Válás után a legtöbb rémtörténetet a láthatás körüli állapotokról lehet hallani. Az anya akadályozza a kapcsolattartást, a gyerek csalódik, az apa rendőrt hív, zsarolja az anyát a gyerektartással… általában arról szólnak ezek a sztorik, hogy az apa akarna a gyerekeivel lenni, az anya pedig valamiért ebben hátráltatja. De az a helyzet, hogy az apák sem remekelnek annyira a kapcsolattartásban, nem csak az anyák fején van vaj.
Anikó egyedülálló anya, aki már eleve úgy indult neki a szülésnek, hogy nem volt mellette a baba apja. Véletlenül besikerült gyerek, akiről az apja hallani sem akar, annyira, hogy még a gyermekelhelyezésről szóló tárgyalásra sem bírt elmenni. A gyerek már hároméves, de fogalma sincs, ki az apja, az anya pedig nem tudja, hogyan mondja majd el neki, amikor nagyobb lesz, hogy a férfi nem kíváncsi rá.
„Mindig irigykedve olvasom, ha valaki panaszkodik az exférjére, hogy milyen nyomulós, és folyton a gyerekeivel akar lenni. Mit nem adnék azért, ha ilyen apja lehetne a gyerekemnek, akkor nem kellene magyarázkodnom majd neki, hogy mégis miért nem látogatja soha.
Se szülinap, se karácsony, semmi sem számít.
Érdekes módon az apai nagymama rendszeresen jön hozzánk, látogatja az unokáját, de a saját fiával ő sem tud mit kezdeni, azt mondja, hogy úgy tesz, mintha nem lenne gyereke. Mintha még saját maga előtt is letagadná. Tudom, hogy ez az ő vesztesége, nem a gyereké, de akkor is átérzem a gyerekem helyzetét: nagyon rossz érzés lehet neki, hogy az egyik szülőjének egyszerűen nem kell.”
Kép: iStock
Talán ráfoghatnánk Anikó exének viselkedését arra, hogy nem ismeri a gyerekét, nem volt ott vele babakorában, nem alakult ki semmilyen kötődés köztük, ezért nem is törődik vele. Ám sajnos a kötődés sem garancia arra, hogy az apa foglalkozzon válás után a gyerekével, ahogy azt Betti példája is mutatja.
„Tíz hónapos volt a kisfiunk, amikor elváltunk, addigra egyértelmű lett, hogy nem jó nekünk együtt. Anyámékhoz költöztem a gyerekkel, ahova az apa nagyjából hat hónapig hetente jött is látogatni a fiát, de aztán egyszer csak szó nélkül elmaradt, és nem láttuk többé. Ennek már négy éve. Közös ismerősöktől hallottam vissza, hogy új családot alapított, gondolom, ezért tűnt el az életünkből.
De hát egy gyerek, az mégsem egy szobanövény, hogy csak úgy a hátam mögött hagyjam a múltammal együtt.
Egy ideig még írogattam neki, hogy mégis mikor jönne a gyerekéhez, de nem kaptam választ, úgyhogy felhagytam ezzel, és inkább próbálom enyhíteni a károkat a fiam lelkében.”
Érdemes egyáltalán erőltetni a láthatást, ha egyszer egyértelmű, hogy az apa nem akar semmit a gyerekétől? Bíróságra menni, követelni, hogy márpedig tartsa magát a láthatásról szóló ítélethez? A válasz az, hogy nem, mert ha már ott tartunk, hogy csak akkor megy a gyerekéhez az apa, ha erőltetik, abból semmi jó nem sülhet ki a gyerekre nézve. Neki arra lenne szüksége, hogy az apja és az anyja is támogassa, szeresse és mellette legyen. Hogy érezze, mennyire fontos számukra. Ezt nem lehet kierőszakolni, ennek belülről kell jönnie, ezért valószínűleg Betti csinálja jól: ha az apa nem akar kapcsolatot tartani a gyerekkel, el kell engedni, és csak arra szabad koncentrálni, hogy minden szeretet megkapjon a gyerek, kettő helyett egy szülőtől.
