„Ott álltam 38 évesen, és tudtam, hogy nekem végem” – nők, akiknek börtön a házasság, mégis maradnak  

Pedig nyilván ugyanannyi nő szenved, érzi úgy, hogy neki nem ezt az életet kellene élnie, hanem egy jobbat. Ha ők maradnak, akkor nem nevezik őket papucsnak, sőt inkább elismerősen súgnak össze a hátuk mögött. „Micsoda jó ember ez az Eta, képes elviselni a részeges a férjét a gyerekek miatt!” Esetleg mekkora mártír Katika, hogy húsz éve ápolja az anyósát, egészen ráment szerencsétlen, pedig milyen szép lány volt annak idején.
 
Három olyan asszony mesélt nekünk, akik szenvednek a kapcsolatukban, valami miatt mégsem válnak, hanem maradnak. És ez a valami, csak ez egyik esetben a vagyon.

Egy hajszálon múlt minden

Reni majdnem harminc volt, amikor hozzáment nála húsz évvel idősebb férjéhez. Senki nem ellenezte a házasságukat, mindkét család örült, hogy egymásra találtak a „fiatalok”. A nő már évek óta keresett egy olyan férfit, akit nem neki kell pátyolgatnia, a férfinak pedig igencsak imponált, hogy a lányával egykorú nővel bújhat ágyba. Feri, a férj elképesztően jól nézett ki akkoriban, rendszeresen kondizott, futott, és minden szinten nagyon adott magára. A régi családi képeken látszott, hogy ez nem mindig volt így, de Reni abban bízott, hogy már örökre így marad. A szuper férfitest azonban csak a megismerkedésük előtt készült, nem utolsó sorban a válásnak köszönhető stressz miatt.

A legaljasabbak a diplomások közül kerülnek ki – kitálal a válóperes ügyvéd

Ha már lement több mint húsz kiló, Feri úgy gondolta, megpróbálkozik egy kis izomépítéssel is, hátha sikeresebb lesz a nőknél. A terve bejött, és hamar megismerkedett a jövendőbelijével. Mindketten jól kerestek, így az első pár évben szinte havonta elutaztak valahova, és hetente többször jártak szórakozni. Aztán az esküvő után, amikor Reni teherbe esett, a férje teljesen elhagyta magát. Abbahagyta az edzést, és szinte odagyógyult a kanapéra.

„Viccesen meg is jegyeztem neki – meséli Reni, hogy a hagyományok szerint az én dolgom elhagyni magam a szülés után, és nem az övé. Egyáltalán nem találta jó poénnak, és megjegyezte, hogy én ne is álmodjak arról, hogy meghízhatok, mert akkor beadja a válópert. Tudtam, hogy komolyan beszél, el is határoztam, hogy vagy változtatok ezen a hozzáálláson, vagy tényleg elválok. Napokig kattogtam ezen a kinyilatkoztatáson, és figyeltem a férjemet. Egyik pillanatban még szerettem, a másikban elkezdtem egyre visszataszítóbbnak látni.”

Reni úgy érezte, be lett csapva. Egyik pillanatról a másikra a korábban jóképű és szexi férje egy zsémbes, igénytelen vénember lett, aki szabadnapjain szinte fel sem kelt az ágyból, és egész nap alsógatyában vagy mackóban lődörgött. A gyerekét viszont nagyon szerette, és tényleg mintaszerűen jó apa volt.

A gyerek sokszor oka a maradásnak (Fotó: Gettyimages)

„Amikor láttam őket, hogy milyen boldogok együtt a gyerekkel, megértettem, hogy vagy nem válhatok el, vagy nála kellene hagynom a kislányomat. Egyszerűen nem tehettem meg vele, hogy akár heti pár napra is elszakítsam az apjától. Én viszont csapdába kerültem. A szex megszűnt, igaz, egy idő után már nem is kezdeményeztem, mert nem kívántam a férjem. Ott álltam 38 évesen, és tudtam, hogy nekem végem. Egy ideig morális problémám volt azzal, hogy szeretőt tartsak, és persze a férjem is nagyon elkezdett odafigyelni arra, hogy mikor érek haza, mit csinálok a szabadidőmben. Aztán ez elmúlt, amikor rájöttem, hogy otthon nem kaphatom meg, amire szükségem van. Egy kollégám lett a szeretőm. Semmi extra, nem szerelem, csak egészségügyi szex, hetente egyszer.”

Ez a rendszer működött, egészen addig, amíg Reni szerelmes nem lett egy másik férfibe. Akkor úgy érezte, hogy belehal, ha továbbra is a férjéhez kell hazamennie, aki félóránként szellentett, vagy ha aludt, akkor ordítva horkolt. Egyik hajnalban, pont akkor, amikor a felesége elhatározta, hogy elmondja neki, hogy el akar válni, szívrohamot kapott. Szerencséje volt, pár hét kórházi tartózkodás után hazamehetett a kórházból. Reni közben szakított a szerelmével, úgy döntött, hogy mégis a férje mellett marad. „Megszántam, amikor láttam őt az intenzíven. Olyan elesett lett, és nincs más, akire számíthat. Beláttam, hogy nem tehetem ezt a gyermekem apjával. És igen, sajnálom magam. De már nincs mit tenni, egy bácsi fiatal felesége vagyok.”

