A földeáki férfit tavaly januárban diagnosztizálták agydaganattal. Két hónapra rá újabb csapás érte a családot: felesége agyvérzést kapott – számolt be a Tények. Az orvosok többször is megműtötték utána, de javulást nem értek el az állapotában. Férje ezért otthagyta a munkáját, hogy ápolni tudja őt. Mellette két gyerekükről is neki kell most gondoskodnia.
Az utóbbi hónapokban javulni is kezdett a nő állapota, egy hete azonban súlyos visszaesés következett be, miután epilepsziás rohamot kapott. A férfi a Tényeknek elmondta, már felélték a tartalékaikat, ő pedig felesége ápolása miatt nem tud visszamenni dolgozni, ápolási díjból élnek.
A család minden segítségnek örül, és a férfi mindennek ellenére bizakodó, hogy látni fogja lábra állni a feleségét, ez pedig az ő állapotában is javulást idéz majd elő.