Amikor az egyik barátnőm tíz évvel ezelőtt elvesztette a munkáját, közel két évig keresgélt, hiába. Külkereskedelmi végzettséggel, nyelvtudással akár kompromisszumokat is vállalt volna, ám a legtöbb helyre be sem hívták. Ha mégis, megalázóan alacsony fizetést ajánlottak, a rugalmas munkaidőről pedig hallani sem akart senki. Végül egy ismerősének köszönhetően talált állást asszisztensként egy kutatóintézetnél, ahol a fizetés is, a hozzáállás is stimmelt, így normálisan fel tudta nevelni (egyedül) a gyerekét.
Egy barátom szintén akkortájt komolyan szorongott attól, hogy elveszti logisztikus állását. Pedig még negyvenéves sem volt. „Látnod kéne a HR-eseket, ahogy azonnal félreteszik az állásra jelentkező negyvenesek önéletrajzát” – stresszelt mindenkit a baráti körben, aki vele egyidős volt. Ehhez képest most azon morfondírozik, hogy ha nem adnak neki korrekt fizetésemelést végre, akkor elmegy a konkurenciához, ahogy azt már többen tették a cégnél.
Ők ketten jól képzettek, kifejezetten jó referenciákkal, 2010 körül mégis szorongtak a koruk miatt. Változott mára a világ. Annak ellenére, hogy az ötveneseket, hatvanasokat továbbra is éri diszkrimináció, a negyvenesek körében ma már azoknak is könnyebben megy az álláskeresés, akik valamilyen szempontból hátrányos helyzetűnek számítanak. Csak épp merni kell belevágni…
Húsz év után az első munkahely
Az eredetileg óvónő végzettségű Dominika a negyvenes évei közepén jár. A bank, ahol egy éve dolgozik, élete legelső munkahelye, fiatalon kötött házassága ugyanis tizenhét otthon töltött évet eredményezett. Még javában főiskolás volt, amikor megismerte férjét, aki addigra már felépítette ügyvédi karrierjét. Abban, hogy az élete így alakult, szerinte mindketten benne voltak. „Amikor egymásba szerettünk, én még diák voltam. Azt is tudtuk mindketten, hogy egy óvónői fizetéssel nem tudnék sokat hozzátenni a kiadásainkhoz. Ugyanakkor annak, hogy otthon voltam, számos előnye volt. Soha nem okozott például gondot, ha a gyerekek betegek voltak, illetve ha zárva volt az óvoda, iskola.”
Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a „gyerekek” ma már egyetemre járnak. Részben talán emiatt is, tavaly Dominika elkezdett máshogy tekinteni az életére. „Visszagondolva, a gyerekekkel kapcsolatban is, otthon is szinte egyedül én tartottam a frontot. Ezek persze boldog évek voltak, de annyi otthon töltött idő után egyszer csak úgy éreztem, nincs már rendjén, hogy burokban élek. Elég idő telt el ahhoz, hogy legyen saját munkám, saját bevételem. Az önértékelésem, önbizalmam addigra elég mélyre süllyedt.”
Dominika családjának a véleménye megoszlott a kérdésben. A gyerekek biztatták, a férjén már nehezebb volt kiigazodnia. „Szóban ő is támogatott, de szerintem kényelmes volt neki az akkori életünk, hisz minden este meleg vacsorával vártam őket, a lakás pedig ragyogott.” Az igazán meglepő reakciók azonban a szüleitől érkeztek. „Mindketten nehezen értettek meg, az anyukám is, pedig ő még közel a hetvenhez is javában dolgozott. Azzal érveltek, hogy nekik még muszáj volt munkát vállalniuk. Pedig ez nemcsak a pénzkeresésről szólt. Élénken él bennem például, mennyire szeretett az anyukám reggelente felöltözni, és bemenni a munkahelyére.”
Dominika (Forrás: Facebook)
Dominika végül elment egy állásbörzére, ahol találkozott az Incorpora Programmal és a Kontakt Alapítvány munkatársaival, akik segítettek neki állást keresni, illetve felkészülni az állásinterjúra. Mindehhez a nő szerint szükség volt egy kis nógatásra, ellenkező esetben lehet, hogy visszavonult volna a komfortzónájába.
Az esélyekről azt mondja: nem számított arra, hogy fél éven belül állást talál, hiszen – annak ellenére, hogy időnként besegített az adminisztrációba a férjének –, valódi referenciája nem volt. Ehhez képest egy hét múlva csöngött a telefon; egy banktól keresték meg azzal, hogy dokumentumok digitalizálására keresnek új munkaerőt. Azóta teljes munkaidőben náluk dolgozik. „Sokan azt hiszik, hogy unalmas a munkám, de én szeretem a számokat is, a szkennelést is, és a rendet is. Ennél is fontosabb, hogy érzem, megbecsülnek, és persze az új társaságnak is örülök.”
Életébe a fizetett munka – ahogy ez lenni szokott – számos egyéb változást hozott. Bár férje reggelijét a mai napig ő készíti, a háztartásra ma már jóval kevesebb ideje jut. Már csak azért is, mert hetente háromszor sportol.
Hiába volt korábban kicsit több időm, valahogy mindig úgy éreztem, készenlétben kell állnom. Ma már nincs lelkiismeret-furdalásom, amiért többet foglalkozom magammal.
A külső-belső átalakulás egy jóval magabiztosabb nőt hozott magával. Vajon hogyan befolyásolta mindez a házasságát? „Eddig én voltam a simulékonyabb, most valahogy a férjem kedveskedik többet…” – válaszolja nevetve.
Fotó: iStock
Új szerv, új élet
Rita hosszú évekig dolgozott irodai asszisztensként, betegsége miatt azonban tíz évre vissza kellett vonulnia. 2018-ban májtranszplantációs műtéten esett át. Nem sokkal ez után úgy döntött, ideje visszatérnie a munka világába. „A műtét előtti évek gyakorlatilag sorozatos kivizsgálásokkal, beavatkozásokkal teltek. Amikor egyértelmű lett, hogy új szervre van szükségem, készenléti listára helyeztek, akkoriban nem mertem tehát rendszeres munkát vállalni. Ennek ellenére túlzás lenne azt állítani, hogy depresszióba estem, az a fajta ember vagyok, akinek mindig volt valamilyen hobbija. Ettől függetlenül hiányzott a napi elfoglaltság, és egy idő után a közösség is.”
Az Incorporát Rita pszichológusa ajánlotta. Miután Rita megkereste a programban dolgozó szakembereket, nála is felgyorsultak az események. „Emlékszem, a barátaimmal milyen sokszor beszélgettünk a mai negyvenesek munkaerőpiaci helyzetéről. Többen mondták, hogy megváltozott a helyzet, már nem jelent hátrányt, ha valaki középkorú. Épp ellenkezőleg, kelendőek lettünk a piacon. Bennem mégis voltak komoly kételyek. Vajon képes leszek helytállni? Egyáltalán, behívnak fél éven belül bárhova is?”
Az Incorporánál először újraírták Rita önéletrajzát, egy hét múlva már mehetett is egy állásinterjúra, amit konkrét ajánlat követett. Azóta egy pénzintézet új osztályán dolgozik, irodai munkát végez, pont úgy, mint rég. Vannak más feladatai a korábbi munkaköréhez képest, de gyorsan bele tudott tanulni mindenbe. „Megértőek és tapintatosak voltak a betegségemmel kapcsolatban, pedig semmit nem rejtettem véka alá – meséli az állásinterjú légköréről. – Igaz, a műtéteknek akkorra mára csak annyi hátrányát éreztem, hogy nem emelhetek, illetve hamarabb elfáradok, mint mások. Ezért is szerettem volna négy órában dolgozni. Ahhoz képest, hogy mennyire féltem, teljesen zökkenőmentes volt a váltás.”
A munkaidő egyelőre nyolctól délig tart, ami Rita szerint most még bőven elég, különösen, mivel utazással együtt mindez hat órát jelent naponta. „Bevallom, mire hazaérek, eléggé elfáradok. Ennek ellenére nagyon jól érzem magam, a változás az egész életemre pezsdítően hatott, új barátaim is lettek. Fontos, hogy az ember közösségben legyen, nyitott maradjon.”
Incorpora: közvetítő civilek és cégek között
Az Incorpora hálózat Magyarországon az ERSTE Alapítvány és a La Caixa Alapítvány kezdeményezésével indult el 2016-ban, civil szervezetek bevonásával. Célja a kezdetektől fogva veszélyeztetett helyzetű emberek elhelyezkedésének támogatása volt. Több száz vállalattal való együttműködésüknek köszönhetően mára több mint ezer álláskeresőt sikerült elhelyezniük a munkaerőpiacon.
