nlc.hu
Család
A válóperes ügyvéd tanácsai szülőknek karanténra

A válóperes ügyvéd tanácsai szülőknek karanténra

Karantén nélkül is bőven ad elég feladatot a válás utáni élethelyzet.

A karantén sok kérdést vet fel az elvált szülők között. Azt már tudjuk, hogy a kijárási korlátozás nem vonatkozik a láthatásokra, elvileg ugyanúgy működik a kapcsolattartás, mint előtte, de azért érdemes megfogadni Lisa Zeiderman válóperes ügyvéd és elvált anya tanácsait erre az időszakra.

Zeiderman elmúlt hetei arról szóltak, hogy az ügyfeleknek, válófélben lévő pároknak kellett tanácsadást tartania, hogy milyen módon lavírozzanak a láthatásokkal és hogyan osszák fel egymás között a gyerekek körüli feladatokat. Ezért az ügyvéd összeírta a leggyakrabban elhangzott javaslatait, mindenki okulására.

Maradj nyugodt!

A gyerekek radarjai élesebben működnek vészhelyzetben, a saját szorongásunk nagyobb hatással van rájuk, mint gondolnánk. Az kell látniuk, hogy uraljuk a helyzetet legalább otthon. Igen, ez sajnos azt jelenti, hogy nem most van itt az ideje a kiborulásnak, és kézben kell tartani a gyerekeket, bármi is történik a világban.

Nyílt kommunikáció az exeddel

Az egyik legfontosabb ebben a helyzetben, hogy nyíltan és őszintén kommunikáljatok az exeddel. Mindkét szülőnek tudnia kell, hogy érzi magát a gyerek, hol van helyileg és a gyereknek is fontos, hogy azt tapasztalja, hogy mindkét szülőre számíthat.

kapcsolattartás válás karantén

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

Tartsd magad a szabályokhoz!

Bizonytalan időkben az a legtöbb, amit tehetünk a gyerekekért, hogy az általuk ismert szabályokhoz tartjuk magunkat. Lehet persze alakítani a rutinon, megszervezhetjük más formában a láthatásokat, ha mindkét részről úgy látjuk jónak, de törekedni kell rá, hogy minden a megszokott mederben haladjon tovább a gyerek számára. Elég változás neki az, hogy az ovi, iskola bezárt és nem mehet ki a játszótérre szaladgálni, ezért amíg nem merül fel az esély, hogy veszélyt jelent a másik szülő jelenléte az egészségére, addig inkább ne változtassunk a kapcsolattartáson.

Rugalmasság, rugalmasság, rugalmasság

Nincs mese, most pont abban a helyzetben vagyunk, hogy csak a rugalmasság segíthet rajtunk. Félre kell tenni a régi sérelmeket és ésszerű döntéseket hozni a gyerekek érdekében. Mivel az életünk során nem volt még dolgunk kijárási korlátozással, ezért mindenki most tanulja, hogyan lehet jól működni ilyen feltételek mellett, nem kivételek ez alól az elvált szülők sem. Türelem és rugalmasság mindkét részről, erre van a legnagyobb szükség.

További cikkek a kapcsolattartásról:

Nagy változás jön a kapcsolattartás rendezésében

Kapcsolattartás koronavírus idején: Most van az, hogy tegyük félre a családi konfliktusokat!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top