nlc.hu
Család
Egyszerre szeretem és utálom az anyaságot

Egyszerre szeretem és utálom az anyaságot

Borzasztó és tökéletes anyák vagyunk egyszerre, de emiatt nem kell bűntudatot éreznünk.

Christina McDonald kétgyermekes anya, aki annyira őszinte saját magához és a környezetéhez, hogy nem fél bevallani azt, amit a legtöbb anya érez legbelül: egyszerre utálja és imádja azt, hogy két kisfiú anyja lett.

„Ma reggel a fiaim ágyba hozták a reggelit, és szórakoztattak, miközben megettem. Ezt jelenti az anyaság: élvezzük a szeretetet, amit a gyerekeinktől kapunk. De az életem ettől még nem csupa boldogság. Az elmúlt napokban beteg volt a kisebbik fiam, és annyira rettegett attól, hogy megint hányni fog, hogy nem volt hajlandó enni, én pedig őrlődtem, hogy mi lenne a jó döntés, hogyan okozom a legkisebb kárt a lelkében: ha erőltetem az evést, vagy ha kevés figyelmet szentelek az evéssztrájknak. Közben a nagyobbik fiam teljesen a YouTube és a Nintendo megszállottjává vált, és fogalmam sincs, hogy ez most normális viselkedés, vagy fura gyerekem van. Hagyjam, hogy annyit üljön a gép előtt, amennyit akar, vagy el fog sorvadni az agya? Tudom, hogy úgy hangzik, mintha a megőrülés határán egyensúlyoznék. Ez most már az új normális: aggódás és szeretet állandó körforgásában élek.

anyaság belső ellentét

Képünk illusztráció (Forrás: Profimedia)

Az anyaság mindenünket próbára teszi: a testünket, az érzelmeinket, a jövőnket, a prioritásainkat. Az élet szülés után 99 százalékban nehézzé válik. Folyamatosan kérdések és kételyek között élünk, nem tudjuk, mi a jó döntés, és félünk, hogy kudarcot vallunk. Az anyaság olykor magányos is, annyira, hogy beleszakad a szívünk. Mert azt hisszük, hogy senki más nem ennyire béna, és ezzel elszigeteljük magunkat a többi anyától.

Nem nyilatkozhatok más anyák nevében, de én abban sem vagyok biztos, hogy megérdemlem a »felnőtt« címet, erre tessék, életben kell tartanom két gyereket.

Igen, van egy diplomám, sikeres vagyok a szakmámban, de néha olyan érzésem van, mintha még mindig az a szégyenlős kislány lennék, aki voltam, és nem lenne szabad rám bízni mások életét.

Ma reggel hallgattam, ahogy a legkisebb gyerekem énekel, miközben a nagyobbik egy papírkoronát nyomott a fejembe. A szívem szinte kiugrott a helyéről, és rájöttem, hogy azért ennyire nehéz az anyaság, mert nagyon is törődöm vele, milyen anyja vagyok a gyerekeimnek. Azt hiszem, ez a jó anyaság kulcsa, még akkor is, ha borzasztó anya vagyok közben. Ha te is így érzed, tudd, hogy nem vagy egyedül, vagyunk rajtad kívül még pár millióan, akik egyszerre szeretik és utálják az anyaságot, és ez teljesen normális.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top