A gyerekem 14 éves volt, amikor azt mondta, hogy szerinte ő homoszexuális. Nem biztos benne – honnan is lehetne biztos –, de az a sejtése, hogy máshogy érez a saját neme iránt, nem csupán barátság az, ami benne van. Hogyan reagáltam? Pont úgy, ahogy reagáltam volna, ha azt mondja, hogy az ellenkező nemből választott magának párt: sehogy. Mondtam, hogy jó, ha így érez, akkor ez van. Elfogadni sem kell, hiszen már rég elfogadtam a saját csemetémet úgy, ahogy van, az elfogadásnak nincs köze a szexuális irányultságához. Az én szememben a szexualitás mindenkinek a magánügye, ez alól nem kivétel a gyerekem sem.
Nem turkálok a szomszéd irányultságaiban sem, miért szólnék bele a saját gyerekem dolgába?
Nyilván nem mindenki érez így, és a filmekben is kétféle, szélsőséges reakciót láthatunk általában. Az egyik a túlzottan befogadó, aki a nagy vallomás után rögtön a gyerek nyakába omlik, biztosítja róla, hogy ÍGY IS szereti és elfogadja. Mert az elmúlt 10-20 évben nem szerette, bármi is történt? Mi az, hogy így is szereti? Van olyan, hogy valaki nem szereti a gyerekét egyik pillanatról a másikra, csak mert kiderül róla egy új információ? Ez a reakció a szememben pont olyan, mint a másik, aki kiveri a világból, kitagadja a gyereket a homoszexualitása miatt. Ez utóbbi esetet élte át Hanna is, amikor a szülei elé állt 17 évesen, hogy ő a lányokat szereti, és barátnője lett.
„Összezavartam a szüleimet alaposan, mert a fiúk iránt érdeklődtem még 15 évesen, volt is egy pasim, akivel jártunk pár hónapig gimi első osztályában. Aztán még próbálkoztam fiúkkal, ismerkedtem, hiszen ez volt a dolgok természetes menete, hogy a lány fiúval randizik, egészen addig hittem ebben, amíg egy táborban találkoztam egy lánnyal, akivel nagyon közel kerültünk egymáshoz. Annyira egy hullámhosszon voltunk, hogy szét sem lehetett minket választani a tábor két hete alatt. Azt hiszem egy hét után tudtam, hogy ez nem csupán barátság lesz köztünk. A pillangók a gyomromban, amikor felém közeledett a lány, azt jelezték, hogy szerelmes lettem.”
Hogyan reagálnál, ha a gyerek közölné, hogy meleg? (Képünk illusztráció – Forrás: Getty Images)
Hanna először megrémült a saját érzéseitől, azt gondolta, egyáltalán nem normális, sőt beteg dolog, hogy vonzódik egy lányhoz. De amikor mesélt erről a lánynak, akkor ő megnyugtatta, hogy az érzés kölcsönös, és nincs benne semmi beteges. Hannával madarat lehetett volna fogatni, de aztán jó nagy pofont kapott otthon, amikor elújságolta a szüleinek az érzéseit.
„Apám felrobbant, anyám pedig elsírta magát. Én meg néztem, hogy mi bajuk van, hát nem a halálhíremet közöltem, hanem épp a szerelmemről lelkendeztem nekik. Alaposan félreismertem őket, nagyon nagy csalódás volt a reakciójuk.
Apámtól másfél órás ordítozást kaptam, hogy mit képzelek, az ő lánya nem lesz gusztustalan leszbikus, anyám meg zokogott közben, meg sem tudott szólalni.
Tényleg ilyen nagy dolog ez? Fel nem foghatom azóta sem, miért reagáltak ilyen szélsőségesen. Anyám később, amikor már megnyugodott, azt mondta, hogy kell neki egy kis idő, amíg elfogadja, hogy a lányokat szeretem, és arra kért, hogy apám előtt soha többé ne hozzam szóba. Eltelt tíz év, de azóta sem vihettem haza egy szerelmemet sem apám miatt. Anyuval találkoztak, ő végül megbékélt a dologgal, és igyekszik jóban lenni mindig az aktuális párommal. Most már nem izgat, hogy apám elutasít teljesen a homoszexualitásom miatt, az ő baja, nem az enyém, én jól megvagyok nélküle.”
Volt bármi értelme annak, hogy Hanna apja elzárkózott a lánya elől? Semmi az égvilágon. Egyrészt mi köze hozzá, hogy a lánya kit szeret, másrészt pedig saját magát fosztotta meg attól, hogy részese legyen a gyereke életének. Ez pedig szülőként az egyik legfájdalmasabb dolog, ha elveszíted a kapcsolatot a gyerekkel, úgyhogy nem éri meg problémázni egy olyan kis horderejű információn, mint amikor bejelenti a gyerek, hogy homoszexuális.
További cikkek a homoszexualitásról:
- A fiam közölte velem 14 évesen, hogy meleg
- „Nehéz elfogadnom, hogy meleg a gyermekem!”
- „A kamasz fiam meleg, és eszem ágában sincs orvoshoz vinni”
