2020. Május 18.

A kamaszoknak az a dolguk, hogy a szüleik agyára menjenek

Soha nem egyszerű kamaszokkal együtt élni, most viszont, a hosszú bezártság és szociális távolságtartás idején pedig néha extra nehéz. Hogyan éljük túl? Várnai Zsuzsa klinikai szakpszichológus segít megoldani a helyzetet.

Bodrogi Eszter

Internetes szülőcsoportokban lépten-nyomon belefutni abba, hogy sokan mennyire elvesztették már a reményüket arra, hogy valaha újra jó lesz a kapcsolatuk a kamasz gyerekükkel. Szülők tucatjai érzik úgy, hogy akaratukon kívül belekerültek egy olyan állóháborúba, aminek talán soha nem lesz vége, és akármit tesznek, csak egyre fokozódnak a harcok.

A kamaszoknak el kell menniük a végsőkig (Fotó: Pixabay)

Rékát egyik kétségbeesett posztja miatt kerestem meg és kértem arra, mesélje el részletesen mi vezetett oda a 16 éves fiával, hogy egy hétre egyedül levonult a családi nyaralóba?
„A fiam Bálint épp most van a kamaszsága csúcsán – legalábbis nagyon remélem, hogy ettől már csak jobb lesz! Tavaly december óta lázad minden ellen, de tényleg a legkisebb apróságok ellen is. Tipikus nyuszika és a sapka esete az életünk, hónapok óta. Ha megkérdezem, hogy mit kér reggelire, akkor miért nem vagyok képes leszállni róla. Ha nem kérdezem meg, akkor már annyira semmibe veszem, hogy hozzá se szólok. Ha elkészítem a reggelijét, akkor ő nem kisbaba, és nem eszi meg, mert az úgy nem jó, ha viszont nem készítem el, akkor még erre sem vagyok képes. És ez csak a reggeli, a nap pedig legalább 16 ébren töltött órából áll.”

A megsértődés a hobbijuk

A család próbálta először humorral enyhíteni a feszültséget, és viccet csinálni a folyamatos kötekedésből, de ez a taktika nem jött be, mert a kamasz fiú személyes sértésnek vett minden nevetést, és direkt úgy forgatta ki a szülei szavait, mintha azok rajta nevettek volna.

Amikor megkezdődött a karantén, a dolgok még ennél is rosszabbra fordultak, a gyerekek ugyanis nagyon nehezen viselték a kortársaik hiányát.

„A nagyobbik fiam csak azért jött ki a szobájából, hogy belém kössön. Én vagyok a célpontja, talán azért, mert engem sokkal jobban megvisel a szándékos gonoszság, amit felém mutat. A férjem szerencsés, mert ő eljárhat dolgozni, nem kell egész nap itthon lennie ebben a pokolban. Én tényleg mindent elviseltem, de amikor közölte, hogy baszódjak meg, amiért nem rendeltem neki energiaitalt, akkor nálam is felment a pumpa. Ennek az lett a vége, hogy az apja berúgta a belülről elreteszelt ajtaját, miközben ordított vele, én pedig attól féltem, hogy verekedni fognak. Olyanok voltak, mint két megvadult bika. A végén már sírva könyörögtem, hogy hagyják abba, mert félek, hogy szívrohamot kapnak. Borzalmas volt, soha nem volt még részem ilyen családi ordítozásban!” Réka végül úgy döntött, hogy lemegy a telekre egyedül, hátha megnyugszanak a kedélyek, mire visszajön.

Várnai Zsuzsa klinikai szakpszichológus szerint senki nincs könnyű helyzetben most, de a kamaszoknak és a szüleiknek különösen nehéz ez a helyzet. A szülőkkel való összezártság, és a kortársaktól való elzártság ugyanis totálisan a kamasz lét ellen megy.

„A kamaszok úgy vannak programozva, hogy feszültségeket keltsenek a kapcsolataikban, különösen a szüleikkel, hiszen meg kell hogy lazuljon köztük a képzeletbeli köldökzsinór. A karantén, az összezártság most azt az üzenetet közvetítette feléjük, hogy bármennyire is szeretnétek, nem tudtok leválni. Ez nyilván hatalmas feszültségeket okoz bennük, amit nem tudnak kezelni. Normális esetben ennyi idős korban a kamaszok egyre gyakrabban mondanak nemet a szüleiknek a közös programokra, több időt töltenek a haverjaikkal. Mostanáig erre csaknem két hónapig nem volt lehetőségük. Egy tini életében a két hónap, az szinte maga az örökkévalóság. Ehhez hozzájön még a szülők feszültsége is, hiszen mindenkinek nehéz most a helyzete. Akkor is lehetnek egy családon belül konfliktusok, ha nem nevelnek kamaszt, de ha mégis, akkor szinte elképzelhetetlen a konfrontálódás, egyszerűen azért mert ebben az életkorban ezt kell csinálnunk.”

