A szülők helyzete most nagyon nehéz, hiszen egyszerre tanítók, óvónők, alkalmazottak otthon, közben pedig még a párkapcsolatukat is szeretnék megvédeni a kialakult helyzetben. Kevés energiájuk marad arra, hogy pont a házasságukkal foglalkozzanak, amikor azt sem tudják, hol áll a fejük, és hullafáradtan esnek az ágyba a gyerekek fektetése után. A felgyülemlett belső feszültséget pedig könnyen kitöltik a felnőttek egymáson, épp kéznél van a másik, nem csoda, ha a veszekedések is megszaporodnak. Két anya mesélt arról, milyen hatással van a házasságukra a hetek óta tartó önkéntes karantén.
Növekszik a belső feszültség
Lilla két ovis gyerek anyukája, a férjével tíz éve élnek együtt. Nem emlékszik az elmúlt évtizedből ilyen helyzetre, mint a mostani, ami ennyire próbára tette volna a kapcsolatukat.
„Az apjuk és én is alapvetően jövős-menős emberek vagyunk, imádunk programokra járni külön és családosan is. Valószínűleg ezért sem éreztük szükségét, hogy hitelbe verjük magunkat egy nagy kertes házért, hiszen szinte csak aludni járunk haza általában. Most viszont milyen jól jönne egy kert, vagy legalább még egy külön emelet!
Nagyon beszűkült az életterünk hirtelen, két és fél szoba, plusz egy picike erkély az összes mozgástér, amitől feszültebbek vagyunk.
Egyfolytában kerülgetni kell egymást, a gyerekek nem hagynak dolgozni minket, amit mondjuk én már megszoktam, és fél kézzel is el tudom látni a munkámat, miközben a másikkal lovakat rajzolok a kislányomnak, de a férjemnek ez nehezebben megy, emiatt már reggel nyolcra kész is az első konfliktus általában, hogy miért nem tartom távol tőle a gyerekeket, amikor el kell kezdenie a munkáját. Csak hát közben nekem is el kéne végeznem a saját munkámat, és a gyerekek közösek, nem értem, miért várja el tőlem, hogy egyedül intézzek el mindent, neki meg csak ülni kelljen nyolc órát a gépe előtt úgy, hogy hozzá sem szólunk. Ebben a helyzetben most ez nem így működik. Ezen még biztos csiszolnunk kell, mert egyre több a vitánk emiatt.”
Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)
Az anya arra a kérdésre, hogy milyen mély problémának látja a vitákat, azt mondja, hogy nem tragikus a helyzet, a válás eddig nem jutott eszükbe, de tény, hogy jobban idegesítik egymást a négy fal közé bezáródva. Ehhez az is hozzátartozik, hogy nagyon komolyan veszik az önkéntes karantént, és tényleg nem mennek ki az utcára, lehetőleg csak egy héten egyszer megy az apa vásárolni, a többi időt bent töltik a lakásban és az erkélyen.
„Bár látom, hogy sok kisgyerekes ismerősünk mindennap kiviszi a gyerekeket sétálni, futkározni, de én nem akarok kockáztatni. Annyian vannak az utcán, hogy nem tudnám elkerülni az embereket a gyerekekkel, úgyhogy inkább vállalom, hogy itthon maradunk és itt mozgatom őket napjában többször.
És közben én is kicsit megbolondulok a bezártságtól velük együtt.
A házasságunkra nincs ez jó hatással, de ha választani kell, akkor inkább veszekedjünk, mint hogy hazahozzuk a vírust és valamelyikünk belehaljon.”
Túlterhelt szülők, több konfliktus
Petráéknál már nagyobbak a gyerekek, a férjével leginkább a távoktatáson szoktak összeveszni, illetve az is állandó konfliktusforrássá vált, hogy mi legyen az ebéd.
„A fő probléma én vagyok a házasságunkban, mert nem vagyok hajlandó egyedül ellátni az egész családot, a munkámat, a háztartást, és még közben tanító nénit is játszani a gyerekeimmel. Egyszerűen nem megy.
És amikor azt érzem, hogy túl vagyok terhelve, akkor felrobbanok, kiabálok a férjemmel, a fejéhez vágok minden régi sérelmet, és elvonulok a sarokba duzzogni.
Attól is a plafonon szoktam lenni, hogy képtelen a családom egy normális választ adni, ha megkérdezem, mit szeretnének ebédelni. Mindent nekem kell kitalálni, döntést hozni, kivitelezni – elfáradok hamar és kész a balhé. Tudom, hogy ilyen vagyok, és ezzel rombolom a kapcsolatunkat, de eddig nem tudtam magamon változtatni. A veszekedés után mindig megbeszélem magammal, hogy értelmesen kellene kommunikálni a szükségleteimet, szép hangon segítséget kérni a férjemtől, de amikor konfliktushelyzetbe kerülök, akkor képtelen vagyok a normális hangnemet előhívni magamból. Szóval ezen még dolgoznom kell.”
Hogy milyen kimenetele lesz ennek a feszült időszaknak, nem szívesen gondol bele Petra, mert jelenleg úgy érzi, összeomlik, ha a következményeket kezdi latolgatni.
„Csak túlélek, nem gondolkodom előre. Remélem, hogy nem megy tönkre a házasságom amiatt, hogy összekapunk naponta azon, hogy ki segítsen a gyerekeknek a matek feladatokban vagy ki tanulja meg velük az új verset, amiből holnap felelés lesz. Nagy szerencsém van, mert a férjem egy rendkívül türelmes ember, aki megszokta már a hirtelen természetemet, szerintem ezt is épségben, együtt megússzuk, mint minden eddigi problémát a közös életünkben.”
További cikkek a házasságról:
