nlc.hu
Család
70 éve házas József és Ilona, szerintük ez a boldogságuk titka

70 éve házas József és Ilona, szerintük ez a boldogságuk titka

Az egyértelmű dolgok között egy nem mindennapi tétel is szerepel a felsorolásban, hogy mitől lesz hosszú és boldog egy házasság.
Ez a hosszú házasság titka a 70 éve házas Ilona és József szerint

Ma van hetven éve, hogy 1950-ben összekötötte életét a 96 éves Cseri József és felesége, a 90 éves Ilona.

A Beolnak nyilatkozott a házaspár fia, ifjabb Cseri József, aki elmondta, feleségével együtt most segítenek a szüleiknek a járvány alatt, és tudomásul vette a család, hogy nem tudják megülni a platinalakodalmat.

Ilonának és Józsefnek két gyermeke, négy unokája és öt dédunokája született. Azt mondták, a hosszú házasság titka szerintük a szeretet, a tisztelet, az egymásra és az egymás problémáira való odafigyelést, a tolerancia és a megfelelő napirend kialakítása, az étkezések jó összeállítása.

Ilona az egészségügyben dolgozott, nagyrészt azonban csecsemőgondozó volt, a szeghalmi bölcsőde vezetőhelyetteseként vonult nyugdíjba. József kőműves és építőtechnikus volt, majd az akkori tanács költségvetési üzemét vezette.

(via)

(Kiemelt kép: illusztráció, Pixabay)

Mások szerint ez a hosszú házasság titka

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top