Ügyfeleik között mélyszegénységben élő emberek éppúgy megtalálhatók, mint bántalmazott, mozgásukban korlátozott, vagy épp felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező egyedülálló anyák. „Közös bennük, hogy segítség nélkül nehezen tudnak állást találni, illetve felkészülni egy állásinterjúra – mondta az nlc-nek Győri Eszter, az Incorpora Program programkoordinátora. – Amikor a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek eljönnek hozzánk az első megbeszélésre, érezhető, mennyire hiányzik nekik a koncentrált figyelem. Valakitől soha senki nem kérdezte meg például, hogy valójában milyen munka az, amire igazán vágyik.”
A program sikerét Eszter szerint részben a széles kapcsolati hálójuknak, részben pedig annak a szemléletnek köszönhetik, mely szerint az egyéni élethelyzetekre egyéni válaszokat kell adni. „Sokat jelent az is, hogy az Incorpora Programban – ahogy az eredeti spanyol kezdeményezésben is – civilek közvetítenek nehéz helyzetben lévő álláskeresők és cégek között – veszi át a szót Bessenyei Hajnalka, a hazai program projektmenedzsere. – Hiszen ők azok, akik a sérülékeny társadalmi csoportokat jól ismerik.” Ami a projektmenedzser szerint különbség a spanyol és a magyar modell között, az például a programban részt vevő nők aránya: itthon jóval többen vannak a nők a kiszolgáltatott helyzetben lévő álláskeresők között.
„Azok, akik hosszabb kihagyás után végre újra kapnak egy esélyt, sokkal hálásabbak, mint egy átlagos munkavállaló, így ők jóval lojálisabbak lesznek a munkáltatójuk felé” – folytatja Eszter válaszul arra a kérdésre, nem tartanak-e a cégek a sérülékeny helyzetben lévő emberek alkalmazásától.
Hajnalka szerint a filozófiájuk az, hogy ne csak munkaközvetítőként vállaljanak szerepet a klienseik életében, hanem az új lehetőségeknek köszönhetően hatást gyakoroljanak az egész személyiségre. Többek között ezért vezették be az egyéni utánkövetés lehetőségét a programban.
Váltani egyedül, két gyerekkel
Annak ellenére, hogy Márti (a gyermekgondozási időt leszámítva) egyetlen évet sem hagyott ki a munka világából, az Incorporával való találkozás számára is döntő változásokat hozott. Mérnök-informatikus-számítástechnika tanár szakos diplomával közel tíz évig egy bank leányvállalatánál dolgozott mint tesztelő. A feladatok egy idő után meglehetősen monotonná váltak, ő mégsem merte sokáig elengedni a biztosat. „Egy nap úgy éreztem, elég, megfulladok, muszáj lépnem valamerre. Nem sokkal azelőtt váltam el, a két gyerek mellett volt egy tetemes lakáshitelem, mégsem tudtam szabadulni ettől a gondolattól. Olyan állást kerestem, ami ugyan egyezik az alapszakmámmal, de sokkal több benne a kreativitás, és több időt hagy a gyerekekre.”
Márti (Forrás: Facebook)
Az első állásbörze csalódást okozott. Kiderült ugyanis, hogy a cégek többsége inkább középfokú végzettségű embereket vár. Azért kitöltötte a papírokat, hátha…. Az egyik kérdőív eljutott az Incorporához, így az állásbörzét a velük való egyeztetés követte. Mint kiderült, a legnagyobb baj az volt, hogy Márti nem tudja pontosan, mit is szeretne. Végül azt a tanácsot kapta, hogy kombinálja az IT végzettségét a tanári diplomájával, így jobban eladható lesz a piacon. Az ötletre vevő volt egy IT-szakemberek képzésével foglalkozó cég, Márti pedig azóta náluk dolgozik. „Az alapítványnál azzal biztattak, hogy sokkal nagyobb karrier áll előttem, mint gondolom, csak ki kell lépnem a komfortzónámból. Én pedig vettem egy nagy levegőt, és kiléptem” – magyarázza.
A munkája ma már nemcsak tesztelésből, hanem annak tanításából is áll, a váltás tehát sikerült, egyedül a több szabadidő az, ami várat magára. „Nekem már az is sokat jelent, hogy nem kell túlóráznom, és hogy egy családias, jó hangulatú közegben dolgozom – mondja. – Ennél is fontosabb, hogy a változás miatt kinyílt előttem a világ, így én magam is sokkal nyitottabb lettem. Remélem, hosszú távon itt maradhatok, ha ehhez az kell, hogy továbbképezzem magam, hát állok elébe.”
