Család

Az erdőbe menekült a koronavírus elől egy orosz család

A rendőrök mentek utánuk.

Egy nő azzal hívta fel a rendőrséget április 6-án az oroszországi Szverdlovszki régióból, hogy a testvére előző nap a feleségével és három gyermekével a közeli erdőbe menekült a koronavírus elől, azóta pedig nem adtak magukról életjelet, ezért aggódik értük. A rendőrök meg is találták a családot, akik az erdőben, a szabad ég alatt vertek tanyát.

A 33 éves családfő azt mondta, így akarták elkerülni, hogy elkapják a koronavírus-fertőzést. Mindössze egy napot töltöttek az erdőben, a magukkal vitt élelmiszereket fogyasztották, és farönkökre dőlve aludtak. Azt tervezték, hogy időről időre visszatérnek a faluba bevásárolni. 

erdő

(Illusztráció: Getty Images)

A családot a rendőrök visszavitték Krasznogvardeiszkibe, ahol az orvosok megvizsgálták a gyerekeket, az egyikükben találtak egy kullancsot. Más bajuk ugyan nem esett, de szociális gondozásba vették őket.

A szülőknek kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelniük, valamint 100 és 500 rubel (450-2000 forint) közötti pénzbírságra is számíthatnak.

via

nlc.kapcsolódó:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top