Család

Próbáld ki ezt a zseniális trükköt, és nem fog követelőzni a gyerek a boltban

Életmentő megoldás minden szülőnek, pláne a karácsonyi szezonban.

Minden szülő ismeri azt, amikor a gyerekével bemennek egy boltba, és mintha bekapcsolnának valamit a kicsikben: elindul a követelőzés. Vegyük meg az összes játékot, plüssfigurát, fölösleges csecsebecsét, persze azonnal. 

Egy anya zseniális trükköt osztott meg a Facebookon, hogyan szereli le követelőző gyerekeit. Ha valamit kinéznek a boltban, amit muszáj megvenni, azt mondja nekik: remek választás, fényképezzük le, és küldjük el a Jézuskának a fotót. Ezt lehet variálni Mikulással, nagymamával, keresztapuval és még lehetne folytatni a sort, ez már rajtad múlik, persze nem árt a változatosság.

És láss csodát, a gyerek nem hisztizik, nem sír, mosolyog, pózol a fotóhoz, aztán leteszi a játékot, pár perc múlva pedig elfelejti az egészet. Nem utolsósorban pedig anya vagy apa idegszálait is megkíméli.

A kommentelők csak úgy áradoztak a trükkös megoldásról, egy hozzászóló pedig azt írta, hogy évek óta használja a módszert, és tökéletesen beválik. Sőt, egy idő után a gyerek már nem is magát a játékot kéri, csak azt, hogy készüljön vele egy fotó.

Zseniális, főleg így a karácsonyi szezon idején.

(CaféMom)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top