, ami jól jön egy olyan munkához, mint a filmrendezés. Ez egy elég őrült meló, egyszerre ezer dologra kell figyelni, hatalmas a nyomás az emberen, szóval pontosan nekem való. A filmkészítésben vezetem le a fölös energiáimat.

Helena Zengel, a Bennit alakító kislány (Fotó: Mozinet)

Fontos volt számodra, hogy egy kislány játssza a főszerepet? Ugyanúgy működött volna a film egy kisfiúval a főszerepben?

Meg lehetett volna csinálni egy fiúval is, de úgy éreztem, hogy a vad, agresszív kisfiú sokkal klisésebb, mint egy ugyanilyen természetű lány. De nemcsak ezért gondolkodtam kezdetektől fogva lányban, hanem azért is, mert magam is nő vagyok, és könnyebb női nézőpontból elmesélnem egy történetet.

Úgy gondolom, hogy egy olyan karakter, mint Benni most hiánycikknek számít a mozikban. Sok filmet láttam, melyek vad fiúkról szóltak, de nagyon kevés olyat, ami vad lányokról szól.

Az általad meglátogatott intézetekben sokkal kevesebb a hasonló problémával küzdő lány, mint a fiú?

A legtöbb ennyire agresszív és kezelhetetlen gyerek fiú. Akadnak azért köztük lányok is, még ha nem is sokan.

Benni egy nagyon fiús kislány: fiús a járása, a beszéde és a megjelenése is, viszont ezzel szembemenve kifejezetten sok rózsaszín ruhát visel…

Lépésről lépésre állítottuk össze Benni színpalettáját a filmhez, és egy idő után világossá vált, hogy meleg és energikus színekre lesz szükségünk. Használtunk sárgát, narancssárgát, pinket, vöröset, és mivel sokszor intézetekben láthatjuk, ezért adtunk rá világoskék és türkiz színű ruhákat is. Az utóbbiaktól nagyon sápadtnak tűnik, amikor ezeket adtuk rá, úgy nézett ki, mint akinek elvették az energiáját. Viszont a mindennapjaiban ragaszkodtunk a meleg színekhez.

Elhatároztuk, hogy ilyen színű ruhákat csak Benni hordhat a filmben, senki máson nem láthatsz ilyen színeket. A vöröstől is sápadtnak látszott, ezért miután találkozott az anyukájával, mindig valami vöröset adtunk rá. A rózsaszínt pedig azért szerettük nagyon, mert kiemelte Helena (Helena Zengel, a Bennit alakító kislány – a szerző) energikusságát.

Részlet a Kontroll nélkül című filmből (Fotó: Mozinet)

Mennyire volt fontos, hogy pont egy kilencéves játssza a főszerepet? Működött volna a film ennél fiatalabb vagy idősebb gyerekkel is?

Fontos volt számomra, hogy semmiképp se legyen tinédzser. Nem akartam, hogy emiatt a nézők túl kézenfekvő következtetéseket tudjanak levonni az agressziójával kapcsolatban.

Azt is el akartam kerülni, hogy valami lepukkant, lakótelepi környékről származzon, mert az is félrevihette volna a nézőt. A szülei sem bántalmazták őt, mert ez is csak egy klisé lett volna, és akkor az agresszióját a nevelési problémákkal magyarázták volna az emberek. A végén maradt egy kilencéves, német kislány egy közepes méretű város teljesen normális környékéről, így a moziban az emberek nem a külsőségekben próbálják majd keresni a választ Benni viselkedésére.

Mennyire realisztikusan álltál hozzá egy ilyen típusú gyermek portréjának megrajzolásához? A teljes valósághűség igényével láttál neki a filmednek, vagy a dramaturgia miatt időnként engedtél a realitásból?

A Kontroll nélkül nem doksi, ez egy fikciós nagyjátékfilm. Valós események és valós személyek inspirálták, de Benni figuráját nagyjából húsz különböző, általam megismert gyerekből raktam össze. Mivel ez a film fikció, időnként változtattam dolgokon, hozzátettem valamit a valósághoz, vagy épp elvettem belőle.

Kétségtelen, hogy egy olyan traumatizált gyerek, mint Benni a valóságban simán lehetett alanya szexuális zaklatásnak. Viszont mi ezt szándékosan hagytuk ki a filmből, mert ez egy olyan erős téma, ami nagyon félrevitte volna a mondanivalónkat. De nem csak Benni esetében változtattunk. Bafané asszony figurája is öt-hat különféle szociális munkásból állt össze. Reményeim szerint a film valóságosnak látszik, ugyanakkor mégis végig fikciót látunk.

Ezzel a filmmel a német gyerekvédelmi rendszert akartad kritizálni?

Igen. Nem ez volt a fő célom, de ez is benne volt a pakliban. Vannak gyerekek, akiket egyszerűen képtelenek elhelyezni a rendszerben, csak lökdösik őket ide-oda. Ugyanakkor kétségtelenül megvan az az előny a német rendszerben, hogy folyamatosan fejlesztik, és változtatnak rajta, hogy minél jobb legyen. Ez minden országban más. Egy brazil kollégám csodálkozott el azon, hogy mi mindent megtesznek a filmben Benniért, miközben náluk a második árvaház után rögtön utcára kerülne. Minden országban nagyon másféle rendszer működik.

Nora Fingscheidt (Fotó: Manuel Romano/NurPhoto via Getty Images)

A német rendszer egyik sajátossága, hogy túlzottan a bürokráciára épül, mindenre nevetséges mennyiségű szabályt hoznak, és minden intézetnek megvannak a maga külön szabályai.