Élet az aranykalitkában 

Tímea a gimnáziumi szerelméhez ment hozzá, a rossz fiúhoz, akit minden lány akart. Mégis a szőke Timit választotta, aki el is határozta – ahogy az nagy könyvben meg van írva –, hogy majd megváltoztatja, megszelídíti a fiút.

„Anyám óvott a házasságtól, de okos volt, nem a férjem ellen emelt szót, hanem azt hangsúlyozta, hogy nagyon fiatalok vagyunk még, és ebben igaza volt. Mi mégis összeházasodtunk, majd meg is született a két gyerekünk négy év alatt. A férjem pedig nem változott meg. Aki látott már ilyen kapcsolatot, az csak legyint, mert ezek a fiúk soha nem javulnak meg, mindig csak rosszabbak lesznek, és ez előre borítékolható.”

Míg Timi óvónőként kezdett dolgozni, addig a férje vállalkozást indított a barátaival, ami egyre jobban hozott a konyhára. Pár év alatt mindenük meglett, amiért a barátaik évtizedekre eladósodtak. Kocsi, családi ház, nyaralás, jó ruhák.

Robi, a férj egyre gyakrabban maradt ki, nemcsak estére, hanem egész éjszakára. A pár rengeteget veszekedett. Timi féltékeny volt, a férje pedig cinikus. Olyanokat is megcsinált, hogy szombat reggel küldött egy sms-t a feleségének, hogy Horvátországban tárgyal hat-hét napig, csak ha baj van, akkor keressék. Egyik ilyen többnapos kimaradása során a felesége végiggondolta, milyen feltételekkel tudna elválni. Övé lenne a ház árának a fele, abból tudna venni egy lakást, ahol laknának a gyerekekkel, és talán némi gyerektartást is ki tudna csikarni a férjéből. A számláján hárommillió forint volt, azt jó kezdőtőkének gondolta az új élethez. Mikor a férje hazatért napbarnítottan, és parfümillatúan, akkor közölte vele, hogy elválik. Robi nem tartóztatta.

„Csak annyit mondott, hogy reméli tisztában vagyok vele, hogy a ház nem a nevünkön van, hanem a cégé, és ő egy fillért sem fog nekem fizetni, élhetek majd a fizetésemből, ami egyik gyerek tandíjára sem elég. Igaza volt, és én nem is tudtam róla. Mindig is arra készült, hogy ha egyszer elválunk majd, nekem semmi se jusson. A gyerekeink magániskolába járnak, a tandíjuk olyan magas, hogy bent az oviban azt hazudom a kolléganőknek, hogy ösztöndíjasok vagyunk. Az iskola viszont csodálatos, elképesztően ember- és gyerekbarát. Nem vihetem el onnan a srácokat egy körzetes gyűjtőbe. Megfogadtam a férjem tanácsát, jobban teszem, ha befogom a számat, és maradok.”

Timi fél a jövőtől, aggódik, hogy mi lesz akkor, ha a gyerekek felnőnek. Megpróbál minél több pénzt félretenni. Beiratkozott egy OKJ-s képzésre is, és azt tervezi, hogy rábeszéli a férjét, hogy nyissanak egy kis manikűrszalont, úgy legalább lesz valamije, ha válni kell.

Önkéntes börtön is lehet a házasság (Fotó: Gettyimages)

Üdv a jégveremből 

Zita esete sokkal átlagosabb, ők azok, akik felnevelték a gyerekeiket, miközben teljesen elhidegültek egymástól. Tipikus történet, ami válással szokott végződni, és az ismerősök sóhajtva mondják, hogy pedig olyan szépen éltek. Ez tulajdonképpen igaz is, szinte alig veszekedtek.

„Még arra sem voltunk képesek, annyira elhidegültünk egymástól.

Zita viszont komolyan veszi az esküvői fogadalmát, kitart a férje mellett nemcsak jóban, hanem rosszban is. Zoltánnak ugyanis öt éve rákja volt, és azóta sztómazsákkal él. A felesége úgy érzi, ha elválnának, akkor ő tulajdonképpen utcára tenné a férjét. Abban biztos, hogy a férfi így nem kezdeményez majd új kapcsolatot, magányosan viszont nem élheti le az elkövetkező éveket.

Egyszer, amikor Zita a párterápiáról olvasott, felmerült benne, hogy el kellene menniük, hiszen régen őszintén szerették egymást, talán lehetne rajtuk segíteni, de pár nap alatt meggondolta a dolgot. Rájött, hogy nem akar újra jó kapcsolatot a férjével, és láthatólag a férje sem vele. Nekik az a legjobb, ha csak köszönnek egymásnak, amikor találkoznak, és mindketten elvégzik azokat a házimunkákat, amiket szoktak. Zita mos és vasal, Zoltán takarít.

„A hűtő szinte mindig üres, egyikünk sem eszik otthon semmit. Ez talán szimbolikus is. Egy nagy, hideg, üres valami, ami azért energiát fogyaszt, de nincs semmi haszna. Ha Zoltán úgy döntene, hogy elválik, én nagyon boldog lennék. Még terveim sincsenek erre az esetre, és biztos vagyok benne, hogy ez soha nem fog megtörténni, de abban is biztos vagyok, hogy másnap elkezdenék élni.”