Család

„Anya, muszáj neked írnod a többi leckét is, különben lebuksz” – Távtanuló gyerekek aranyköpései

A távoktatás a legtöbb szülőnek nyűg, főképp azoknak, akik munka mellett csinálják valahogy. Ugyanakkor tagadhatatlanul előfordulnak közben vidám pillanatok, amiket főképp a gyerekeinknek köszönhetünk aranyköpések formájában.

A gyerekek életvidámságára és találékonyságára még a karanténban is lehet számítani. Ha engedjük, hogy áttestálják ránk néhány házi feladatukat, garantáltan elárasztanak bennünket a leckéikkel, ha pedig nem értenek valamit, hiába van nyitva előttük a Google, sokkal egyszerűbb kimenni a konyhába, és megkérdezni az épp home office-ban agonizáló anyut, mert ő a guglinál is biztosan jobban tudja. Mivel már jó néhány hete folyik a távoktatás, minden érintett szülő tudja ontani magából a legviccesebb pillanatokat, amiből most összegyűjtöttük az nlc.-s szülők legjobbjait.

A ráérős

Ez a gyerek rájött, hogy a karanténban másképp telik az idő. És milyen igaza van!

A közvetítő

A közvetítő

Nem elég, hogy anyával csináltatja meg a feladatot, még egy jól irányzott, közvetített lecseszés is jár a hibázásért. A felelősségvállalást Donald Trumptól tanulta?

„Anya, muszáj neked írnod a többi leckét is, különben lebuksz” – Távtanuló gyerekek aranyköpéseiAki nem bírja a gyűrődést

A gyerekeknél látványosabban senki sem tud szenvedni, és ez még a hőemelkedéssel küszködő férfiakra is igaz.

„Anya, muszáj neked írnod a többi leckét is, különben lebuksz” – Távtanuló gyerekek aranyköpéseiA nagylelkű

Ha már anya segített a házi feladatban, neki is muszáj részesülnie az azért járó sikerélményből, hátha ennek hatására legközelebb is megcsinálja.

A motiváló

A motiváló

Ha a motiválás nagylelkűséggel épp nem működik, muszáj ennél rafináltabb trükköket bevetni azért, hogy anyának legközelebb is legyen kedve segíteni.

„Anya, muszáj neked írnod a többi leckét is, különben lebuksz” – Távtanuló gyerekek aranyköpéseiAz érdeklődő

A gyerekeinket arra neveljük, hogy ha kérdésük van, forduljanak bátran hozzánk. Ezt sokszor olyan jól csináljuk, hogy gyakran még az után is hozzánk fordulnak a kérdéseikkel, amikor már lazán tudják használni a Google-t.

„Anya, muszáj neked írnod a többi leckét is, különben lebuksz” – Távtanuló gyerekek aranyköpései

Az eminens

Minden osztálynak van egy eminense, aki kiemelkedik a többiek közül, és unja már, hogy a többiek csak lassan bírnak felzárkózni mellé. A távtanulást pont nekik találták ki.

„Anya, muszáj neked írnod a többi leckét is, különben lebuksz” – Távtanuló gyerekek aranyköpéseiA házi mindig kész

Ehhez inkább nem fűznénk kommentárt, annyira adja magát.

„Anya, muszáj neked írnod a többi leckét is, különben lebuksz” – Távtanuló gyerekek aranyköpéseiHa szeretnéd tudni, hogyan kezeld szülőként a távoktatás okozta stresszt, kövesd anyakivant az Instagramon!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#szaranya #anyakivan #anyavagyok #jóga #relax #bor #karantén

Nora Semjen (@anyakivan) által megosztott bejegyzés,

További gyerekaranyköpésekkel dobnád fel a napod? Hajrá!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top