Család

Komoly munkát végez Boni, a robbanószer-kereső kutya

Bár neki inkább játéknak számít a lehetséges veszélyforrások felderítése.

A Mazsihisz rendezvényein, a Dohány utcai zsidó múzeumnál, a zsidó fesztiválokon és más eseményeinken az elmúlt hónapokban már sokan láthattak egy német juhászkutyát, amint vidáman szaglászik a látogatók körül. Boninak hívják, és vidámsága ellenére komoly feladatot lát el: robbanóanyag-felderítő kutya, írja a mazsihisz.hu.

Képünk illusztráció / Photo by Lesly Juarez on Unsplash

Boni kétéves német juhászkutya, tavaly állt szolgálatba a Mazsihisznél, de előtte szigorú válogatáson, szűrővizsgán esett át: körülbelül húsz kutyát vizsgáltak meg, mire Bonit kiválasztották, hiszen egy ilyen munkát ellátó állat esetében nemcsak a fizikai állóképesség fontos, hanem az is, hogy okos, tanulékony és barátságos legyen. Boni márpedig éppen ilyen. Boni feladata az esetleges veszélyforrásokat megelőző kutatás. 

Kiképzője elárulta azt is, hogy amikor Boni körbeszaglássza az embert, akkor valójában a kedvenc labdája után kutat, természetesen jutalomfalat érdekében.

A képzés vezetője a lapnak elmondta, egyes szakmai nézetek szerint az ilyen tevékenységek ellátására egy aranyosabb, simogathatóbb, kedvesebb benyomást keltő fajtát, például spánielt kellene választani, vele szemben ugyanis barátságosabbak és nyitottabbak az emberek. A másik nézet szerint az ilyen munkát végző kutya megjelenésének önmagában is visszatartó erejűnek kell lennie, így a környezete felé biztonságérzetet sugároz.

Habár Boni a külső megjelenését tekintve inkább tekintélyt parancsoló, valójában vidám és emberszerető kutya. Igaz, nem tanácsos egyetlen Mazsihisz-rendezvényre sem gyanús anyaggal érkezni, mert Boninak nemcsak a szaglása, de a kitartása is rendkívüli – írják. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top