Adj falat, amiről visszapattanhatok!

A szakember szerint nehéz időszak ez mindenkinek, de gondoljanak arra a szülők, ilyenkor a kamasz tulajdonképpen azt várja a szüleitől, hogy falat tartsanak neki, amibe lehet ütközni. Ez pokoli nehéz lehet, főleg akkor, ha a „köldökzsinór” még túl szoros, de sajnos nem lehet megúszni. Lehet, hogy nem emlékszünk már rá, de mi is átmentünk ezen a szüleinkkel, így vagy úgy. Természetesen nem kell mindent eltűrni, és ugyanúgy jelezni kell az egyre tágabb határokat, mint a gyerek kisebb korában

„Ha túl erős volt egy veszekedés, akkor tartani kell egy kibeszélő hétvégét. Fontos, hogy nem feltétlen a bocsánatkérés a cél! Annak semmi értelme, hogy bárki úgy kérjen bocsánatot a másiktól, hogy a legkisebb tüske is maradt benne. Viszont átbeszélni fontos, hogy mindenki elmondhassa, hogy mit szeretne a másiktól. A kamaszok teljes mértékben én-központúak, de az „én azt kérem tőled, hogy„ kezdetű mondatok náluk is működhetnek. Bátorítsuk őket arra, hogy felénk is hasonlókat fogalmazzanak meg. Ne ijedjünk meg attól, hogy kamaszkorú gyerekeink folyamatosan újra és újra írják a saját határaikat. Ez a feladatuk, genetikailag is arra vannak programozva, hogy ebben a korban ezt tegyék.”

Néha nem halljuk meg egymást (Fotó: Pixabay)

Kata családja ösztönösen is fenti tanácsokat kezdte alkalmazni, bár náluk is eltelt pár hét a felesleges állóháborúval, mire eljutottak idáig.

„Sári lányom 15 éves. Állítólag a fiúkkal nehezebb, de szerintem ennél nem lehet keményebb egy gyerek se. Három éve kezdett kamaszodni igazán, és azóta gyakorolja rajtunk az összes borzalmat, amire egy tini lány képes. Egy szerencsénk van, hogy viszonylag jól tanul, mert ahogy látom, mások annyira megőrülnek, hogy képesek akár még a tanulmányaikat is abbahagyni, csak hogy keresztbe tehessenek a szüleiknek. Nem örültem a karanténnak, mert végre pont beállt nálunk egy rendszer, ami mindre megoldás volt, a tanulásra, a telefonon lógásra, a barátnőkre és a szerelemre is, erre minden összeomlott egyik pillanatról a másikra.

Viszont kiderült, hogy vészhelyzetben a lányom is igyekszik, és minden apró hülyeség miatt mégsem jött el a világvége, mint azelőtt. Voltak vitáink például abból, hogy egy nap egyszer igenis le kell ülni velünk az asztalhoz enni, és egy héten egyszer el kell jönnie velünk sétálni, de megértette, hogy ez most nagyon fontos nekünk, cserébe ő is kérhetett dolgokat, amit meg is kapott. Nem szólok például azért, hogy feküdjön le időben. Ha képes napi 40 percig kedvesen beszélgetni az asztalnál, akkor felőlem nézhet sorozatokat napi nyolc órában, a szobájába zárkózva. Nehéz volt ezt megengednem, mert alapból ragaszkodom a gyerekeim társaságához, de úgy láttam, hogy mindenkinek jobb, ha nem sokat tartózkodunk egy szobában. Az ajtó nyitva, bármikor jöhet, de nem akar. Minden nap több lehetőséget is adok neki, amikor csatlakozhatna hozzánk, de nem teszi.”

Órákra eltűnt, és telefont se vitt magával

Katánál a fordulópont akkor volt, amikor a karantén első hetében annyira összevesztek a lányával, hogy az elment otthonról több órára, és még a telefonját se vitte magával. A család különben is nagyon tartott a vírusfertőzéstől, így különösen idegesek voltak, hogy vajon hol járkál maszk nélkül a lányuk. Amikor hazaért, mindenki jobbnak látta, ha inkább nem folytatják a vitát, másnapra viszont még a kamasz lányban is megszületett az igény arra, hogy megbeszéljék a történeteket.

„Ez egy tanulságos nap volt mindnyájunk számára. Sári belátta, hogy muszáj engednie nekünk bizonyos dolgokban, de én is rájöttem, hogy túlzottan kontrollálni akarom a lányom minden percét. Azért nagyon örülök, hogy úgy tűnik, lesz legalább pár hét szünet a nagy összezártságban, és ha esetleg ősszel újra kezdjük ezt az egészet, már begyakorolt módszereink lesznek egymás könnyebb elviselésére.”