nlc.hu
Család
„Látod, ezért kell iskolába járnod!” – mondta gyerekének a nő erre a férfire nézve, itt a válasza!

„Látod, ezért kell iskolába járnod!” – mondta gyerekének a nő erre a férfire nézve, itt a válasza!

Nem hagyta annyiban.

Ma nagyon érdekes és „tanulságos” beszélgetésem volt egy nővel és lányával – tolmácsolja egy férfi történetét Zacc, a Caféblog bloggere.

Ahogy beléptem a boltba, egy kislány bámult rám. Ami rendben is van, hisz a gyerekek kíváncsiak, és gyakran szemügyre vesznek másokat, különösen, ha az olyan koszos, mint én. Sajnos munkából ugrottam be, és nem volt időm megtisztálkodni előtte. A kislány képtelen volt levenni rólam a szemét továbbra is, és egy idő után már rászólt az anyja, hogy ne bámuljon így. Aztán amikor kifelé mentek, halkan de érhetően ezt mondta a lányának: „Látod, ezért kell iskolába járnod!”

Az említett férfi, Andy, úgy döntött, kicsit helyre teszi ezt a mondatot a nőben, ezért megszólította, és ezt mondta neki:

Először is, én egy sokat tanult, csak külsőleg most mocskos ember vagyok. Nemcsak érettségim és főiskolai diplomám van, de több orvosi bizonyítványom is. A külsőm alapján feltételezni, hogy tanulatlan ember vagyok, elég korlátolt gondolkodásra enged következtetni.

Másodszor, ha azt mondja a lányának, hogy azért maradjon az iskolában, mert tetoválások vannak a karjaimon, valójában nem tesz mást, csak elfojtja a kreativitását és potenciálisan gátolja a képzelete fejlődését. Ismétlem, ez egy nagy ellentmondás, asszonyom. Büszke vagyok a tetoválásaimra, és ezeket egy művész, Forrest Bateman tette a testemre, tehát műalkotások. Ezek emlékeztetnek arra, milyen büszke vagyok az országomra, mert ezek jelek, amiket harci bevetéseken használtam, amikor különleges műveleti orvosként teljesítettem szolgálatot.

Andy nyolc tanulságot vont le a történetből és tovább mesél Zacc Caféblogjában.

(Kiemelt kép: Zacc Caféblog)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top