Nem szünet, online iskola – így oszd be a gyerek napját

Bodrogi Eszter | 2020. Március 17.
A harmadik elmaradt tanítási napon vagyunk túl (mi már múlt héten csütörtökön is itthon voltunk) és bátran kijelenthetem, ez aztán nagyon kemény lesz.  

Két gyerekkel vagyok itthon a koronavírus-járvány miatt, kilenc év korkülönbséggel, és nyilván nekem is dolgoznom kell, úgyhogy a szigorú napi beosztás elkerülhetetlen.  A kisebbik gyerekem elsős, vele muszáj nekem is ott lenni, legalábbis a tanulás egy részében. Egyelőre inkább csak mantrázom én is, hogy nem szünet van, hanem online oktatás, de muszáj korlátok között élni a mindennapokat, különben teljesen szétcsúszunk. Szerencsére az iskola is megpróbál segíteni nekünk.
 

Ha van szigorú napirend, nehezebb szétcsúszni (Fotó: Gettyimages)

Ma küldtek egy kedves videót a tanító nénik, amiből kiderült, hogy egyáltalán nem csak online óráik lesznek, mint ahogy azt én elképzeltem, hanem a feladatok egy részét e-mailen, egy másikat az osztály-csoportban, a harmadik részét pedig valóban online kapják majd a gyerekek.

Az online órákat ötfős csoportokra osztják, mert így tudnak majd kellőképpen odafigyelni mindenkire, a többi anyagot pedig abban az ütemben dolgozzuk fel, ahogy nekünk a legkényelmesebb. Ez is feltételez némi szülői odafigyelést, az elsős gyerekek ugyanis még nem tudják kezelni a számítógépet, sőt az időről sincsen pontos fogalmuk. Mostanra szokták még csak meg az iskolai időbeosztást, erre vége.
 

Nem erről álmodtunk! (Fotó: Gettyimages)

Iskolaidőben fél hétkor keltettem a lányomat, most ráérünk nyolckor felkelni ahhoz, hogy kilenckor elkezdődhessen a tanulás. Ma reggel a következő párbeszéd játszódott le a lányom és köztem:
 
Én: Keljél, légy szíves, már nyolc óra!
Ő: Minek felkelni, ha egyszer nincs iskola?
Én: Van tanítás, csak nem kell bemenni az iskolába.
Ő: Akkor legyen délután.
 
Mindezt azután, hogy részletesen megbeszéltük, hogy nem szünet van az iskolában, hanem itthon kell majd tanulni. Egyfelől érti, de biztos vagyok benne, hogy mégsem hiszi el, hogy ez egy hétnél tovább tarthat. Szerintem ez a legnehezebb. Hogy az online iskolának sosincs vége. Reggel kezdődik, de nem kötelező tananyag felett ülni folyamatosan.

De meddig lehet húzni egy hétköznapot? Jó ötlet lazábbra venni a beosztást, és délután is tanulni? Esetleg hétvégére is hagyni, ha úgy alakul? És mi fog változni, amikor tavaszi szünet lesz? Tényleg csak annyi, hogy ugyanúgy otthon leszünk, csak egy hétig nem jön majd új feladat?
Igen, így lesz ebben biztos vagyok. Tulajdonképpen teljesen felesleges várni a tavaszi szünetet, mert alig változik majd valami.
 

Az egyensúly megtalálása a szülők feladata lesz (Fotó: Gettyimages)

Addig is az iskola által küldött tanácsokat követve a következő szabályokat hoztam, igyekszem is betartatni, de nem könnyű:

Ami a legfontosabb, és nagyon komoly önuralmat és szervezést kíván, az az online jelenlét korlátozása a gyerekeknek úgy, hogy ne büntetésként éljék meg. Ezen érdemes gondolkodni, és magunkat is kontroll alatt tartani, ami nyilván nagyon nehéz, hiszen most ez az egyetlen kapocs a többi embertársunkkal.

Túl kell élni a karantént! 

Exit mobile version