Főnővér édesanya és ápoló lánya együtt dolgoznak a Szent János Kórház Kútvölgyi úti tömbjében, a koronavírus-fertőzöttek kezelésére kialakított osztályon. A Blikk közölt páros interjút Bíró Katalinnal (50) és Kozák Orsolyával (23), akik azt mondják, a másik jelenléte ad nekik erőt, hogy végigcsinálják a megfeszített munkát igénylő napokat.
Az egészségügyi pályára készülő Orsolya Nyíregyházáról jött fel Budapestre, előtte a nagymamájánál lakott, őt viszont most nem szerette volna veszélyeztetni. A fővárosban azonnal jelentkezett az anyja mellé ápolónak. „Bevallom, azért is jelentkeztem, mivel tudni szerettem volna, hogy anya milyen körülmények között végzi munkáját, és, hogy megkapják-e az egészségügyi dolgozók a védekezéshez a szükséges felszereléseket. Nem szerettem volna csupán otthonról szemlélni a járvány alakulását” – mondta.
Védőöltözéket viselő orvosok és nővérek a római Casal Palocco negyed kórházának koronavírussal fertőzött betegeket ápoló intenzív osztályán (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi)
Katalin azt nyilatkozta, őt nem érte olyan felkészületlenül a járványhelyzet, mint a lányát, de neki is hozzá kellett szoknia, hogy „100 százalék helyett most 1000 százalékot” kell teljesíteniük. A munkájukról Orsolya azt nyilatkozta:
„A munka azzal kezdődik, hogy »bezsilipelünk«, vagyis egy öltözőhelyiségben fertőtlenítjük kezeinket, felvesszük a védőfelszerelést, és így lépünk át a tiszta térből a fertőzött zónába. Mi az első emeleti őrzőben dolgozunk, ahol 10 betegágy van. Ugyanazt a feladatot végzem, mint bármely intenzív osztályon dolgozó ápoló, azaz a betegek gyógyszerelését, terápiájuknak megadását, és szükségleteiknek kielégítését, asszisztálunk az orvosoknak az invazív beavatkozások elvégzésénél. Persze mindig ott van a műszakos ápoló, aki mellett dolgozunk. A betegek sokszor igényelnek nyugtatást, így egyben lelki segítséget is kell, hogy nyújtsunk nekik. Ha szükséges, besegítünk a betegstátusz, és a dokumentációk megírásában.
Négyóránként van lehetőségünk szünetet tartani, ilyenkor kizsilipelünk, majd a szünet után újra beöltözünk; új maszkot, hajhálót, overált és kesztyűt veszünk fel. A műszak végén fáradtan, de jóleső érzéssel megyünk átöltözni, mivel tudjuk, hogy ma is segíthettünk. Sokszor a műszakok azért is tűnnek sokkal hosszabbnak, mint egy általános, nem fertőző osztályon, mivel a védőfelszerelésben való munkavégzés nagyon igénybe veszi az embert, és rendkívül kényelmetlen és egyben viszont nélkülözhetetlen eszközünk.”
A teljes interjú a Blikk oldalán olvasható.