A Bennihez hasonló gyerekek olyan gyakran váltogatják az intézeteket, hogy az lelkileg megsebzi őket. Egyszer találkoztam egy tizenegy éves fiúval, aki már az 52. intézetében lakott. Képzeld el, mit tehetett ez a lelkével. A legtöbb árvaházi gyerekkel azonban minden rendben van szerencsére, de vannak, akikkel a rendszer nem tud mit kezdeni. Esetükben egyedi megoldásokra lenne szükség, nem lehet bezárni őket egy-egy skatulyába.

Szerinted az ennyire problémás gyerekek kezelése megoldható egyáltalán intézeti szinten?

Szerintem igen. De bármilyen jól működjön egy rendszer, egy jól működő családot soha nem tud helyettesíteni.

Ezt ők is tudják. Sok olyan emberrel találkoztam már, aki árvaházban nőtt fel, és most teljesen egészséges lelkű felnőtt, aki időközben saját családot alapított, szóval az árvaházak sok esetben jó munkát végeznek, legalábbis nálunk Németországban.

Benni teli van energiával. Fontos volt számodra, hogy az energiáját a film vizualitásában és stílusában is visszaadd?

Igen. Az energiáját a filmkészítés minden egyes elemébe próbáltuk bevinni. A vágás ritmusa, a filmzene… Utóbbit szándékosan toltuk túl, hogy már kissé zavaró és gyerekes legyen, mert azt akartuk vele érzékeltetni, hogy Benni milyen hatással van az őt megismerő felnőttekre. Még a film vége is Benni fékezhetetlen energiájával függ össze. A filmben megpróbáltunk szinte mindent túladagolni, hogy ezzel is visszatükrözzük Benni vad energiáit.

Részlet a Kontroll nélkül című filmből (Fotó: Mozinet)

A Bennit játszó Helena Zengel nagyon más, mint a karakter, akit alakít? Honnan volt ennyi energiája?

Helena nagyon jól tanul, és a szabadidejében imád lovagolni és korcsolyázni. Teljesen egészséges gyerek, ugyanakkor benne is túlteng az energia. Ez a közös benne és Benniben. Ha ilyen szerepet osztasz egy gyerekszínészre, rendezőként hatalmas a felelősséged. Hat hónapon át készítettük fel Helenát a forgatásra, minden héten találkoztunk egyszer-kétszer, és nagyon különböző dolgokat csináltunk: elmentünk együtt vásárolni, listákat írtunk arról, hogyan reagálna Benni és Helena egy adott helyzetben, részt vett a felnőtt szereplők castingolásában, és mielőtt kiválasztottunk volna egy színészt, mindig kikértük a véleményét.

A filmet aztán öt hónapon át forgattuk. Nagyon lassan haladtunk, mert naponta csak öt órát forgathattunk: a törvények nem engedélyeznek ennél több munkát egy Helena korabeli gyerekszínésznek. Egy nap maximum egy-két jelenetet tudtunk rögzíteni, és előző nap mindig gyakoroltunk a következő napi forgatásra.

Egy-két gyerekvédelmi dolgozó megszegi a szabályokat azért, hogy segíthessen Benninek, az egyikük például engedi neki, hogy egyszer a házában aludjon. Szerinted ez hiba, vagy igazán emberi segítség?

Ez egy nagy dilemma. Hivatalosan nem tehetne ilyet, de ő is emberből van, megsajnálja Bennit. Ezzel azonban elköveti azt a hibát, hogy nem tart távolságot, túl közel engedi magához. Mindenféle szociális munkással akadt dolgom. Voltak olyanok, akik soha, semmilyen körülmények között nem vinnének az otthonukba egy állami gondozott gyereket, de olyanokkal is beszéltem, akik csináltak már ilyet egyszer-kétszer, és nem problémáztak rajta.

Teljesen egyéni, hogy ki milyen távolságot tart a rábízott gyerekektől. Csak abba kell belegondolni közben, hogy ezzel nem ártunk-e többet a gyereknek, mint amennyit használunk neki.

Nora Fingscheidt, Helena Zengel és Albrecht Schuch a 2019-es Berlini Filmfesztiválon (Fotó: Brian Dowling/Getty Images)

A filmet csak nemrég mutatták be a német mozik. Milyen reakciókat kaptál a szociális szféra dolgozóitól?

Sosem gondoltam volna, hogy a film ekkora siker lesz, az emberek valósággal megrohanták a mozikat. Jelenleg 280 moziban játsszák, ami óriási szám egy ilyen pici, szerzői film esetében. Hétről hétre egyre több mozi tűzi műsorára, mert látják, mekkora iránta az érdeklődés: a premierhéten összesen csak 90 mozi játszotta, azóta nőtte ki ekkorára magát. Két hét alatt 200 ezer nézőnk volt, ez elképesztő szám.

A német tévécsatornák teljesen megszállottjai a krimisorozatoknak, napi öt olyan sorozat megy, amiben meggyilkolnak valakit, és a nyomozóknak meg kell fejteniük, hogy ki volt a tettes. Egészen abszurd, hogy ez ennyire népszerű nálunk, nem is értem ezt az egészet. Az ilyen krimisorozatokban folyton a gyerekvédelmi rendszer és a szociális munkások a hibásak, mert kiragadják a gyerekeket a családjukból, miközben a valóságban egyáltalán nem így történik. Nagyon szigorúak a törvényeink erre vonatkozóan, de a sok sorozat miatt mégis nagyon rossz a hírük az országban. A német rendszerben szinte csak azokat a gyerekeket lehet kiemelni a családjukból, akik komoly veszélynek vannak kitéve.