Család

Hátat fordított neki a családja, mert egy színes bőrű férfihoz ment hozzá, 70 éve együtt vannak

Nemcsak a családdal kellett megküzdeniük, sokáig albérletet sem találtak.

A szerelem valóban mindent legyőz, erre példa Mary és Jake Jacobs története is.

A pár nemcsak azért különleges, mert 70 éve vannak egymás mellett jóban-rosszban, hanem azért is, mert szerelmük viszontagságosan indult.

(Fotó: BBC videó)

Mary brit származású, míg Jake trinidadi. Akkor ismerték meg egymást, amikor a férfi a negyvenes években Nagy-Britanniában szolgált a második világháború alatt. Szerelembe estek, de Jake-nek haza kellett mennie a háború után. Ott azonban rájött, hogy nemcsak a brit élet, de Mary is nagyon hiányzik neki.

A férfi visszatért, Mary boldog volt, ám nem sokáig. Ugyanis ismeretlenek mellett a családja is előítélettel fogadta a színes bőrű Jake-et. Amikor Mary elmondta, hogy hozzá akar menni, a családja kitagadta. Mary és Jake 1948-ban házasodtak össze, és azóta is együtt vannak.

Az összeköltözés nem ment könnyen, ugyanis a főbérlők sem akarták, hogy egy fekete férfi lakjon a házukban. Addig mentek, míg nem találtak egy olyan helyet, ahova befogadták őket. A helyzet az évek során javult, és ők minden gond és baj ellenére szerelemben együtt maradtak.

(via)

(Kiemelt kép: BBC videó)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top