nlc.hu
Család
7 hónapos terhesen csalt meg először a férjem

7 hónapos terhesen csalt meg először a férjem

Egy kétgyermekes anya szívszorító vallomása, melyben rávilágít arra is, hogy miért nem egyértelmű, hogy megcsalás után azonnal válni kell.

Név nélkül írta le egy anya a házasságának történetét, melyből kiderül, hogy a férje már többször is félrelépett. Általában az ilyen megcsalásra azt mondja a közvélemény, hogy rögtön szakítani kell, de azért nem minden szituáció fehér és fekete, főleg akkor nem, ha gyerekek is vannak a képben.

„Egy péntek este a férjem elment boltba, és otthon hagyta a telefonját. Amikor csörgött, ránéztem, ki az, Leah volt kiírva, aki a férjem exe és az én barátnőm. Mert mi ilyen nagyon modernek vagyunk. Felvettem a telefont, beszéltem pár percet a barátnőmmel, aztán mikor leraktam, láttam, hogy pont jött egy sms, egy titokzatos Ap feladótól. Megnyitottam az üzeneteket, és az Ap névjegy alatt egy sor smst találtam, amikből egyértelműen kiderült, hogy ő a férjem szeretője.

Ekkor voltunk nyolc éve házasok, két gyerekkel. Nem akartam válni, valahol értettem is, hogy a férjem miért menekült egy szerető karjaiba.

Stresszes hónapok álltak mögöttünk, közös vállalkozásba kezdtünk, alig kommunikáltunk egymással, és nem nagyon töltöttünk minőségi időt közösen. Ez persze nem mentség arra, hogy megcsalt.

megcsalás hűtlenség házasság

Képünk illusztráció (Forrás: iStock)

Amikor elkezdtünk randizni, nekem már megszületett az első gyerekem, akkor volt négy hónapos. Először csak laza kapcsolatot akartunk mindketten, sőt szakítottam is vele, de annyira kitartóan udvarolt, hogy végül együtt maradtunk, és összeházasodtunk. Tíz év együttélés, nyolc év házasság, két gyerek, közös ház, vállalkozás és közös barátok. Mindezt nem lehet felrúgni két pillanat alatt, csak mert szeretője van.

Annyit azért megtettem, hogy egy másik szobába költöztem. Külön élünk, de mégsem vagyunk külön. Ha közös gyerekek vannak, akkor nem tudsz teljesen külön lenni a másik szülőtől.

Az egyik pillanatban haragszol és gyűlölöd, mert megcsalt, a másikban pedig nézed, ahogy megfürdeti a kicsit, és megkéred, hogy holnap fizesse be az ebédet az iskolában a nagynak.

Nem ez volt az első alkalom, hogy szeretőt tartott. Amikor hét hónapos terhes voltam a lányunkkal, találtam egy félreérthetetlen levelet, amiből kiderült, hogy nője van. Sírtam, beszélgettünk órákon át, aztán ráfogtam a hormonjaimra, hogy biztos miattuk csináltam nagy ügyet belőle, ő pedig esküdözött, hogy csak barátság van közte és a nő között.

Most itt állok, ismétli magát a történelem, és a férjem újra esküdözik, hogy soha többé ilyet nem csinál, és beismeri, milyen nagyot hibázott. Csakhogy másodszorra ez már nem hiba, hanem döntés kérdése. Nem szeretet van köztünk jelenleg, hanem komplex érzelmek, melyek a múltból, reményekből, gyerekekből állnak össze. Össze vagyunk nőve. Azt hiszem, csak úgy menthető meg a házasságunk, ha leásunk a gyökerekig, és újra megtaláljuk mindketten, hogy miért szerettünk egymásba. Ha ez nem sikerül, akkor ez az új szerető véget fog vetni a kapcsolatunknak.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top