Tizenegyedik napja vagyunk gyakorlatilag bezárva saját otthonunkba. Mindenki élete megváltozott. Új napirend szerint élünk, amit igyekszünk tartani a teljes káosz elkerülése érdekében. Néha sikerül, néha nem.
A férjemet kora reggeltől késő estig csak laptoppal a kezében látjuk, elsős nagylányunk távoktatása viszont akadály nélkül halad, és ötéves ikreinket is hasznosan le tudom kötni az óvónők által küldött feladatokkal. Néhány napja csökkentett üzemmódban dolgozom, így a délutáni, tévénézős pihenés alatt végzek is a home office-ommal. Így még egy ideig egészen élhetők börtönbéli víg napjaink, mégis olykor rám telepszik a rettegés…
Amíg engedélyezett, addig próbálunk naponta egy órácskát a gyerekekkel a szabad levegőn szaladgálni. Beülünk a ház előtt álló kocsinkba, elhajtunk olyan helyre, ahol még a madár se jár, és szélnek eresztem a társaságot a kietlen rónaságba. Öt percenként fertőtlenítem a gyerekek kezét, hazaérkezés után azonnal minden, rajtuk lévő ruhát kimosok, kilincseket és csapokat fertőtlenítek. Soha nem voltam még ilyen alapos, mint most!
Szabadban, amerre a madár sem jár (Fotó: Lehoczky Rella)
Nincs nap, hogy ne törne rám mégis a pánik, amit eddig még soha nem éreztem. Hányan fognak még meghalni, hogy bírják az egészségügyi dolgozók, mi lesz azokkal, akik elvesztették a munkájukat, mikor láthatom újra a családom, hol van az alagút vége? A rengeteg negatív hír, a kilátástalan helyzet, a mások iránti folytonos aggódás minden napunkat megpecsételi. Muszáj valamit találni, ami feloldja ezt a szorongást. Ha lehet, még sűrűbben telefonálok az anyukámmal és a testvéreimmel, minden nap csetelek a 84 éves nagymamámmal és 87 éves nagypapámmal. Másik két nagyszülőmet a jövő héttől pedig mi látjuk el élelmiszerekkel, úgy, hogy a pakkok mellé csak messziről dobok nekik puszit.
Virtuális szülői értekezlet
Ebben az időszakban a barátoknak is jelentőségteljesebb szerep jut. Bennünket a gyerekek hoztak össze jó pár évvel ezelőtt: együtt járunk óvodába, edzésre, hetente többször találkozunk a játszótéren, hétvégente közös programokat szervezünk, együtt nyaralunk és ünneplünk, időnként vigyázunk egymás gyerekeire. Amióta nem találkoztunk, élénken él közös csetünk is: kinek kell élesztő, kinek van élesztő nélküli kenyérreceptje, ki nem bírja elviselni a saját gyerekét, ki, milyen alkohollal próbál vigasztalódni, kinél ütött be a koronapara, és kinek, hogyan telnek szabadságvesztett napjai. Minden este, miután elaludtak a kiskorúak, kezdetét veszi a virtuális szülői értekezlet, ami nélkülöz mindenfajta kulturáltságot és józan ítélőképességet, de ahol a tagok fergetegesen sziporkáznak, és igyekeznek nevetésbe fojtani minden feszültségüket.
Hétvégén valamelyikünk megosztott egy viccesnek vélt videót: mi a teendő, ha elfogyott a szájmaszk? Hogy az igazán praktikus és rendkívül leleményes tartalom gyártója honnan a fészkes fenéből jött rá arra, hogy a megoldás csakis egy férfi alsónadrág, azon mindenki töprengjen el maga, de íme az ominózus videó:
Innentől már csak egyetlen perc volt, hogy elszabaduljon a virtuális pokol: az elvileg még a koronavírus előtti időkben ép elmével rendelkező barátaink rögvest kipróbálták (természetesen velünk együtt), így néhány másodperc leforgása alatt bölcsészek, mérnökök, több nyelven beszélő pedagógusok és tanszékvezető egyetemi docensek szombat este alsógatyával a fejükön szelfiztek házastársuk oldalán. Öööö, nem, ennél többet nem szeretnék erről beszélni…
Ha semmi sincs kéznél, jöhet a maszk alsónadrágból
Mindegy, hogy mi. Bármi. Találjatok magatoknak minden napra olyan elfoglaltságot, ami kirángat ebből a gondterhes időszakból. Tartsátok a kapcsolatot a családotokkal, barátaitokkal, bátorítsatok mindenkit, akire hatással vagytok! Együtt túl leszünk rajta! És ha az őszinte nevetés még sohasem oldotta meg a világ baját, azért számtalan más nehézséget mégiscsak megkönnyítő gyógyír. Éljetek vele!
A karanténnapló korábbi részei:
Home suli, home office
Becsöngettek a koronakaranténban
Szigorúan kartávolságra egymástól
