Család

6 millió forintot gyűjtött össze egy 6 éves kisfiú az ausztráliai tűzben megsérült állatoknak

Agyagból készít koalákat, amit az adományozóknak küld el.

Egy 6 éves amerikai kisfiú két héttel ezelőtt hallott először arról, hogy az ausztráliai bozóttüzekben rengeteg állat is megsérült, ami nagyon elkeserítette.

Owen Colley csöndben rajzolt egy kengurut, egy koalát és egy dingót az esőben, így fejezte ki azt a vágyát, hogy véget érjen a tűzvész, az állatok és a természet pedig végre megpihenhessen. Édesanyja szerint ez volt az első alkalom, hogy Owen nem saját magának kívánt valamit.

Mivel a kisfiú nagyon szeretett volna segíteni, a szüleivel azt találták ki, hogy anyagból készítenek koalákat, és így gyűjtenek adományokat az állatok megmentéséhez.

A Wildlife Rescue South Coast nevű ausztrál állatvédő szervezeten keresztül gyűjtötték a felajánlásokat, a család pedig egy agyagkoalát küldött mindazoknak, akik legalább 50 dollárral segítettek.

Mostanáig Owen több mint 20 ezer dollárt gyűjtött össze az állatvédőknek. Az eredeti cél ezer dollár volt, de az adományozás olyan óriásira nőtt, hogy külön GoFundMe kampányt indítottak.

(CNN)

(Kiemelt kép: GoFundMe)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top