Rebecca Schrag Hershberg gyermekpszichológusról rögtön azt gondolnánk, hogy nem hibázik, hiszen a munkája miatt pontosan tudja, hogyan kell tökéletes anyának lenni. Nagyobbat nem is tévedhetnénk a szakember szerint, ugyanis anyaként ugyanúgy hibázik, mint bárki más, és ugyanolyan önostorozásba kezd, mint mi, pszichológus diploma nélküli anyák. A különbség az köztünk, hogy ő észbe kap hamar és emlékezteti magát, hogy szabad hibázni, csak tanulni kell belőle. A mostani körülmények között pedig pláne hibázunk, kevesebb a türelmünk, feszültebbek vagyunk, de a pszichológus a saját példáján keresztül megnyugtat, nem vagyunk egyedül, elkerülhetetlen, hogy néha elszúrjuk a gyereknevelést. Összeírta, hogy csak a múlt héten milyen hibákat követett el.
„1. Hangosan sóhajtozva járkáltam a házban arra várva, hogy észrevegyenek a gyerekeim (és megértsék, miért sóhajtozom).
Hogy ez miért hiba? Két okból: először is azért, mert az érzéseimet nem közöltem egyenesen a gyerekeimmel. Azt feltételeztem, hogy folyékonyan beszélik a testbeszédem és sóhajtozásom nyelvét, ami óriási tévedés volt részemről. Én sem beszélem az ő hisztinyelvüket. Márpedig, ha azt akarjuk, hogy a gyerekek megtanulják, hogyan kell kifejezni az érzelmeiket – a nehezeket is – szavakkal, akkor nekünk is ezt kell tennünk. Másodszor pedig azért volt ez hiba, mert nem a gyerekek feladata, hogy megnyugtassanak engem. Ez leginkább az én feladatom saját magam felé.
2. Azt gondoltam, hogy a gumimacikról van szó
Nagy hiba volt részemről, mert manapság a gyerekek reakciói is sok rétegből tevődnek össze. Ebben a konkrét esetben a négyévesem hisztirohamot kapott a gumimacik miatt – miért nem kaphat, aztán amikor kapott, miért nem a másik színűt –, én pedig ezen rettenetesen ideges lettem. Utána jutott csak eszembe, hogy mindkettőnk reakciója arra volt eltúlzott válasz, hogy be vagyunk zárva a házba, és tehetetlenek vagyunk. A gyerekek még nem tudják ezt megfogalmazni maguknak, ezért gyakoribbá válhatnak a hangulatingadozások és hisztik. A kiabálás után leültem a gyerekemmel szemben és azt mondtam neki, hogy teljesen megértem, erre a gumimaci-vészhelyzetre most nincs megoldás, amitől rögtön megnyugodott. Legközelebb eleve ezzel kezdem és nem harcolok.
Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)
3. Kiborultam a gyerekre, mert kiöntötte a szirupot
Egyértelműen baleset volt, én pedig túlreagáltam a helyzetet. Nem vagyok büszke rá. Mit kellett volna tennem? Türelemmel és megértéssel fordulni a gyerekhez. Ez egy átlagos napon sem könnyű, most meg pláne. De javítottam a dolgon azzal, hogy bocsánatot kértem, mert ember vagyok, és nem vagyok tökéletes. Azt hiszem, egy egészséges gyerek-szülő kapcsolatnak az egyik alapja, hogy bocsánatot tudjunk kérni a gyerekeinktől.
4. Aggódtam, hogy nem vagyok óvónő, amikor bezárt az óvoda
A racionális részem persze tudta, hogy nem ez a legfontosabb jelen pillanatban, a gyerekeimet kicsit sem érdekli, hogy hány profi pedagógus lesz a közelében az elkövetkező időkben. Nem a diploma fogja megmenteni őket a traumáktól, hanem az, hogy milyen erős a kapcsolatuk a szülőkkel. Mindezt az eszemmel tudtam, mégis ott találtam magam az internetet pörgetve és szorongva, hogy a hatévesemet hogyan kell felkészíteni az iskolára. Aztán inkább kikapcsoltam a gépet és telefont, vettem három mély levegőt, hogy lehiggadjak, és hagytam magam sodródni az árral.
5. A fent felsoroltak miatt önostorozásba kezdtem
Márpedig ha én ostorozom magam, azzal nem segítek senkinek, legkevésbé magamnak és a családomnak. Jelen helyzetben arra van a gyerekeimnek szüksége, hogy optimista és rugalmas legyek – ezen a kettőn még dolgoznom kell.”
A pszichológus azt javasolja, hogy úgy tekintsünk magunkra, mintha a legjobb barátnőnk lennénk. Ha a barátnő hibázna, az arcába mondanánk, hogy mennyire rossz anya ettől? Leszidnánk azért, mert a karanténban több tévét néznek a gyerekei vagy mert nem esznek brokkolit brokkolival, hanem helyette engedi nekik, hogy gumimacit tömjenek magukba? Biztos, hogy nem. Másoknak olyan könnyen felmentést adunk, megértjük, ha hibáznak, akkor magunkkal szemben miért vagyunk ilyen szigorúak?
További cikkek az anyaságról:
