nlc.hu
Család
Ritka betegség

2 hónapra megnémult a brit nő, majd 4 új európai akcentussal kelt fel

A nagy-britanniai Bournemouth-ból származó Emily Egan egy rejtélyes agyi sérülés következtében veszítette el a beszédkészségét, majd a hangja visszatértével arra lett figyelmes, hogy négy különböző, nagyrészt kelet-európai akcentusa van.
hang - fotó: pexels

Orvosai számtalan tesztet, vizsgálatot elvégeztek rajta, ám azóta sem tudtak rájönni, hogy a 31 éves Emily Egan miért veszítette el a beszédkészségét. Majd ahogy ismét visszatért a hangja, teljesen eltűnt a korábbi essex-i akcentusa. A Bournemouth-ból származó nő azóta leginkább némi tört angolsággal, azon belül is lengyel akcentussal beszél, bár a kiejtése időnként hirtelen francia vagy olasz akcentusra vált. Amikor pedig sok stressz éri, orosz az akcentusa, miközben a fáradtságtól van, hogy ma is ismét „elfelejt” beszélni.

Hónapokon át tartó bizonytalanság után végül megállapították, hogy Emily egy ritka betegségben, az ún. idegen akcentus szindrómában szenved: egy olyan beszédzavar áll fenn nála, amely egy speciális agykárosodás következménye. Emily kezdetben fejfájásra panaszkodott, amivel kórházba is került, ahol orvosai stroke-ra gyanakodtak, ám a vizsgálatok hamar bebizonyították, hogy valami másról lesz szó. Majd Emily hirtelen elveszítette a beszédkészségét, az orvosai pedig teljesen összezavarodtak. Most azon az állásponton vannak, hogy Emily állapotát és tüneteit kizárásos alapon, agykárosodás okozza, azt viszont nem tudják, hogy mi állhat az agyi elváltozás hátterében.

Egyre mélyült a hangja

Emily elmondta, betegsége rendkívül megviseli, amely nem csupán az akcentusát változtatta meg. „Már nem tudok úgy beszélni, gondolkodni, és mondatokat alkotni, mint korábban. Az írásom is megváltozott, ahogy a szókincsem is átalakult, és összességében az angoltudásom is rosszabb lett” – árulta el Emily, aki egy gyermekotthonban dolgozik. A fejfájások is ott, a munkahelyén kezdődtek, ahol egyszer csak arra lett figyelmes, hogy egyre mélyül a hangja. Ezt követőek utaztak el a párjával nyaralni Thaiföldre márciusban, ahol lassan elveszítette a beszédképességét. Majd a némaság után hangja ugyan visszatért, de sokkoló módon több európai akcentussal. Emily elmondása szerint nem ismert rá a saját hangjára.

Amióta megkapta a diagnózisát, Emily hetente egyszer beszédórára, hangterápiára, továbbá gyógytornára jár, ám sajnos egyelőre semmi sem jelzi, hogy egy napon visszakapja az eredeti akcentusát. Közben a bal karja és a bal keze is lebénult, ám orvosai bíznak benne, hogy ez a probléma fizikoterápia segítségével viszont megoldható. Maga Emily is bizakodik, hogy rendbe fog jönni, és mindent megtesz ezért, ám jelenleg elég kétségbeejtő az állapota.

(via)

Még több rejtélyes, ritka betegség az nlc.-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top