Az együtt alvás témája körül mindig nagy vita van, egyrészt kényelmes anyának, ha éjjel szoptat, jó a babának, hogy testközelben vannak a szülei, másrészt viszont abba is bele kell gondolni, hogy ha mindig ott alszik köztünk egy gyerek, akkor mi lesz a házasélettel. Clint Edwards, kétgyerekes apa, a Silence Is A Scary Sound című könyv szerzője írt őszintén arról az időszakról, amikor az együtt alvás káros hatással volt a házasságára.
„Ilyen távlatból nézve már látom, hogy inkább én akartam a babánkkal együtt aludni, nem pedig a feleségem. Ahogy más apáktól hallom, ez pont fordítva szokott lenni. Nem erőltettem semmit, csak úgy alakult, hogy az első gyerekünk az ágyunkban ragadt, mert a világ legrosszabb alvója volt. Az első évben csak az segített az alvásban, ha valaki a kezében tartotta és felült vele, nem bírt vízszintesen lenni.
Miután egy évet virrasztottunk vele ülve éjszakánként, a feleségemmel már simán aludtunk bármilyen testhelyzetben.
Amikor leszokott a babánk az ülve alvásról, akkor sem igazán szerette a saját kiságyát, mintha beépített érzékelő lett volna benne: rögtön sikított, amint a matrachoz ért a kis teste. Ebben az egy évben sokszor javasoltam a feleségemnek, hogy próbáljuk meg az együtt alvást, de ő mindig ellenállt, mert még a baba születése előtt megfogadtuk, hogy nálunk nem lesz gyerek az ágyunkban. De annyira fáradt voltam már, hogy végül rábeszéltem, és egy ágyban kötöttünk ki a gyerekünkkel.
Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)
Egy csodálatos új világ nyílt ki előttünk, a gyerek aludt, ám a házasságunkra kicsit sem volt jó hatással az együtt alvás. Természetesen az első nagy probléma az intimitás volt. Nem arról van szó, hogy onnantól kezdve nem szexeltünk, hanem csak a nehézség egy új szintjére léptünk a megvalósítás terén. Aztán ott volt az is, hogy bár jobban aludtunk, mint amikor ülni kellett, de még így sem voltak túl pihentetők az éjszakák, mert nyilván nem bírt a gyerek normális pozíciót felvenni az ágyban, hol az oldalunkat, hol az arcunkat rugdosta.
A kialvatlanság rettenetes károkat okozott a házasságunkban, az együtt alvás pedig állandó vitaforrás lett. A feleségem mindenáron át akarta rakni a gyereket a kiságyba, én meg ragaszkodtam ahhoz a minimális alváshoz, amihez végre jutottam azzal, hogy velünk aludt.
Ezen veszekedtünk vacsora és vezetés közben, sőt még az üzeneteink is csak erről szóltak.
Volt pár olyan éjszaka, amikor sikerült lerakni a saját ágyába, csodálatos pár nap volt ez mindig, de aztán lebetegedett, vagy csak nyűgösebb volt a szokottnál, mi meg túl fáradtak voltunk ahhoz, hogy harcoljunk vele, így újra egy ágyban találtuk magunkat. Évekig tartott, mire sikerült átszoktatni az ágyába, szörnyű évek voltak ezek. Nem emlékszem pontosan, mikor költözött át a szobájába, olyan hároméves lehetett talán. Az a három év sokat kivett a házasságunkból.
A végén persze minden rendbe jött, az elsőszülött gyermekünk már 12 éves, és ki sem lehet cibálni a saját ágyából. Nagyjából egész nap képes lenne aludni. Az egészből nem azt akarom kihozni, hogy az együtt alvás rossz dolog, csak a valóságot akartam leírni, hogy bizony hatással van a házasságra. Legalábbis az én házasságomra.”
