Tizenvalahanyadik nap. Már nem is számolom. Reggelente gondolkodnom kell, milyen napra is virradt, de lassan már az évszakot sem tudom azonnal rávágni. A március végi hóeséssel túl vagyunk az első „kizárthogynelegyeköngyilkos” napon. Az szeleburdi időjárás, a hosszú bezártság, az élesztő nélküli kenyerem vagy bármi más is legyen az oka, de az én gyerekeim egy nap erejéig meg voltak őrülve.
Jelzem, eddig sem volt könnyű a home office-távoktatás-óvodai fejlesztés hármasa között lavírozni. Hétfőn épphogy meg tudtuk tartani a délelőtti onlinesulit és az ovis foglalkozást a férjemmel, utána egyszerűen nem bírtunk a gyerekekkel. Amúgy is mindannyian heves természetűek, de hétfőn az idegeinken táncoltak, kergetőztek, verekedtek, ugráltak, megsértődtek, hangoskodtak, és tíz percnél tovább nem tudtam őket semmivel sem lekötni. Halkan jegyzem meg, kicsit már én is unok mindenféle kártyázást és az összes társasjátékot.
Egy jó kávé a Csáktornya parki végállomáson (Fotó: Lehoczky Rella)
Alig vártam az estét, hogy végre elaludjanak. De ez sem hozott megnyugvást. A Facebookon lépten-nyomon olyan édesanyákba botlom, akik játszi könnyedséggel tanulnak az iskolás gyerekkel, miközben megállás nélkül kézműveskednek a kisebbekkel. A napot persze egyedül indítják forró kávéval a teraszon, és még mielőtt a péksütemény illatára kinyújtózna az ágyból a család, két szürcsölés között kiolvasnak egy Coelho-összest. Nap mint nap odarittyentenek egy laza marhahúslevest flambírozott őzgerinccel, és képesek ezek után még forró almás pitével szolgálni a többtagú családjuknak. Délig a gyerekeiknek még a szorgalmijuk is kész, óránként fertőtlenítik le a kilincseket és a csaptelepeket, a leesett hóból hatalmas hóembert építenek a kertben, és ha ez sem lenne elég, miután elaludtak a gyerekek, még filmet nézni is van erejük szorosan a férjük mellé bújva. Komolyan létezik ilyen? Mert ha igen, akkor esküszöm beiratkozom az online stresszoldó jógára minden héten kedden és csütörtökön!
Másnapra mintha kicserélték volna a három égedelem gyerekünket. Rajtuk is érzem a feszültséget, őket is megviseli a változás, bármennyire nem olyan eget rengető ez a koronakarantén, mint egy világháború a nagyszüleim idejében. Mostanában velünk akarnak aludni, hamarabb elvesztik a türelmüket, kevésbé képesek koncentrálni, és bizony most már azt is tudják, hogy Magyarország miniszterelnökét „Horvát” Viktornak hívják.
Az sokat segít, hogy elsős lányunk többnyire élvezettel tanul, mert irtó jó feladatokat kapnak a tanáraiktól. Két kisebb gyerekünk óvónői pedig szintén rendszeresen elküldik az „órai munka” anyagát, amit ezúton is hálásan köszönök! Karanténovinkban a héten a közlekedés a téma. Jobbkor nem is jöhetett volna, néhány napja ugyanis mindig arról álmodom, hogy utazok. Mindegy, hogy merre, az sem számít, hogy mivel. Csak felszállok egy járműre cérnakesztyű és szájmaszk nélkül, és bátran megmarkolom a kapaszkodót. Nem bánom, ha köhintenek mellettem, és meg sem kottyan, ha valaki belemászik az aurámba. Érdekes, hogy mi az, ami elsőként kezd hiányozni a külvilágból.
A 74-es troli válogatott utazóközönsége (Fotó: Lehoczky Rella)
Másnap reggel felkerekedtünk hát, és elindultunk. Lányaim szobája felé. Mirkó, az ötéves kisfiunk igazi 74-es troli-fanatikus, így nem volt kérdés, ő merre vigyen bennünket. Az étkezőasztal székeiből összetákoltunk egy tökéletesen élethű trolit, gyorsan mindenki elkészült, hogy elérje a legközelebb induló járatot. Nuli épp a kórházba igyekezett, mert a kisbabája koronavírusos lett (de neki még ebben a vészterhes időben is volt lelkiereje olvasni, igaz nem Coelhót). Hétéves nagylányunk, Hetti úszásedzésre sietett, és nagyon boldog volt, mert felvették a „matematikás” egyetemre. A mi trolink mindenkit megvár, és bárhova elvisz, ahová csak akarod. Sőt, éjszaka beköltözhet az, akinek nincs hol laknia. És ami kisfiam szerint a legfontosabb: nem csak az első ajtón lehet rá felszállni.
Az első 74-es troli 1977. április 30-án indult
Én is lyukasztottam. Az első ajtón felpattanva. Megmutattam a bérletem a kedves trolibuszvezetőnek, cérnakesztyű nélkül megfogdostam az összes kapaszkodót, majd leültem az ablak mellé, és beszélgetni kezdtem szájmaszk nélkül egy olvasó kismamával és egy boldog, fiatal lánnyal. Fergeteges néhány megálló volt.
Karanténtrolink a nap minden percében üzemel lányaink szobájában. Nem csak azért különleges járat ez, mert mindig akkor érkezik, amikor valaki beáll a megállóba. Nekem örökös bérletem van rá, és még a délutáni bögre kávémmal is felszállhatok. A Csáktornya parktól egészen a Károly krt.-ig egyedül szürcsölgethetem. A nyitott ablak mellett.
Mirkó kérésére holnap vonatozni indulunk. Egy Nohabbal. Azt hiszem, én egy könyvesboltba és egy moziba kérem a fuvart.
A karanténnapló korábbi részei:
Amikor csakis egy alsógatya a megoldás
Szigorúan kartávolságra egymástól
Becsöngettek
